Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma immár tíz éve készíti el rendszeresen évi nemzetközi jelentését a szabad vallásgyakorlásról. A jelentés összesen 198 államot ölel fel, köztük Szerbiát is. Az idei jelentést itthon nem követte nagyobb sajtóvisszhang, annak ellenére, hogy az előző évihez képest kedvezőbbnek bizonyult országunkra nézve, viszont elmarasztaló megjegyzéseket is tartalmaz. A vallásszabadságról készült sorozatunk első részében a hagyományos egyházak képviselői fejtették ki véleményüket a kérdéssel kapcsolatban.
Az alkotmány biztosítja a vallásszabadságot, emellett egyéb jogszabályok és rendelkezések szintén hozzájárulnak a vallás szabad gyakorlásához. A vallásról szóló törvény értelmében Szerbia hét hagyományos egyházat ismer el, ezek olyan vallási felekezetek, amelyek évszázadok óta folyamatosan jelen vannak Szerbiában, és jogfolytonosságukat korábbi törvények adták meg. Szerbiában államvallás nincs, de a szerb pravoszláv egyház, valamint a törvény által elismert hagyományos egyházak, közösségek kedvezőbb helyzetben vannak, állítja az USA Külügyminisztériumának szabad vallásgyakorlásról szóló 2009-es nemzetközi jelentése. A jelentés szerint a vallásügyi törvény korlátozza a vallásszabadságot, mert nem ismeri el egyes vallási felekezetek jogi státusát.
Szerbiában hosszú ideig nem létezett olyan hatályos törvény, amely a vallásszabadságot, az egyházak, vallási felekezetek jogi státusát és működését szabályozta volna. Jugoszlávia 1977-ben hozta meg vallásügyi törvényét, amelyet a Szerbiai Képviselőház 1993-ban hatályon kívül helyezett. Milošević bukása után, 2001-ben a parlament elé került egy törvényjavaslat, de technikai okok miatt végül nem került sor szavazásra, így soha nem került sor e törvény elfogadására. Ez a törvényjavaslat egy sokat vitatott preambulumot is tartalmazott, amely hét tradicionális egyházat ismert volna el Szerbiában. Ezt követően 2005 őszén immár a hatodik törvényjavaslatot terjesztette be a szerbiai Vallásügyi Minisztérium, amely 2006 áprilisában került a parlament elé, és 2006. április 20-án el is fogadták. Boris Tadić államfő április 27-én több helyi és nemzetközi civil szervezet, illetve vallási közösség tiltakozása ellenére aláírta a törvényt, bár beismerte, hogy az nem mindenben felel meg a Szerbia és Montenegró által 2004-ben ratifikált Európai Emberi Jogi Konvenció által támasztott követelményeknek, és emiatt kiegészítésekre lesz szükség.
Állami ünnepként az egyházi ünnepek közül egyedül a pravoszláv nagypéntek, húsvét és karácsony van elismerve, de a munkavállalók szabadnapra jogosultak a katolikus nagypéntek, húsvét és karácsony, a muzulmán ramazan-bajram és a kurban-bajram, illetve a zsidó jom kipur (engesztelés napja) esetében. Az általános iskolákban kötelező a polgári nevelés vagy az iskolai hitoktatás (csak a hét hagyományos egyház indíthat csoportot).
Az ország területe (Koszovó nélkül) 77 400 négyzetkilométer, népessége megközelítőleg 7,5 millió. A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2002-es népszámlálás során a lakosság 95 százaléka vallotta magát valamelyik hagyományos egyházhoz tartozónak. Szerbiában a szerb pravoszláv egyház, a katolikus egyház (mind a római, mind a görög katolikus), a zsidó hitközség, a muzulmán hitközség, a református keresztyén egyház, a szlovák ágostai hitvallású evangélikus egyház, valamint az ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház számít hagyományos egyháznak. A népszámlálási adatok szerint a lakosság 84 százaléka vallja magát pravoszlávnak, 5 százaléka muzulmánnak – főleg Sandžak és Dél-Szerbia területén élő albánok –, 5 százaléka pedig katolikusnak, mégpedig a túlnyomórészt Vajdaság területén élő magyar és horvát lakosság. Protestánsnak a lakosság 1,5 százaléka, míg zsidó vallásúnak 0,01 százaléka vallja magát. Érdemes megjegyezni, hogy míg az amerikai külügyminisztérium a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataira hivatkozik, eltérés figyelhető meg a Vallásügyi Minisztérium adataival összevetve. Míg az amerikai külügyminisztérium szerint mintegy 3000 zsidó vallású polgár él Szerbiában, addig a szerbiai Vallásügyi Minisztérium szerint ez a szám megközelítőleg 800 főt tesz ki.
NEM TÁMOGATJÁK A VALLÁSI KÖZÖSSÉGEKET
Arra a kérdésre, hogy miért is van a két dokumentum között ekkora eltérés, Halbrohr Tamás, a szabadkai zsidó hitközség vezetője válaszolt lapunknak. Mint megjegyezte, a kisebb szám a zsidó vallást ténylegesen gyakorló személyeket, míg a közel háromezer fős szám a Szerbiában élő, magukat zsidó nemzetiségűeknek vallókat jelöli.
