Betegségekhez mindig hiedelmek, képzetek, mítoszok és téveszmék fűződtek, legyen az spanyolnátha, tbc, rák, AIDS vagy éppen az új influenza. A betegségek rejtélyesek, nem látjuk ellenfeleinket, csak a következményeiket érezzük testünkön vagy testünkben, váratlanul érkeznek, alattomosan bujkálnak bennünk egészen addig, míg fel nem fedezzük, atomjaira nem szedjük, ki nem analizáljuk és meg nem értjük őket. Az emberi elme nem tudja (vagy csak nehezen) felfogni a megfoghatatlant, az ismeretlent, ezért a rejtélyek gyakran félelmet szülnek. Az olyan betegség pedig, amelyet a titok fátyla fed és kóros rettegést kelt, szó szerint fertőző.
Mindez fokozódik az internet korában, ahol kedvünkre válogathatunk a szinte feldolgozhatatlan mennyiségű, részben szelektálatlan információ közül, kritikai összevetés nélkül mazsolázunk a hitelességet, alaposságot, illetve szakszerűséget nélkülöző, sok ízben torzított féligazságokat, színes összeesküvés-elméleteket tartalmazó rövidhírek, cikkek, blogbejegyzések (internetes napló) között. A nagy információáradatnak köszönhetően pedig sokan vállnak önjelölt tudósokká, orvosokká és szakértőkké, különböző megalapozott vagy megalapozatlan okokra hivatkozva megkérdőjeleznek mindent a környezetükben.
Az egymással szemben álló érvek rendszerint megosztják a közvéleményt. Azonban társadalmunk annyira megosztott, hitevesztett és bizalmatlan, hogy alapvető kérdésekben sem tud konszenzusra jutni. Legyen szó akár az oktatásról, a magyar nyelvről, a politikáról, vagy az egészségről. Sokan, sokfélék vagyunk, van, aki nem fogadja el a transzfúziót, van aki a gyógyszereket, van aki a védőoltást. Mindenki egyedi véleményt alakít ki – nincs is ilyen betegség, vagy legalábbis ártalmatlan; a védőoltás hatástalan és mérgező, a politikai vezetők nem is kaptak; mindez csak a gyógyszergyártó cégek műve stb. –, eközben a lappangó titok hevülő érzelmeket, félelmet szít, és sokan feszegetni kezdik a média felelősségét. Pedig ez inkább a tudományok legitimációs problémája, ugyanis sok téves ismeret halmozódott már fel, többek között a védőoltással kapcsolatban is.
A hitelesség problémájával küszködik az egészségügy is. Sokan csak a legvégső esetben fordulnak orvoshoz, kritikaként említve, hogy esetenként sokáig kell várni, nem törődnek a pácienssel, fizetni kell (kenő/hálapénzt), és sokkal egyszerűbb gyógyszertárban megvásárolni az eddig jól bevált gyógyszereket, vagy a „majd elmúlik” sóhajtással ámítani magunkat, majd közömbösen tovább dolgozni. Továbbra sem figyelve egészségünkre.
A H1N1 vírus megjelenésekor a szerb kormány figyelmeztetett egy járvány lehetőségére, azonban a közintézmények és a politikum iránti bizalmatlanság, kétség ma már olyan mértékű, hogy teljesen logikus és racionális emberi reakció a passzivitás, az ellenkezés és a válaszok más fórumokon keresése. Mindebben nem segítettek a madárinfluenzával kapcsolatos rendelkezések és ámítások, ahogy az sem, hogy a szerb politikum az utóbbi fél évben semmit sem tett, miközben minden fejlődő ország intézkedéseket vezetett be az új influenza megelőzése érdekében. Mi pedig megalapozatlan statisztikákkal, számokkal, érvekkel vagdalódzunk, gyógyszeripari összeesküvés-elméleteket gyártunk, a kórházak pedig titkolóznak, hírzárlatot rendelnek el, valamint naponta ellentmondásos nyilatkozatok születnek a reflektorfényben pózoló, gumikesztyűben fontoskodó személyektől, növelve a hatalom rettegett ellenfeleit: a tömeges pánikot, majd a felelősségre vonást.
A tények, a valós tartalmakat közlő személyek elvesznek a tömeghisztéria, a bizalmatlanság sodrában, mi pedig továbbra is jobban hiszünk a szomszédnak, mint egy szakképzet orvosnak.
