Húsz évvel ezelőtt, a joghurtforradalom idején Egeresi Sándor, a vajdasági parlament mostani elnöke kezdő politikus volt. Öt is kikezdték Vajdaság leuigázása után, de végül mégis kegyelmet kapott.
-- 1988. október 5-e és 6-a a vajdasági történelem egyik legsötétebb korszakának a kezdete. Ez nemcsak Vajdaság alkotmányos helyzetének a megszüntetése volt, hanem a gazdaságának a tönkretétele is, és a látszatautonómia kezdete. Egy olyan időszak kezdete, amelynek során Vajdaság fejlődését folytonosan akadályozták, egyszerűen félre akarták söpörni a tartományt a politikai színtérről. Pedig a nyolcvanas évek elején a JSZSZK-n belül Szlovénia után Vajdaság volt a második legfejlettebb régiója az országnak.
nMilyen tisztsége volt akkor?
-- Topolyán voltam ifjúsági elnök, 1988. január 15-én választottak meg, s vagy nyolc hónapos politikai tapasztalat állt mögöttem. A saját bőrömön érezhettem, hogy milyen is az a differenciáció, és az antibürokratikus forradalom vívmányainak a következményei. Természetesen engem is le akartak váltani, de végül nem sikerült nekik, talán azért, mert látták, hogy egy kezdő fiatalemberről van szó, s meggondolták magukat, hogy mégsem tesznek tönkre. Nagyon sötét korszaka volt ez Vajdaságnak, keserűen emlékszem vissza rá, de azt is el kell mondanom, hogy az ellenzéki politikusi létem is innentől datálódik. Hiszen azon kevés, mindössze 13 tartományi képviselő közé tartoztam, aki 1991. június 25-én az érvényben lévő vajdasági alapokmányra nem szavazott. Elleneztük az akkori új statútumot, amit lám, most kívánunk majd újjal felcserélni. Az évek során igyekeztem elfelejteni az 1988-as eseményeket, de azért bizonyos szálka megmaradt bennem.
nHol volt a joghurtforradalom idején?
-- Engem itt ért Újvidéken 1988. október 5-e, mert mint topolyai ifjúsági elnök tagaj voltam a Vajdasági Ifjúsági Szervezet elnökségének, és akkor éppen rendkívüli ülést tartottunk a tartomány fővárosában, Újvidék kellős közepén. Ott vonultak el az épületünk előtt a tüntetők, nem volt valami felemelő érzés, mi pedig éjszakába nyúló ülést tartottunk, amelyen arról folyt a vita, hogy lemondjuk-e vagy sem. Én személy szerint azt támogattam, hogy a tartományi ifjúsági vezetésnek félre kell állnia, úgysem tud beleszólni az eseményekbe, tehát lemondáspárti voltam, de ezt az álláspontot egy-két szavazattal lesöpörték az asztalról. Ezek szerint nem mondott le az elnökségünk, de a kiábrándultság, az elkeseredettség egyértelmű volt.
nMi volt a kiábrándultság fő oka?
-- Csata után könnyű tábornoknak lenni, de mégis azt kell mondanom, hogy leginkább az keserített el bennünket, hogy a miloševići hatalommal szemben a vajdasági vezetés nem vette fel a harcot. Óriási hibát követtek el azzal, hogy lemondtak, félreálltak, és ezzel utat engedtek azoknak az erőknek, akik Vajdaság leigázására törekedtek. Ezzel elkezdődött Vajdaság legsötétebb korszaka, amely egészen 2000-ig tartott. Az akkori tartományi vezetést hibáztatom azért, hogy könnyen feladta a harcot, mi, akkori fiatalok úgy ítéltük meg, hogy bűnösek voltak, talán még megalkuvóak is. Később a munkám során megismerkedtem az akkori politikai vezetőkkel, jó véleményt alakítottam ki róluk, de az akkori botlásukat még mindig nem tudom megbocsátani.
