Dr. Balla István szakorvos, helytörténész bátyjával, dr. Balla Ferenc, nyugalmazott szakorvossal, helytörténésszel már évtizedek óta foglalkoznak Bezdán múltjával, kutatják, gyűjtik és publikálják szülőfalujuk szellemi hagyatékát. Az 1944-es bezdáni megtorlásról készült munkájukat 2001-ben jelentették meg.
Bezdánban 1944. október 22-e tekinthető a hatalomátvétel napjának. Megalakult a helyi Népfelszabadító Bizottság, a helyi népőrség és a partizánőrség, tudtuk meg dr. Balla Istvántól. November elején pedig a szovjet és a jugoszláv katonai erők megkezdték az előkészületeket a Batinánál (Kiskőszegnél) végrehajtandó dunai átkelés hadművelethez. November 2-án megérkeztek Bezdánba a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg 51. vajdasági hadosztálya 12. brigádjának első egységei, és a községet Monostorszeggel összekötő töltésút keleti oldalán táborozott le a brigád, melynek parancsnoka Dušan Doronjski, politikai biztosa Milan Basta, pártszervezetének titkára pedig Nikola Kmezić ( a Vajdasági Végrehajtó Tanács egykori elnöke) volt. A Duna túlsó partján, a batinai dombokon német alakulatok építették ki vonalaikat. A dunai átkelési hadművelet november 11-én kezdődött meg. Az egyesült szovjet és jugoszláv erők 18-án foglalták el a batinai hídfőállást.
– A bezdáni lakokosság elleni megtorlás november 3-án kezdődött meg. Azon a napon a község délkeleti határrészében, a település szélétől körülbelül egy kilométerre lévő isterbáci legelőn bírósági ítélet nélkül agyonlőttek eddigi ismereteink alapján 101, főleg bezdáni illetőségű magyar nemzetiségű férfi lakost – taglalta Balla István.
A délelőtt folyamán fegyveres partizánok a községben fiatal és középkorú férfiakat fogdostak össze. A szemtanúk visszaemlékezése szerint azok a partizánok, akiknek kíséretében népőr volt, meghatározott házakba mentek be, és volt náluk egy papírra írt névsor. A népőr nélküli fegyveresek egyedül vagy párosan, házról házra járva szedték össze az embereket. A kisebb-nagyobb csoportokat az isterbáci határrészben lakó Major Teréz (1879-1962) 23. szám alatti lakóházának udvarába kísérték. A fegyveresek azt mondták a férfiaknak, hogy szükségük van az emberekre, ugyanis egy órányi munka van Isterbácon. Ott a délelőtt folyamán 130-140 férfit gyűjtöttek össze. A fegyveresek között volt néhány nő is, az egyikük harmonikázott, de egy dalt sem tudott eljátszani. Úgy tűnt, hogy csak az emberek figyelmét akarták elterelni. A partizánok a férfiakat foglalkozásuk és nemzetiségi hovatartozásuk szerint csoportokra osztották. A csoportból 101 férfit fogtak ott, a többit hazaengedték.
– Délután valamivel 1 óra után kisebb csoportokban kísérték őket a Major-háztól mintegy 250 méterre lévő vesztőhelyre. Közülük senki sem próbált megszökni, arccal az erdő felé fordították őket. Mindezt így látta Major Mihály(1907-1986) juhász, szemtanú az isterbáci legelő mellett álló lakóháza melléképületének padlásáról – mesélte a helytörténész.
A katonai hatóság aznap délután közölte a község lakosságával, hogy el kell hagyni a községet, és a néhány kilométerre távolabb lévő keleti határrészben lévő tanyákon kell meghúzódnia. A kiköltözés szükségességét a hamarosan megnyíló dunai front közelségével indokolták. A nap folyamán a partizánok a község minden lakóját, a gyerekeket és az időseket kivéve, a labdarúgópályára parancsolták. A asszonyokat és a lányokat hazaengedték. Csakhamar egy lovas partizán megérkezett Isterbácról, és azt mondta, hogy „Gotovo”. Ekkor mindenki meg volt győződve, hogy a gépfegyverállások nem a polgárok sakkban tartására voltak felállítva. Miután egy orosz katonatiszt megállt a pályánál, és a partizánokra parancsolt, hogy ne merjék bántani a lakosokat, késő délután a fegyveres partizánok 350-400 16 és 60 év közötti férfit gyalog Zomborba kísértek kényszermunka táborba. A bezdániak úgy emlékeznek a labdarúgópályán megjelent szovjet katonatisztre, mint aki megakadályozta, hogy ott is vérengzésre kerüljön sor,
– Az isterbáci legelőn agyonlőtt férfiak holttestét a hozzátartozók, vagy a hatóság által kirendelt községbeli férfiak földelték el ideiglenesen, egyházi szertartás nélkül a kivégzési hely közelében – magyarázta István.
