Vajdaság-szerte gondot okoznak a belvizek és a magas talajvíz. A szántóföldek víz alatt állnak, és a lakott területen élőknek is megkeserítik a mindennapjaikat. Lapunk dr. Hovány Lajos vízépítő mérnököt, a szabadkai Építőmérnöki Kar professzorát kérdezte arról, hogy tulajdonképpen mi okozza a belvizek egyre gyakoribb megjelenését. Mint az egyetemi tanár megjegyezte, a belvíz a síkságok mélyedéseiben felgyülemlett csapadékvízből, hóléből és az árvízvédelmi töltések alatt átszivárgó vízből származhat. A baj eredetét azonban máshol kell keresni.
– Környezetünk megismerése lehetővé teszi, hogy meglássuk, irányítgatás nélkül vizeink miként tudtak lefolyni, állni, beszivárogni. Erre szolgáltak a patakjaink, a folyók ártere és a semlyékek. Ezeknek a megváltoztatása lényegében a 19. században kezdődött el nagyobb mértékben, majd a 20. században a tetőfokára hágott. A belvizet, a talajvizet lecsapolták, a patakokat egyenes csatornákba kényszerítették, a folyók pedig be lettek szorítva egy mesterséges mederbe. Ezeknek a változása idézte elő azt a jelenséget, hogy a szárazabb időszakban szárazabb, a csapadékosabb időszakban pedig nedvesebb a környezetünk. Megváltoztatták vizeink járását, miközben a talajvíz szintjének mérése pénzhiány miatt sok helyütt elmarad, s sokszor nem tudhatjuk, hogy a belvíz mikor és hol jelenik meg. Ennek az eredményét látjuk ma.
Mi okozza a belvizeket?
– A Kárpát-medencében a folyószabályozás előtt létezett az úgynevezett fokgazdálkodás. Ezt az jellemezte, hogy nem védekeztek az árvizek ellen, hanem a járásukhoz igazították a gazdálkodásukat. Olyan jellegű csatornákat, természetes vagy mesterséges völgyeket alakítottak ki, amelyekbe a víz árvíz alkalmával belefolyt, apadáskor pedig visszavonult. Ez annak idején Északkelet-Bácskában volt jellemző. A folyószabályozásnál viszont mindezt megváltoztatták. A folyó alapjellege, hogy kanyarog. Ha a kanyarokat átvágjuk, lerövidítjük a folyót és megnöveljük a sebességét, ami miatt a kisvizek (a folyók legalacsonyabb vízszintjei) jobban bekapálódnak, tehát növeljük a szárazságot. A másik beavatkozás pedig, hogy az így kiegyenesített folyók mellé, közvetlenül a hullámtérbe és nem az ártérbe töltéseket emeltek. Ezért árvízkor nem tud szétterülni a víz, hanem magasabban, a töltések között helyezkedik el. A töltések mellett pedig megjelenik a belvíz. Megnőtt a vízjárás, vagyis a minimum és maximum közti vízszint közötti eltérés közel 6 méterrel. A védett területeken pedig úgy képzelték el, hogy lecsapoló csatornákat építenek, ami megint pénzbe kerül.
A csatornázás miért lett gond?
– A Duna és a Tisza köze tulajdonképpen egy domb, vagyis magasabb, mint a két folyó nagyvize (a folyók legmagasabb vízszintjei) és a Dunától a Tisza felé lejt, vagyis északnyugatról délkeletre. Budapesttől kezdve Szabadkáig homokos terület van, Szabadkától délebre pedig humusszal borított lösz. Homokos területen nagy lejtés esetén a talajvíz napi 4 méter sebességgel mozog, a sárgaföld esetében pedig csak napi 10 centiméter sebességgel. Amikor a két talaj találkozásakor nem tud elfolyni a víz, megemelkedik a homokban a vízszint. Amikor annyira megemelkedik, hogy megjelenik a felszínen, akkor patakok keletkeznek, amelyek a Tiszába torkolnak. Ilyenek például a Budzsák és a Krivaja. Ezek a patakok fontosak voltak, hiszen szabályozták, karbantartották a talajvíz mozgását. Az 1950-es években viszont elkezdték a patakok csatornákba szorítását, tehát meggyorsították a víz lefolyását. A baj viszont akkor jelentkezik, ha nem tartjuk karban ezeket a csatornákat, mivel rosszabb lesz a lefolyásuk. Most ott tartunk, hogy ezeknek a csatornáknak a jelenlegi lefolyása rosszabb, mint a szabályozás előtt volt.
Nagyradonovác környékén mi okozza a belvizet?
