Kedden elhunyt Brice Taton, az a francia szurkoló, akit két héttel ezelőtt Belgrádban futballszurkolók a város központjában súlyosan összevertek, így a figyelem központjába az erőszak került. Arról, hogy 2009-ben hogyan lehetséges az erőszak és a szélsőséges csoportok ilyen mértékű jelenléte, Nenad Čanakot, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökét kérdeztük.
– Kilenc évvel október ötödike után sajnos láthatóvá vált, hogy 2000-ben leváltottuk Miloševićet, megdöntöttük a hatalmát, de nem sikerült megszabadulni a gondolkodásmódjától. Ehhez kellett volna egy október 6-a is. Mindennek az lett a következménye, hogy folyamatosan eltakarják a szemünk elől az erőszak problematikáját, azt a tényt, hogy Szerbiában az embereket már csak a különbözőségük miatt is támadás éri. Emlékezhetünk, hogy 2001-ben az Obraz klerofasiszta szervezet erőszakkal vetett véget az akkor megszervezésre került melegfelvonulásnak Belgrádban, méghozzá úgy, hogy a verőlegények egyes csoportjai élén a szerb pravoszláv egyház papjai álltak. Tehát a klerofasiszta csoport nyilvánosan színre lépett, az állam pedig nem lépett fel ellenük elég határozottan. Az erőszaknak világos jeleit figyelhettük meg az elkövetkezendő években, de állítólag semmit sem lehetett ellene tenni. Ahhoz, hogy bármi is változzon ebben az áldatlan állapotban, sajnos meg kellett halnia Zoran Đinđićnek. Ekkor született meg az a felfogás, hogy le kell számolni a szervezett bűnözéssel, valamint azzal az erőszakkal, amely a politikailag másként gondolkodókat és azokat az embereket vette célba, akik bármiben is különböztek. Hiába történtek a Koštunica-éra alatt letartóztatások és indultak eljárások, de senki sem állt ki az áldozatok emberi jogai mellett. Gondolok itt Đinđić családjára, valamint mindazon szerbiai állampolgárokra, akik nem akarnak egy olyan országban élni, ahol a gyilkosság, az erőszak mindennapos dolog. De kiemelhetem azt is, amikor 2004-ben szurkolók verték szét Újvidék központját, míg mások Vajdaság-szerte nemzeti alapon bántalmaztak lakosokat, és sírköveket döntöttek ki a katolikus temetőkben. Mindez addig fajult, hogy idén júniusban Szabó Róbertet az újvidéki városi autóbuszon csak azért verték meg, mert anyanyelvén, magyarul mert beszélni.
Hogyan viszonyult az esethez a belgrádi politikai elit?
– A belgrádi politikai hatalom szemében ez az eset, meg minden hasonló incidens, csupán egyedi esetnek számított. Elképesztő, hogy ennek a szemléletmódnak a megváltozásához be kellett következnie annak a szörnyűségnek, hogy fényes nappal, Belgrád központjában, vandál módon megtámadjanak francia állampolgárokat és ennek következményeképp két hétre rá Brice Taton belehaljon sérüléseibe. A belgrádi politikai elit csak most kezdi belátni, amit a mi pártunk és minden demokratikus beállítottságú vajdasági ember már kilenc éve állít, hogy Milošević leváltásával csak letéptük az ördög körmeit, de a fejét nem vágtuk le. Ehhez pedig többek között le kellett volna számolni a nacionalizmussal és a centralizmussal is, mindazzal, ami a miloševići időket jellemezte. Éppen ezért, a pillanatnyi helyzetet tekintetbe véve, nagyon nehéz lesz az erőszakot a perifériára szorítani. Természetesen nem szabad elfeledni, hogy mindenhol van bűnözés és lehetetlen véget vetni neki. Elszörnyedtem Brice Taton halálának hírére, de még jobban elszörnyedtem, hogy a szurkolócsapatok és a Partizan labdarúgóklub nem határolódott el az esettől, mint ahogy ezt elvárhattuk volna. Szörnyű az is, hogy Pahomije püspök úgy szabadult fel az egyik legundorítóbb bűntény, a pedofília gyanúja alól, hogy elévült az ügy. De ennél szörnyűbb talán az, hogy a szerb pravoszláv egyház nem határolódott el a püspöktől. Ugyanígy szörnyűnek találom azt is, hogy a srebrenicai népirtástól még nem határolódott el a Szerbiai Képviselőház az egész ország nevében. Itt rejlik a probléma lényege. Amíg Szerbiában egyetlen egy olyan politikai csoportosulás is létezik, amely a srebrenicai vérengzést tagadja, nem akar vele szembenézni, vagy le szeretné kicsinyíteni, addig biztosak lehetünk abban, hogy ezek az erőszakos kilengések, bűntények meg fognak ismétlődni. Tehát az erőszak társadalmunk alapproblémájává vált.
A szerb kormány az elmúlt napokban hirtelen hadjáratba kezdett a szélsőséges csoportokkal szemben. Nem késtek el egy kicsit?
– Az állam a szélsőséges csoportok betiltásával húsz évet késik, de mégsem tartom kivitelezhetetlennek. A rendőrség mindenképpen biztosítani tudná a polgárok biztonságát, csak ehhez szükséges lenne a politikai akarat is. Úgy látom viszont, hogy ez az akarat most van alakulófélben. Nagyon fontos, hogy betartsuk a törvényeinket. Amikor megkaptam azt az adatot, hogy a focihuligánok közül csupán minden negyvenediket büntetik meg, világossá vált számomra, hogy az állam komolytalanul viszonyul a problémához. De amíg az utcán egyetlen egy ember is megjelenhet egy olyan feliratú pólóban, hogy Ratko Mladić nemzeti hős, addig ez az ország nem lesz biztonságos.
Mit gondol, erőszakos cselekedetek szempontjából Vajdaságban rosszabb a helyzet?
– Vajdaságban picivel jobb a helyzet. De amikor ezt mondom, arra gondolok, hogy kevésbé rossz. A tartományban sokkal komolyabb gondokkal találkozunk, hiszen itt nem arról van szó, hogy egy idegen csapat vendégeskedne nálunk, hanem különböző nemzetiségű lakosaink vannak, akiknek alkotmányos joguk van az anyanyelvük használatához, a kultúrájukhoz, vagyis a különbözőségek ellenére, a teljes egyenjogúsághoz. Éppen ezért gondolom, hogy az, aki jelentéktelennek minősítette Szabó Róbert esetét, gyakorlatilag teret nyitott Brice Taton meggyilkolása előtt.
