Milyen évet zárt, elnök úr?
– Vegyes érzelmekkel zárom a 2011-es évet: volt egy sikeres időszak, de sajnos voltak csalódások és kellemetlen pillanatok is bőven. Sokszor megkérdezték tőlem, hogy hányas osztályzattal értékelném a parlament munkáját, s én a válaszadáskor azon töprengtem, ha figyelembe vesszük, hogy hét ülést tartottunk az idén, bizony kettest kellene adnom a tevékenységünkre. Ha viszont sorra veszem a többi eredményt, amelyet a képviselőház vezetése tudhat a magáénak (például a regionális együttműködést, a polgárokkal való kapcsolattartást vagy a különböző kezdeményezéseknek a sokaságát), akkor észrevehető, hogy ezen a téren elnökként meglehetősen aktív voltam, így négy pluszt adnék magamnak. Ha a két osztályzatot összeadjuk, akkor hármast ér a parlamenti munka.
Nem kimondottan dicsekedni való, hogy csupán hétszer ülésezett a Tartományi Képviselőház 2011-ben.
– Egyetértek ezzel, a parlamenti munkát azonban nem szabad csak az ülések száma alapján megítélni, mert akkor téves kép alakul ki rólunk. Az sem mellékes, hogy nemcsak tőlem és a képviselőháztól függ, hogy hányszor hívjuk össze évente a tisztelt ház ülését, hanem a kormánytól és azoktól a hatásköröktől is, amelyekkel a parlament rendelkezik, a statútum és az erre vonatkozó törvényes keret alapján. Azt szeretném, ha hetente ülésezne a Tartományi Képviselőház, mert ez azt jelentené, hogy vannak megfelelő hatásköreim, kézzelfogható feladataim, amelyeket végre tudok hajtani. Ezt én úgy próbálom kompenzálni, hogy rendszeresen tartom a kapcsolatot a választópolgárainkkal. Járjuk a terepet, nem menekülünk el a problémák elől, nincsenek számunkra tabu témák, igyekszünk minden fontos kérdéssel foglalkozni, ami a vajdaságiakat érinti. Ennek érdekében szervezem meg minden hónap végén a parlamenti találkozókat, és fogadom a kezdeményezéseket. De én és a munkatársaim sem ülünk ölbe tett kézzel, odafigyelünk a felmerülő gondokra, s lépéseket teszünk azok orvoslása érdekében.
Milyeneket például?
– Felhívtam a köztársasági elnök figyelmét arra, hogy Vajdaságban milyen katasztrofális a gazdasági és a szociális helyzet, s kezdeményeztem, hogy alapítson egy olyan, szaktekintélyekből álló testületet, amelynek az lenne a feladata, hogy találja meg a válságból való kilábalás útját, és állapítsa meg, melyek azok a stratégiai célok, amelyeket az országnak el kell érnie, hogy fellendüljön a tartomány és az ország gazdasága. Sajnos, eddig nem történt előrelépés. Nem hoztak meg egységes stratégiát, amellyel a szegénység és a szociális problémák ellen fel lehetne venni a harcot, pedig sürgősen kellene tenni valamit. Én járom a terepet, sorba látogatom az önkormányzatokat, s látom, hogy milyen nagy a baj. Amikor olyan kérdés merül fel, amit vajdasági szinten nem tudunk orvosolni, azt nyomban továbbítjuk a köztársasági szerveknek, és sürgetjük a rendezését.
Tavaly a statútumból eredő tartalmak feltöltésére koncentrált a leginkább a Tartományi Képviselőház, az idén viszont valószínűleg a pénztelenség és a költségvetési gondok okozták a legtöbb fejtörést. Az év utolsó napjaiban fogadták el a büdzsé kiegészítését, ez mennyiben hátráltatta az elnöki munkát?
– A pénztelenség rányomta a bélyegét az egész évi munkánkra, de a hatáskörök átvételének a lelassulása is kihatással volt a tevékenységünkre, hiszen nem a megfelelő ütemben zajlottak a dolgok. Politikai értelemben átvettük ugyan a hatáskörök legnagyobb részét, gyakorlatilag azonban mégsem, mivel számtalan olyan kérdés merült fel, amit csak az elkövetkező időszakban tudunk majd megoldani úgy, ahogy azt elterveztük. A pénztelenséggel kapcsolatban: a köztársaságnak alkotmányos kötelezettségei vannak Vajdasággal szemben, s azokat teljesítenie kell. A hétszázalékos költségvetési minimumot némiképp túlszárnyalták ugyan, de mindig minden pénz visszafogottabban érkezik. Arról is szólnunk kell, hogy a köztársasági hozzáállás miatt a nagyberuházási alapot eladósították, koldusbotra juttatták, mert a köztársasági szervek az elmúlt esztendőben nem fizették ki tisztességgel a rájuk rótt összegeket. Emiatt a tervek megvalósítása során nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Bizony a jogállam nem mindig működik ebben az országban, bőven van itt javítani és helyrerakni való. Sajnos, Vajdaságot továbbra is az ország fejősteheneként kezelik.
Pedig már nem is tartozik Szerbia legfejlettebb régiói közé.
