Kedden hazánkba látogatott Dmitrij Medvegyev orosz államfő. A külföldi sajtó tudósítása szerint az egynapos orosz államfői látogatásnak többek között nem más volt a célja, mint Moszkva balkáni befolyásának szélesítése. Medvegyev Belgrádban megerősítette Oroszország Koszovóval kapcsolatos állásfoglalásá t és egymilliárd dolláros, Szerbiának szánt, orosz hitelről biztosította szerb kollégáját.
A találkozó esetleges hosszú távú következményeiről dr. Várady Tibor jogászprofesszor fejtette ki véleményét lapunknak.
– Az embernek két párhuzam jut eszébe a keddi orosz–szerb elnöki csúcsról, az egyik a Milošević-párhuzam, aki különös fontosságot tulajdonított az oroszokkal való együttműködésnek és egy darabig az oroszokon belül is egy radikálisabb szárnyhoz próbált kötődni. A másik párhuzam pedig a Titóval való párhuzam, aki úgy igyekezett külpolitikát folytatni, hogy több országgal legyen kapcsolatban és igyekezett valamiféle egyensúlyi helyzetet kialakítani, hogy minél több embert megnyerjen Jugoszlávia számára. Ez a két képlet az, amelybe belefér az orosz–szerb kapcsolat. Nagyon remélem, hogy inkább egy titói külpolitikáról van szó. Titónak volt külpolitikája, ellentétben és nagyon szomorú módon egy rákosi, de valamelyest egy kádári Magyarországgal is, amelynek nem volt. Igaz, nem volt tökéletes és hibátlan, de általa az ország nagyobb külpolitikai súlyt nyert a tényleges súlyánál. Lehet, hogy egy ilyen irányban indult el Tadić és Jeremić külpolitikája is, amely természetesen nem egy könnyű út, nagyon sok hozzáértés és tehetség szükséges hozzá. De mindenképpen egy olyan út, amely hozhat eredményt. Amennyiben pedig egy miloševići képletet alkalmaznak, az nem hozhat pozitív eredményt.
Milyen célból közeledik Szerbiához az orosz fél?
– Nyilvánvalóan nem önzetlenségből közelednek az oroszok. Minden nagyhatalomnak alapvető célja és érdeke, hogy a befolyási szféráját szélesítse. Ezt több módon próbálja véghezvinni, többek között úgy, hogy megpróbál valami módon megnyerni egyes államokat. Egy olyan állam esetében, „amely előre meg van nyerve”, természetesen nem kell igyekezni. Egy olyan államot pedig, amely több irányban próbál kapcsolatokat fenntartani, azt igyekezni kell megnyerni. Ezt teszi egyébként Amerika és nagyhatalommá válva ezt teszi az EU is. Egy kisebb állam pedig, mint Szerbia is, vagy beáll valahova, vagy próbál egy olyan pozíciót felvenni, amit egykor Titónak sikerült, vagyis elérni azt, hogy több nagyhatalom is versengjen azért, hogy melyiknek lesz nagyobb befolyása az országban. Így sikerült annak idején elérni Titónak, hogy több nagyhatalom is segítette Jugoszláviát.
Az európai uniós integráció szempontjából így milyen helyzetbe kerülhet Szerbia?
– Mivel az Európai Uniónak célja a szélesítés, bővítés – nemcsak Szerbiának célja a csatlakozás, hanem az EU-nak is –, valamint célja, hogy inkább európai befolyási zónába és ne orosz zónába kerüljenek a kelet-európai államok, ezért lehetséges, hogy nem lassítja, hanem meggyorsítja a csatlakozást. Ezen az úton hibázni is lehet és el is lehet rontani a csatlakozási esélyeinket, ugyanis ez egy nagyon érzékeny, képlékeny, bonyolult játék. Véleményem szerint a szerb kormány több irányban szeretne kapcsolatokat kiépíteni, mint azt Tito tette. Nagyon remélem, hogy Szerbiának van egy EU-s elkötelezettsége, mert ha rosszul játszik, túljátssza az orosz kártyát, akkor eltávolítja Szerbiát Európától. Ha jól játssza ki a kártyát, akkor Európa sietni fog Szerbiát elkaparintani az orosz kísérletek elől. Erre mehet ki a játék. Kérdés az, hogy a jelenlegi szerb politika képes lesz-e egy ilyesféle produkcióra.
Az Amerikai Egyesült Államok hogyan értékelheti az orosz–szerb közeledést?
– Egész biztos, hogy az Egyesült Államok nem örül ennek a lépésnek. Most az a kérdés, hogy az USA ezután igyekszik-e megerősíteni befolyását Szerbiában, ami úgy is lehetséges, hogy egyre többet fektet be hazánkban. De elképzelhető, hogy mindez egyszerűen felbőszíti az amerikaiakat és eltávolodnak Szerbiától.
