Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma immár tíz éve készíti el rendszeresen évi nemzetközi jelentését a szabad vallásgyakorlásról. A jelentés összesen 198 államot ölel fel, köztük Szerbiát is. Az idei jelentést itthon nem követte nagyobb sajtóvisszhang, annak ellenére, hogy az előző évihez képest kedvezőbbnek bizonyult országunkra nézve, viszont elmarasztaló megjegyzéseket is tartalmaz. A vallásszabadságról készült sorozatunk harmadik, egyben befejező részében egy vallástudós, egy vallásszociológus és egy politológus fejtette ki véleményüket a kérdéssel kapcsolatban.
EGYHÁZI NACIONALIZMUS
Igazi vallásszabadságot csak egy szekuláris államban lehet biztosítani, ahol az egyházi-vallási és az állami szerepkörök világosan különválnak, taglalja Sáfrány Attila vallástudós. A vallási és a világi hatalom szerepmegosztásában az államnak a feladata, hogy törvénnyel garantálja a vallásszabadságot és megvédelmezze a polgárokat a diszkriminációtól.
– Az a kérdés, hogy Szerbiában megvalósul-e a vallásszabadság alapkövetelménye, az egyház és az állam különválasztása, s hogy a szerb állam képes-e megvédeni polgárait a diszkriminációtól – vetette fel a vallástudós.
A klerikalizálódásról, vagy épp annak az ellentétéről, a cezaropapizmus elhatalmasodásáról szóló állítások, amelyek a médiában gyakran olvashatók a vezércímekben, nem tükrözik a mai szerbiai valóságot. Ebből nem következik az, hogy minden tökéletesen működne, figyelmeztet Sáfrány Attila. Aggasztó jelek természetesen vannak, a hiányosságokra és a kívánnivalókra hivatkozva azonban nem vonhatjuk le azt a meredek következtetést, hogy Szerbia letért volna a nyugati típusú, szekuláris államberendezkedésről, hogy egy a szerb pravoszláv egyházra támaszkodó klerikális vagy cezaropapista vallási államot építsen ki.
– Szó sincs erről, az igazi vallási államok Ázsiában és Afrikában működnek, mivelhogy az ottani uralkodó hitrendszer, az iszlám tanítása alapján az állam és a vallás között elmosódnak a határok – fejtette ki a vallástudós.
Valamikor így volt ez Nyugaton is. Csak a középkorban, az invesztitúraharc időszakában kezdett világosan különválni az állami és az egyházi-vallási szerepkör. Ugyanakkor Szerbia a szekuláris állam eszméjét Nyugatról „importálta” egy-két évszázada.
– Itt tehát még csak évszázados, Nyugat-Európában viszont már évezredes hagyománya van az állam és egyház különválasztásának – magyarázta Sáfrány Attila.
Szavai szerint a vallásszabadságot veszélyeztető jelenlegi fő problémát nem a hagyomány elmélyülésének a hiányában, nem is az állítólagos klerikalizmusban vagy cezaropapizmusban látja, hanem az egyházi nacionalizmus elhatalmasodásában.
– A szintén Nyugatról importált nacionalizmus a szerb pravoszláv egyházban kiváló termőtalajra talált, mivelhogy az – akárcsak a többi ortodox vallási közösség – eleve nemzeti egyháznak számít – tette hozzá a vallástudós.
Mint megjegyzi, a '90-es években megtapasztalhattuk, hogy a háborús uszításban milyen nagy szerepe volt ennek az egyházi nacionalizmusnak. A vallási épületeket, dzsámikat, adventista imaházakat stb. ért támadásokban is egyszerre nyilvánul meg a vallási és a nemzeti ellenszenv. A szerbek körében is térítő protestáns kisegyházak elleni támadásokra szintén ez a kleriko-nacionalizmus nyomja rá a bélyegét, amely alapján a szerbnek áttérni egy protestáns egyházba nemcsak a pravoszláv egyházból való „kikeresztelkedést”, hanem egyúttal a szerbség elárulását is jelenti.
– Merthogy „a szerb az pravoszláv” – emelte ki Sáfrány Attila.