– Igen, így van, Vajdaság már nem a legfejlettebb régió, bármennyire nehéz is ezt beismerni, minden mutató ezt bizonyítja. Ez ellen úgy lehetne tenni, ha népszerűsítenénk az itteni értékeket, hiszen ma ott tartunk, hogy jobban ismerik az értékeinket a nemzetközi politikai színtéren, mint itthon. Élnünk kellene az alkotmányban szavatolt jogainkkal, akkor előbbre jutnánk, bár ehhez politikai egyetértés is szükségeltetik. Az lenne a megoldás, ha a vajdasági kormány kidolgozná és sürgetné a tartomány finanszírozásáról szóló törvény tervezetének alkalmazását. Enélkül a fontos jogszabály nélkül Vajdaság nem lélegezhet teli tüdővel. Azt viszont büszkén állítom, hogy az európai értékek érvényesítése terén mi, vajdaságiak vagyunk a leghatékonyabbak, hiszen a politikum 2000 óta töretlenül sürgeti és alkalmazza az európai értékrend átvételét. Egyedül azt sajnálom, hogy a Duna menti önkormányzatok együttműködését koordináló asszociációt, aminek a létrehozását jómagam kezdeményeztem, az idén nem sikerült megvalósítani. Noha megvolt hozzá a konszenzus, az utolsó pillanatban meghiúsult a terv. De nem álltunk el tőle, jövőre újra próbálkozunk.
Miután a sikertelenség szóba került, mi volt a 2011-es év legnagyobb csalódása, sikertelensége?
– A legnagyobb csalódást számomra szeptember 12-e, az akkori parlamenti ülés lebonyolítása jelentette. Ez konkrétan hozzám fűződik, szégyelltem magam, hogy közbe kellett lépnem, de a tisztesség és a becsületesség nem engedte meg, hogy ne reagáljak. Sajnos, egyesek a tartományi szerveknél még mindig azt képzelik, hogy parlamentünk csak formálisan létezik, s egyfajta színházi szerepkört lát el. Szerintük a képviselőház csupán arra szolgál, hogy elfogadjuk a költségvetést, hogy négyévente kormányt válasszunk, és hogy bizonyos határozati javaslatokat meghozzunk. Azt hiszik, ebben ki is merül minden, a parlamenti demokráciát ugyanis a gyakorlatban kell megvalósítani. Én nem így látom a dolgokat, nagyon is törekszem arra, hogy a parlamenti demokrácia a gyakorlatban éljen, és azok az értékek, amelyeket képvisel, kifejezésre jussanak. Ezt felelőtlen emberek szeptember 12-én megkérdőjelezték, s megpróbálták a képviselők tekintélyét, méltóságát sárba tiporni. Én ezt nem engedtem meg, s tudtukra adtam, hogy a parlamentet csakis a házelnök hívja össze, éppen ezért kizárólag ő mondhatja le, nem pedig a Tartományi Képviselőház titkárának az operatív koordinációval megbízott szerve, amely még véletlenül sem hozhat döntéseket a saját szakállára. Persze, volt a dolognak politikai háttere is, én ebbe most nem szeretnék belebonyolódni, s mivel a jóváhagyásom nélkül történtek a dolgok, kértem a felelősségre vonást. Ezt a jelenlegi politikai összetételnek köszönhetően úgy orvosolták, hogy a felelősségre vonás nem úgy történt meg, ahogy azt elvártam, így megmaradt utána a keserű szájíz, de tanultam belőle, levontam a következtetést.
Bizonyára más csalódások is érték.
– A már említett Duna menti önkormányzatok együttműködését koordináló szerv létrejöttének meghiúsításán kívül természetesen az országos helyzethez kötődően nagy-nagy sikertelenségként éltem meg az európai integráció megtorpanását. Sajnos, olyan helyzet alakult ki, hogy az államvezetés miatt „egy lépés előre, két lépés hátra”-típusú menetelés folyik, ami a koszovói helyzet kezelésére és az állami politika bizonytalan magatartására épült. A döntésnek sajnos olyan következménye lesz, hogy megerősödik az euroszkeptikusok tábora, pedig már így is egyre labilisabb lábakon állnak azok, akik az uniós elkötelezettség hívei. Ennek ellenére optimista vagyok, és bízom abban, hogy márciusban megvalósul a csatlakozási elképzelésünk. Mindenesetre a megtorpanás nagyon hátrányosan érintette Vajdaságot, hiszen teljesen felkészülten várjuk azt a pillanatot, amikor végre az Európai Unió előszobájába kerülhetünk.
Mit tart az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének?
– Mindenképpen a brüsszeli iroda megnyitását, noha a politika egy kicsit beárnyékolta ezt a fennkölt pillanatot, hiszen a féltékenység és az irigység odáig hatott, hogy jómagam ugyan meghívót kaptam Brüsszelbe, azt azonban nem tették lehetővé a számomra, hogy felszólaljak, így nem láttam értelmét annak, hogy ott legyek. De itthon, a parlamentben ugyanabban az időben rendeztünk egy szép fogadást: barátainkkal, a brüsszeli iroda megálmodóival és az ügy előmozdítóival ünnepeltük meg ezt a nagy eseményt. Azt várom, hogy a jövő év közepéig kézzelfogható eredménye lesz annak, hogy nekünk, vajdaságiaknak irodánk van Brüsszelben. Egyébként a következő esztendőtől azt is remélem, hogy tartományi tekintetben alkotmánymódosítást hoz, ami a decentralizáció határozott ütemű megvalósulásához vezet majd, annak érdekében, hogy Szerbia versenyképesebb legyen Európában. De azt szeretném a legjobban, ha Vajdaság helye az országban végre nem lenne többé másodlagos, hanem oda kerülne, ahol már régóta kellene lennie. Azt is elvárom, hogy a nemzeti alapon történő incidensek száma csökkenjen, hogy békésen, még nagyobb egyetértésben éljünk. A választásoktól pedig azt remélem, hogy pártom nagy-nagy sikerrel szerepel majd a megmérettetéseken.
Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke így zárta mondandóját:
– A Magyar Szó minden kedves olvasójának, a szerkesztőség dolgozóinak, a vajdasági magyaroknak és Vajdaság polgárainak nagyon boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!