– A zsidó vallás gyakorlása semmilyen formában sincs korlátozva. Vandalizmus sajnos történt, a zsidó temetőben két alkalommal több 18. századi síremléket felborítottak, de semmilyen írásos jelet, üzenetet, rajzot nem hagytak, nem ismerjük az elkövetők szándékát. Az állam ugyanakkor segítségünkre sietett, a tartományi kisebbségügyi titkárság segített ki minket, hogy szanálhassuk a temetőt, illetve a rendőrség is segítőkész volt – mondta a szabadkai zsidó hitközség vezetője.
Az elmúlt évekhez, évtizedekhez képest a szabad vallásgyakorlás területén ugyanakkor Halbrohr Tamás nem lát javulást.
– A hetvenes évekbeli titói éra hozzáállása és a mai hozzáállás között árnyalatnyi különbséget sem látok – mondta lapunknak.
Szavai szerint a titói korszakban, vagyis a reális szocializmus korában a lenini eszmék szerint a vallás a népek mételye volt. A hetvenes évektől kezdve ugyanakkor tolerálták a vallást, nem volt büntetendő, de nem is támogatták azt. Hasonló a helyzet most is. Mint megjegyezte, a hagyományos egyházak valamiféle előjogokat élveznek, hiszen például Szabadka város képviselői a hagyományos egyházak alkalmi megemlékezésein megjelennek, koszorúznak és beszédet is mondanak.
– Sem a politikum, sem a városvezetés nem támogatja a vallási közösségeket. Egyedül Kasza József volt polgármester volt az a személy, aki észrevette, hogy van zsidó közösség Szabadkán – számolt be lapunknak Halbrohr Tamás.
LIBERÁLIS TÖRVÉNY
A vallásszabadságról hasonlóképpen vélekedett dr. Német László SVD, a nagybecskereki egyházmegye püspöke is. Szavai szerint Szerbiában nem korlátozzák a vallás szabad gyakorlását és a vallásról szóló törvény a környező országok törvényeihez képest liberális.
– Két különböző szinten lehet beszélni a vallásszabadságról. Az első, amelyet a törvény hagy jóvá, amely el van fogadva és ki van hirdetve. Ilyen értelemben Szerbiában és Vajdaságban is létezik vallásszabadság, a vallásos csoportok és egyházak szabadon működhetnek. A katolikus egyházat a hagyományos egyházak közé sorolják a szerbiai vallásügyi törvény szerint, ilyen értelemben szabadon gyakorolhatjuk templomainkban vallásunkat, hittantermeinkben tarthatunk hitoktatást és az iskolákban is van hittanóra. A hittancsoportokról külön kell tárgyalni az igazgatókkal, de ezt nem tekintem nagyobb problémának – vázolta fel lapunknak Német László.
Elmondása szerint a vallási emlékművek karbantartása lassan elkezdett működni, a köztársaság és a vajdasági tartományi kormány részéről is vannak pozitív lépések. Az amerikai külügyminisztérium októberben megjelent jelentése különböző kritériumok alapján készül. Ezek között egy olyan kérdés is található, hogy a vallási törvény hogyan fogadja az egyházak, illetve vallási csoportok regisztrálását, vannak-e privilégiumok, vagy nincsenek.
– A liberális magyarázat szerint már maga a törvény meghatározása, hogy vannak hagyományos egyházak, bizonyos fokon diszkriminatív a kisebb csoportokkal szemben, amelyek később jöttek létre. Azonban tudni kell, hogy sok csoport, amely később, Észak-Amerikából jött, olyan pénzforrásokkal rendelkezik, amelyet sokszor az amerikai kormány, más irodákon – civil szervezeteken – keresztül közvetve folyósít – magyarázta a nagybecskereki püspök.
Ezek közé sok szabad keresztény egyház – free church, vagy evangelism groups –, például evangelikális, pünkösdista szervezet tartozik, amely sem Szerbiában, sem az USA-ban nem számít hagyományos egyháznak (a magyarországi Hit Gyülekezetéhez lehetne hasonlítani őket), hanem az elmúlt 10-50 évben alakult ki.
A szerbiai jogalkotás megkülönbözteti a hagyományos egyházakat és a bejegyzett vallási csoportokat, egyházakat. Különbség valójában nincs a két csoport között, csupán a kiindulópont más, vagyis a hagyományos egyházaknak a jog alapján nem kell kérniük saját bejegyzésüket, magyarázta lapunknak a püspök. A törvény meghatározza, hány hivatalosan elismert tagja kell, hogy legyen (ez a legutolsó népszámlálás szerint a Szerbiai összlakosság felnőtt populációjának 0,001 százaléka, vagyis 100 személy), illetve a bejegyzéshez szükséges mellékelni például a vallási szervezet statútumát, vallási tanítását, bevételi forrásait.