A 2006-ban elfogadott vallásügyi törvény megfelelő jogi keretet biztosít a polgárok megvédelmezésére a diszkriminációtól. A törvényt sokan bírálták, hogy a bejegyeztetésnél az úgynevezett hagyományos egyházakat és vallási közösségeket előnyben részesíti, de ezt nem érdemes túlhangsúlyozni, hiszen alapjában véve egy liberális, a nemzetközi normákat kielégítő jogi dokumentumról van szó.
– Természetesen a jövőben még finomíthatnak rajta, de véleményem szerint a fő feladat most nem a törvény megváltoztatásában, hanem annak a hatékony alkalmazásában van – zárta szavait a vallástudós.
A TÖRVÉNY DISZKRIMINÁL
Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának nemzetközi jelentése és a nagybecskereki Civil Társadalom Fejlesztési Központ jelentései azt a tényállást húzzák alá, hogy a vallásszabadság alapjai – amelyet a szerbiai alkotmány biztosít – léteznek Szerbiában, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden akadály el lenne tüntetve, nyilatkozta Mirko Đorđević vallásszociológus.
– Egyet ír az alkotmány és egészen mást az egyházakról és a vallási felekezetekről szóló törvény. Itt válik nyilvánvalóvá, hogy Szerbiában szó szerinti és valós vallásszabadság nincs – emelte ki a vallásszociológus.
Szavai szerint így egy olyan paradoxon keletkezik, hogy valami törvény szerint törvényes lehet, ugyanakkor pedig alkotmányellenes. Az alkotmány szerint minden polgár szabad, vallásszabadság van, az egyházi felekezetek szabadok, azonban a törvény ismer hét hagyományos egyházat, míg a többi vallási felekezetet nem ismeri.
– Ebből a megkülönböztetésből kifolyólag azok a hívők, akik nem a hagyományos egyházakhoz tartoznak, másodrangú polgárokká válnak – fejtette ki Đorđević.
Ugyanakkor gondot jelent az is, hogy az állam a törvényen keresztül csupán egy pravoszláv egyházat ismer, a szerb pravoszláv egyházat, míg például a montenegrói pravoszláv egyházat és a macedón pravoszláv egyházat nem ismeri el. Mindezt arra hivatkozva, hogy egy vallási felekezet, vagy egyház nem regisztráltathatja magát, ha a nevében szerepel olyan szó vagy kifejezés, amely egy korábban bejegyzett felekezetében is szerepel. A vallásszociológus szerint az állam a továbbiakban diszkriminálja a kisegyházakat is, amelyek a legnagyobb számban Vajdaságban lelhetőek fel – megközelítőleg száz felekezet. Mint megjegyezte, a vallási felekezetek ekképp való diszkriminációját és így a vallásszabadság tiszteletben nem tartását az Európai Unió is kritizálta.
– Sehol a világban sem létezik olyan, hogy a vallási felekezeteket két csoportra osztják, hagyományos egyházakra, valamint egyéb nem hagyományos vallási felekezetekre. Minden egyéb országban, Nyugaton és az Európai Unióban egyaránt, a törvény és az alkotmány is elismeri, tiszteli az egyén azon választását, hogy melyik vallási felekezethez akar tartozni – vélekedett Đorđević.
Mindezek mellett az is gondot jelent, hogy Szerbiában a kisegyházakat egyesek szektának titulálják. A vallásszociológus szerint ez téves, pejoratív, megbélyegző megjelölés, kiváltképp a hagyományos egyházak részéről. A szekta fogalom mai használata viszonylag pontatlan egyik jelentése: az uralkodó egyháztól elszakadt, többnyire nem bevett vallási csoportok; a másik jelentés szerint: szorosan összetartó, azonos nézetű, a külvilágtól elkülönülő csoport, zárt csoportosulás valamely közösségen belül. A szó mind a köznyelvben, mind a publicisztikában pejoratív tartalmú. Szavai szerint a szekta a latin sequi szóból származtatható, jelentése: követni. Eredeti értelmében – és vallásszociológiai használatában is – értékmentes: egy sajátos vallásos közösségi forma megjelölésére használják.
– A probléma gyökere az, hogy van egy korszerű alkotmányunk, amely az Európai Unió legmodernebb alkotmányaival vetekszik. Ugyanakkor az egyházakról szóló törvény pedig szó szerint diszkriminál és a középkori szokásokhoz képest senki másnak nem engedi, hogy pravoszláv, katolikus, vagy evangélikus legyen Szerbiában – mondta a vallásszociológus.
