„Természetesen két holtrészeg ember elmeállapota akkor is kevés eltérést fog mutatni, ha az egyik józan állapotban normális. Egyáltalán, ez komplikált dolog az elmeállapottal. Ha egy diplomata felmászik az utcai lámpára, elviszik a mentők. Ha egy villanyszerelő teszi, semmi baj. Ha ugyanez a villanyszerelő jegyzéket nyújt át egy nagyhatalomnak, nyomban beszállítják. Úgy a jegyzék átadása, mint a lámpaoszlopra mászás lehet teljesen normális és szükségszerű cselekedet, és lehet komoly kórtünet” – írta Rejtő Jenő az Egy bolond száz bajt csinál című regényében. De egyáltalán: hogy van ez az összeesküvés-elméletekkel?
Az összeesküvés-elméletek szerzői egyszerre ismétlik és felerősítve újratermelik a közönségük körében élő téveszméket, valamint – akárcsak a modern próféták – ők is azt az igazságot mondják, amit a publikum hallani akar tőlük, illetve amit hallani akarnak maguktól. Hasonlíthatók a népmesékhez, ugyanis bennük is sok a vándormotívum, szájról szájra járva alakulnak a történetek, hozzátesznek, elvesznek belőlük. Megfigyelhető, hogy a szerzők nem feltétlenül dolgoznak az általuk feldolgozott területen, és igen sokszor csak a nép ajkán élő meséket alakítják tovább, nem fogadják el az iparosok gyártotta készárut, hanem maguk termelnek maguknak a saját igényeik szerint. Azonban meg kell jegyeznem, hogy nem feltétlenül a valóság rideg, objektív visszatükrözése, hanem sokkal inkább a valóság valamiféle morális, esztétikai, vagy más szempontok szerinti átformálása a cél: a történetnek nem elsősorban igaznak, hanem mindenekelőtt érdekesnek, izgalmasnak, leleplező erejűnek, igazságot szolgáltatónak, vagy botrányosnak kell lennie.
Végeredményben minden összeesküvés-elmélet arra a kérdésre ad választ, hogy miért mennek rosszul a dolgok, miért van baj a világban. És a válasz mindig ugyanaz: azért, mert a háttérben meghúzódó bajkeverőknek ez áll érdekükben. Nekik így jó.
Nekünk pedig az összeesküvés-elméletek a „jók”, mert nem kell gondolkodnunk, hiszen a világ bajait vizsgálódás nélkül könnyebb olyan szálakban keresni, amelyeket titkos körök éjjel-nappal szőnek, így mutatva rá a bűnbakra, elhamarkodott, korai vádak alapján.
Az összeesküvés-elméletet pedig lehet gyártani mindenről: a vallásról, az ufókról, különböző titkos csoportokról, a sportról, a védőoltásokról, a magyar választói névjegyzékről, a vajdasági magyar sajtóról stb. És nekünk nem kell törnünk a fejüket, hogy mitől van ózonlyuk, cunami, hurrikán, földrengés, mitől jönnek új járványok! Van helyette tudatos manipuláció, emberkísérletek, klónozás, adatlopás. És persze mindez alantas érdekeket szolgáló gazdasági kiskirályok, álságos kormányhivatalok, önző politikusok, őrült tudósok, pártoskodó újságírók műve. Még a dinoszauruszok kihalásáért is ők a felelősek, hacsak nem az ufók, ahogyan az amúgy egymással rivalizáló „zsidó” bankárok összeesküvése miatt van gazdasági válság most.
Ezek az elméletek kétségkívül korunk mítoszai. A mítoszok pedig sokat elárulnak arról a társadalomról, amelyben születtek.