– A vallásról szóló törvény a bejegyzés szempontjából liberális törvény, főleg ha számba vesszük, hogy más környező európai uniós országokban sokkal szigorúbbak a szabályok. Ugyanakkor viszont nehéz követni a bejegyzés folyamatát. Néha megakadnak a dolgok, sokkal több ideig tart a folyamat, mint ahogyan elő van irányozva. Ez az egyetlen probléma, hiszen ez a törvény szerinti hatvan napnál sokkal tovább is tarthat. Ezt is gondként rótták fel az amerikai külügyminisztérium munkatársai – fejtette ki a nagybecskereki püspök.
Felmerül a kérdés, hogy a szerb állam miért csak hét hagyományos egyházat ismer el. Német László magyarázata szerint azért, mert a szerbiai jogalkotók a 2000-es évek folyamán, amikor a jelenleg hatályos törvényt írták, visszatértek a legutóbbi hivatalosan is elismert vallásügyi törvényhez, amelyet a volt Jugoszláv Királyság idejében hozott a királyi parlament és a király hagyott jóvá. Tehát a szóban forgó hét vallási közösség már akkor is létezett. Ezt követően a második világháborúban nem születtek új törvények, majd a háború után az állam nem foglalkozott érdemben az üggyel.
– A törvény szerint alanyi jogon egyetlen vallási felekezet sem élvez semmiféle előnyöket, azonban ha valamelyik vallási közösség nem jegyezteti be magát, akkor annak gondjai lehetnek az adminisztrációval. Például sokkal nehezebben nyithatnak számlát, vagy vehetnek házat a csoport nevére, amelyet később imaházként használhatnak, valamint gazdasági tevékenység folytatásához is szükség van a bejelentés tényére – mondta Német László.
Szavai szerint a nagybecskereki püspökség területén nem tapasztalható vallási türelmetlenség, a legtöbb problémát a betörések és a templom oldalának mint „nyilvános vizeldének a használata” okozza. Mint megjegyezte, az egyházak között folytonos a kapcsolattartás – ökumenikus munka folyik –, javulás tapasztalható.
– Az ökumenikus munka a szerb pravoszláv egyházzal sokkal nehezebb ebben az időben, ugyanis míg Pál pátriárka beteg volt, az ortodox egyházban nem volt olyan személy, aki meghatározta volna az irányelveket, most pedig még nem választották meg az új pátriárkát. A nem ortodox keresztényekkel viszont folytonos a kapcsolattartás – ecsetelte Német László.
ÉRTELMEZÉS KÉRDÉSE
Dr. Csete Szemesi István, a szerbiai református keresztyén egyház püspöke a vallásszabadsággal kapcsolatban elmondta, hogy a felekezetek között harmonikus az együttműködés, majd kifejtette, hogy a vallásszabadság kérdését nem lehet egyszerűen megválaszolni, óriási téma, hiszen olyan kérdéskör, amely az értelmezéstől függ.
– Nem lehet egyszerűen kifejteni, hogy mi a szabad vallásgyakorlás és kik a vallás gyakorlói. Például vannak ördögimádók, romboló szekták, amelyek egyháznak nevezik magukat. Mindezt jogtalanul, hiszen az egyház, az ecclesia szóból származik, amely az egybehívottak, vagyis a Jézus által egybehívottak közösségét jelenti. Ugyanakkor az olyan vallások iránt, amelyek építő jellegűek és az életet igenlik, türelmeseknek kell lennünk, még akkor is, ha nem értünk egyet tanításukkal – jegyezte meg dr. Csete Szemesi István.
A püspök lapunknak elmondta, hogy a református keresztyén egyház tagja volt annak a csoportnak (az öt szerbiai hagyományos egyház közé tartozó keresztény egyházaknak), amely kiállt a metodista egyház hagyományos egyházként való elismerése mellett. Az állam azonban nem döntött kedvezően ebben az ügyben.
Hagyományos vagy történelmi egyház? Magyarországon „történelmi egyházakról” beszélnek, míg a szerbiai jogalkotás a „tradicionalni” vagyis a „hagyományos” jelzőt használja. Riportalanyaink véleményét kikértük, vajon melyiket ildomos használni Szerbiában. – Magyarországon a történelmi jelző megalapozottabb. Ott négy közösség van, amely jelen van már ezer éve. Nálunk a hagyományos azért pontosabb kifejezés, mert ezek az egyházak a történelem során jelen voltak ugyan, de nem mindig és nem egyforma történelmi időszakokban. Mi több, a muzulmán vallási közösség Szerbiában elismert, annak ellenére is, hogy nem szerves része a szerbiai kultúrkörnek – mondta Német László nagybecskereki püspök. Halbrohr Tamás, a szabadkai zsidó hitközség elnöke szerint is a hagyományos kifejezés a megfelelő, ugyanis a történelmi jelző csak Magyarországon használatos, és nem nemzetközi jelző, míg a szerbiai jogalkotás a „hagyományos” kifejezést használja. |