Végezetül Mirko Đorđević kiemelte, hogy sehol, még a pravoszláv Oroszországban sem létezik vallásügyi minisztérium és ez az állami szerv Szerbiában nem tesz mást, mint egyeseket védelmez.
ÖNKÉNYES ÉS KORLÁTOZÓ
Hasonlóképpen vélekedett Vladimir Ilić, a nagybecskereki Civil Társadalomért Fejlesztési Központ igazgatója, politológus. Szavai szerint Szerbiában nem valósul meg ténylegesen a vallásszabadság. Egyes vallási felekezetek épületei, lelkészei, hívei fizikai atrocitásokat szenvednek el, kiváltképp a jehovisták, az adventisták és a pünkösdisták. A román pravoszláv egyház számára nem engedélyezi az állam, hogy templomokat építsenek Bánátban, valamint Kelet-Szerbiában a Timok és a Morava között.
– Szerbiában nincs elfogadva a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadsága sem, amelyet az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a szerbiai alkotmány, valamint az egyházakról és vallási felekezetekről szóló törvény szavatol. Ugyanakkor a vallásügyi minisztérium elutasítja a missziós tevékenységet folytató vallási közösségeket, a prozelitizmus, vagyis buzgó hittérítés vádja miatt. Azonban a vallás megváltoztatását nehezen lehet elképzelni egyesek missziós tevékenysége nélkül – vélekedett a politológus.
Mindezek mellett komoly összetűzésnek lehetünk tanúi az Iszlám vallási felekezetben is, amelyben pedig az állam elutasítja a független döntőbírói szerep felvételét, annak ellenére, hogy erre kötelezi az egyházakról és a vallási felekezetekről szóló törvény, így minden következményért az állam felel. Mint tudjuk, ezekben az összecsapásokban fizikai leszámolásokra is sor került.
– A hagyományos egyházak számára nem kötelező a megterhelő, sokszor kockázatos regisztrációs eljárás. Csak emlékezzünk arra, hogy az egyházakról és a vallási felekezetekről szóló törvény elfogadásakor mivel fenyegetőztek a Szerb Radikális Párt képviselői és megértjük, miért félnek megadni személyes adataikat a kis protestáns egyházak – vetette fel Ilić.
A vallásügyi minisztérium azt állítja, hogy nem kötelező regisztráltatnia magát egy vallási felekezetnek. Azonban, ha ezt nem teszi meg, figyelmeztet a politológus, nem nyithat saját bankszámlát, nem kaphat bélyegzőt, nem vásárolhatnak, vagy bérelhetnek ingatlanokat, nem fizethetik ki a lelkészeik után az adót, a juttatásokat.
– A vallásügyi minisztérium regisztrációs politikája véglegesen önkényes és korlátozó – mondta a civil központ igazgatója.
A törvény három és fél éves hatálya alatt a 170 vallási felekezet közül csupán tizenketten regisztrálták magukat. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság számos minisztériumi elutasító döntést megsemmisített már. A diszkrimináció a társadalmi élet minden területét felöleli. Mint azt a politológus megjegyzi, csak hagyományos egyházak tarthatnak iskolai hitoktatást, az Országos Oktatási Tanácsban csak a hagyományos egyházak küldhetnek képviselőt, valamint csak ők mentesülnek az áfa fizetésének kötelezettsége alól.
– A Köztársasági Műsorszórási Ügynökség utasításban kötelezte a műsorszórókat, hogy nem készíthetnek, vagy adhatnak le jelentéseket a nem hagyományos egyházakról, vagyis ahogy ők mondják: szektákról – ecsetelte Ilić.
Szavai szerint a szerbiai egyházakról és vallási felekezetekről szóló törvény jobb, mint a hasonló orosz törvény, valamint egyenértékű, mint a macedón, amely szintén diszkriminál. Azonban az a baj, hogy a szerbiai törvény megakadályozza az alkotmányos jogok gyakorlását.
– A szerbiai társadalom egésze ugyanúgy viszonyul a kisegyházakhoz, mint a nemzeti kisebbségekhez. A változások időszakosak, néha csend van, de néha a kisegyházak és a nemzeti kisebbségek is bűnbakként szerepelnek, legalábbis a média terjesztette gyűlöletbeszédben – zárta szavait a Civil Társadalomért Fejlesztési Központ igazgatója.