– Budapesttől Szabadkáig mintegy 300 négyzetkilométer semlyék (sömjék) létezett. A semlyékek olyan sekély vizű homokmélyedések, amelyeknek a fenékszintjéhez közel, fél méter vagy egy méter mélyen olyan geológiai elváltozások keletkeztek természetes úton, amelyek kevésbé vízáteresztő képességűek. Ezek a semlyékek szabályozták a talajvíz lefolyását és a vízhiányt. Szabadka mellett, Radonovácon például 3–6 négyzetkilométernyi semlyékeket találhattunk. Megközelítőleg 50 különböző helyen találkozhattunk velük. Lecsapolásuk az 1950-es években kezdődött meg. Tudnunk kell, hogy Budapest és Szabadka között az évi csapadékmennyiség megközelítőleg fél méter. Ez valójában igen kevés. Mindemellett az Alföld ezen része homokos, tehát gyorsan elszivárog a víz. Ezekből a semlyékekből azonban a víz nehezen tudott kiszivárogni, magas talajvíz esetén pedig beleszivárgott a víz. Annak köszönhetően, hogy a csatornákkal – nemcsak itt, hanem Magyarországon is – összevagdosták a semlyékek közti dombokat, valójában szárazabbá vált a terület. A környék egyik alapjellemzőjét piszkálták meg. Ez fokozza a szárazság mértékét, valamint nem lehet tudni, hogy a csatornák – főleg ha nincsenek karbantartva – levezetik-e a belvizet. Ugyanakkor gondot jelent az is, hogy nem ismerjük eléggé a talajvizek mozgását, hiszen meg lett változtatva a természetes rend. Mérni kellene, de ez pénzbe kerül. A palicsi vízgyűjtő terület esetében például felszíni és talajvíz formájában, valamint csatornázással kerül a víz a tóba. Ennek a vízgyűjtő területnek az egyik része, amelyik Nagyradonovác oldalán található, homokos. A baj az, hogy a természetes talajvízlefolyás el lett vágva a szegedi úttal, a vasúttal, de ott található a park, mögötte a part és a partfal, amelyik nem engedi, hogy belefolyjon a talajvíz a Palicsi tóba. Ha azt akarjuk, hogy egy területet lecsapoljunk, akkor a víz kifolyását kell meggyorsítani, de ha azt akarjuk, hogy a vizet visszatartsuk, akkor a befolyást kell meggyorsítani, a kifolyást pedig fékezni. Ha nem ismerjük a talajvíz mozgását, akkor az történik, hogy épp a kifolyást fékezzük meg, mint például Palics esetében.
Hol jelennek meg a belvizek?
– Ezek a vizek lényegében ott jelennek meg, ahol a szabályozás előtt voltak. Csak már nem emlékszünk rájuk. Vagy olyan területeken jelennek meg, amelyek vagy úttal – az út összetömöríti a talajt, így annak nem megfelelő vízáteresztő képessége lesz –, vagy olyan árkokat vagy árkokkal vannak keresztezve, amelyek meggyorsítják a belvíz odajutását, ahol korábban nem volt. Az a baj, hogy általában csak a csatornázást vagy a vízelvezetést, a Palicsi-tó, a vízellátás problémáját akarjuk külön-külön megoldani, és nem az egészet. Nem indultunk el még ebben az irányban. Mialatt a Palicsi-tó vízgyűjtő területéről készítettem a kutatásom, rájöttem, hogy az elmúlt 300 évben a legnagyobb baj az volt, hogy erről a vízgyűjtő területről eltűntek a szakemberek. Jöttek a kisiparosok, elkezdtük importálni a tudósokat. Mintha lenne egy különleges fajtája az embereknek, akik mindenhol meg tudják oldani a gondokat. De nem tudják, mert nem ismerik a helyi jellegzetességeket.
Hogyan lehetne megoldani a belvizek problémáját?
– Az előállt helyzet kezeléséhez először is arra lenne szükség, hogy feltárjuk az okokat: miért is jelent meg a belvíz. Ezt pedig méréssel lehet megoldani, amihez stratégiát kell kialakítani. És csak azt követően, hogy megvannak az eredmények, foglalkozhatunk azzal, hogy mit kellene csinálni. De lehet, hogy egy adott esetben nem kell megoldani a problémát, hiszen annak a jelenségnek ott kell lennie. Például ha az Európai Uniót vesszük figyelembe, akkor tudni kell, hogy megköveteli az úgynevezett ökológiai folyosók kialakítását, tehát fel kell vetnünk, hogy miként kellene környezetünknek természetesen kinéznie. Ha ezt megtennénk, akkor nem igazgatni akarnánk a környezetünket, hanem igazodnánk hozzá. Ez lenne a hosszú távú megoldás. Ehhez azonban változtatnunk kellene a hozzáállásunkon.