November 3-án és az azt követő napon magában a községben is voltak kivégzések. Bezdáni és vidéki polgárokat, valamint elfogott magyar és német katonákat lőttek agyon, akiket a kivégzés helyén, a lakóházak kertjében hantoltak el. A legtöbb férfit a Zombori úti villanymotoros malomban, valamint a főutcai Nikolaus Stein és más házakban lőttek agyon. A lecsukottak saját maguk ásták meg sírgödrüket a lakóházak kertjében. Amikor elkészültek vele, a szélére állították, és belövöldözték őket a gödörbe.
– A tavasz beköszöntével az 1944 novemberében kivégzett, sekély sírgödrökbe elhantolt tetemek, valamint a magyar és a német hadifoglyok holttestei járványveszéllyel fenyegettek. Március 27-én a zombori katonai helyőrség egészségügyi osztálya engedélyezte a Bezdán területén ideiglenesen eltemetett áldozatok holttesteinek a temetőbe való áthelyezését. Március 28-án a tetemeket exhumálták, és az Alsó temetőben helyezték örök nyugalomra – mondta a helytörténész.
A temető északkeleti részében három hosszú, egymással párhuzamos, a délnyugati részén pedig egy hosszú sírárkot ástak. A párhuzamos sírárkok szélére elhelyezett azonosított isterbáci áldozatok koporsóit a római katolikus egyház papja szentelte meg. Ide olyan halottat is eltemetek, akit a községben lévő kertekből exhumáltak.
– A temetőnek abban a részében, ahova az azonosított áldozatokat temették el, még ma is látható az a mintegy 70 egyforma kiesebb műkő sírkereszt, amelyeket akkor helyeztek el – jegyezte meg dr. Balla.
A keresztekre csak a nevet és az évszámokat vésték fel. Az isterbácon exhumáltak közül többet családi sírboltba temettek el. Az azonosítatlan áldozatok és néhány azonosított áldozat holttestét a temető délnyugati részében ásott sírárokba egyházi szertartás és adataik számbavétele nélkül temették újra.
Amikor Bezdánban kissé rendeződött a helyzet, Michael (Mihály) Nischt lánya, aki előzőleg azonosította édesapját az Új utcai Philipp Stein háza kertjében lévő tömegsírban, az Alsó temetőben lévő a tömegsír fölé egy nagyobb kőkeresztet állíttatott. A ráerősített kőlapra a következő feliratot vésette: „Itt nyugszik Nist Mihály, 1889-1944 nov. 19. és 37 ismeretlen.”
Vajda Lajos, a bezdáni római katolikus egyház káplánja 1945. március 28-án a plébánia anyakönyvébe bejegyezte azokat a halottakat, akiket azon a napon egyházi szertartás kíséretében eltemettek. Az áldozatok egy részének neve megtalálható az állami halotti anyakönyvben is.
– A legfiatalabb áldozat 14, a legidősebb 54 éves volt. Még ma sem tudjuk, kik voltak a bezdáni megtorlás kitervelői és az ítélet-végrehajtói. A helyi Népfelszabadító Bizottság 1944-ből származó, a Zombori Történelmi Levéltárban kutatható dokumentumai nem említik a bezdáni atrocitásokat. 1951. júlisus 28-án a Népfelszabadító Bizottság arról értesítette a zombori Járási Népbizottság titkárságát, hogy az 1945-ben és a 1946-ban keletkezett ügyiratokat már korábban elszállították Bezdánba, ismeretlen helyre. Így az 1944. évi novemberi likvidálásokat csak az egyházi és az állami halotti anyakönyvekben található bejegyzésekkel, az Alsó temetőben lévő kőkeresztekkel, a szemtanúk visszaemlékezéseivel és a bírósági halottá nyilvánítási végzésekkel tudjuk bizonyítani – mesélte dr. Balla István.
A Magyar Hadsereg 1941. április 12-i bezdáni bevonulása nem okozott semmilyen összetűzést az elenyésző mennyiségű délszláv és a magyar ajkú lakosság között. A háborús bűnöket kivizsgáló ankétbizottság a bevonulásról készített 1945. évi elaborátumában nem említi Bezdánt – jegyezte meg a helytörténész.
– Egy bezdáni polgár neve sem szerepel a háborús bűnösök lajstromában. A szerb történészek azt mondják, fennállt a lehetőség annak, hogy a bezdáni lakosság megakadályozhatta volna a dunai átkelési hadművelet sikeres végrehajtását – zárta szavát dr. Balla István.
Hogy mennyi lehetett a Bezdánban kivégzett polgárok száma, arra sohasem tudunk pontos választ adni. November végéig kevés bezdáni lakos tartózkodhatott a katonákkal zsúfolt településben, valamint semmi írásos nyom nem maradt azokról az áldozatokról, akiket a helyiek nem ismertek, és a község lakóházainak kertjeiben ért a végzet. A Balla fivérek eddigi kutatásaik alapján 116 Bezdánban kivégzett és azonosított áldozatot vettek lajstromba, az azonosítatlan áldozatok száma pedig 39.
