A világon mintegy 650 millió ember él fogyatékkal. Az ő jogaiknak védelméről 2006 decemberében az ENSZ egy egyezményt fogadott el, amitől azt remélték, hogy a fogyatékkal élők többé nem szorulnak a társadalom küszöbére.
A világ fejlett országaiban a lakosság közel 10 százalékát érinti, így Szerbiát is, ahol 500 és 800 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékkal élő emberek számát. Sorsuk alakulása közvetve a lakosság mintegy harmadát érinti. Ugyanakkor szinte mindegyikünk érintve van ebben az ügyben, hiszen a családban, vagy baráti körünkben születnek oxigénhiányos vagy agykárosodást szenvedett gyerekek, ismerünk autistákat, gyengén látókat, hallássérülteket, vakokat és mozgáskorlátozott embereket, akik vagy születésüknél fogva sérültek, vagy később valamilyen betegség áldozatai lettek, esetleg balesetet szenvedtek életük során.
A fogyatékkal élő emberek világnapja alkalmából minden évben más témát választanak, amely köré rendezvényeket szerveznek. Idén ezt a mindenkit megillető méltóságnak és igazságosságnak szentelték Szerbiában is. Országszerte különböző rendezvényeket láthattunk, politikusuk lelkes részvételével és ígérgetéseivel, van aki bekötött szemmel sétált (vagy sétál?) esetleg kerekesszékbe ült, néhány kereszteződés hangos jelzőlámpát, de talán kevés kivételezett személy munkahelyet is kapott. Egyszeri segély. Jönnek az ünnepek, kell a csillogás, igyekszünk az Unióba. De elmúlik a felhajtás és a rokkant nyugdíj továbbra is 11 ezer dinár marad, az éttermekben továbbra sem lehet kerekesszékkel illemhelyre menni és az intézmények hozzáállása sem változik meg varázsütésre.
Sokunkban megfogalmazódhatott talán a kérdés, vajon hogyan tudnánk könnyebbé tenni az életüket, segíteni nekik az akadálymentes élethez, a beilleszkedéshez? Mennyire vagyunk felelősek az Ő sorsukért egyénileg, illetve a társadalom felelőssége mennyire terjed ki ez irányban? Mert ha nem, itt az ideje, hiszen holnap mi is a másik oldalon találhatjuk magunkat.
