Vannak, akik a sors kegyeltjei, és akadály nélkül valósítják meg vágyaikat, s vannak, akiknek az életben mindenért meg kell küzdeniük, s a sors szeszélye folytán többször is a nulláról kell újrakezdeniük mindent. A huszonnyolc éves fiatalember, Godnics Szabolcs élete során többször is megtapasztalta ezt, s most újabb kihívással kell szembenéznie, hiszen a másfél hónapja történt tűzesetben félig-meddig elveszítette épp csak befejezett otthonát, pontosabban a tetőt a feje fölül.
Történetét öccse, Szilárd írta meg szerkesztőségünknek, miután minden lehetőséget végigpróbáltak, hogy segítséget kapjanak, ám végül zsákutcába jutottak.
Szabolcs négy évvel ezelőtt hagyta ott a családját és szülővárosát, Zombort, hogy Szabadkán kezdjen új életet. Számítógépes tervezőként kezdett dolgozni az egyik külföldi cégnek, és úgy döntött, hitelt vesz fel, és vásárol egy lakást. A munka mellett úgy gondolta, egy egyetemi diploma sem jönne rosszul, így beiratkozott egy magánegyetemre is, nemrégiben pedig sikerült egy kis pénzt összespórolnia, amiből szerette volna felújítani a lakását.
– Hogy minél többet lefaragjunk a költségekből, Szilárddal közösen vágtunk bele a munkába, amiről azt gondoltuk, néhány nap alatt kész lesz. Három hónapig tartott. Minden hétvégén felutazott miattam Zomborból, és két napig megállás nélkül dolgoztunk, én hétközben is csinálgattam. Mivel az öt és feledik emeleten lakom, és nincs lift, össze sem tudom számolni, hányszor másztuk meg a lépcsőt. Kiütöttük a falat, lehordtuk a törmeléket, kicseréltük a villany- és a vízvezetéket, csempéztünk, festettünk, és a különleges süllyesztett plafont is sikerült megcsinálni, amit az én ötleteim alapján Szilárd tervezett meg – emlékszik vissza Szabolcs.
– Kezdetben nagy lelkesedéssel és energiával vetettük bele magunkat a munkába, de az utolsó hetekben már nagyon belefáradtunk a csiszolásba, meg a sok le-föl szaladgálásba – teszi hozzá öccse, aki építésznek tanult. – Amikor kész lett, csak álltunk ott és gyönyörködtünk. Mindent a két kezünkkel csináltunk, és nagyon büszkék voltunk magunkra, a munkánkra.
Szabolcs szervezete a feszített tempó mellett legyengült és megbetegedett, ezért hazautazott hétvégére a szüleihez, hogy kicsit pihenjen, ám nyugalma nem tartott sokáig. Az egyik lakó riasztotta, hogy a mellette levő lakás kigyulladt. Szabolcs Zomborból, Szilárd Magyarkanizsáról rohant Szabadkára.
– Időben érkeztem haza, hogy beengedjem a tűzoltókat a lakásba, így legalább az ajtót nem kellett nekik betörni. A tűz addigra átterjedt hozzám, és bár a szobából nem látszott, a fejünk felett már égtek a gerendák. Amit el tudtunk mozdítani, azt gyorsan átvittük a másik szobába, aztán csak álltam ott és néztem, hogy verik le a megálmodott plafont, amin annyit dolgoztunk. Le sem tudom írni, mit éreztem akkor – mondja Szabolcs, s látszik, ismét megrendül, ahogy visszagondol azokra a pillanatokra.
– A tűzoltók elmentek, s nekem ráesett a pillantásom a papírra, amire Szabi a céljait írta fel. Az első helyen az állt, hogy befejezi a lakását – veszi át a szót Szilárd. – Némán álltunk a romos, kormos, vízben úszó lakásban. Felnéztünk és fejünk felett ott ragyogtak a csillagok. Mert a pokolból is látszanak a csillagok. De ezek a csillagok számomra a reményt is jelentették, a reményt, hogy mindent újra rendbe hozunk, és Szabi feje fölött újra ugyanaz a plafon lesz majd, sőt egy még szebb, mert megcsináljuk. Sokszor kellett újrakezdenünk már, most is menni fog.
A hivatalos nyomozás szerint az elavult elektromos vezeték meghibásodása okozta a tüzet, a fiúk viszont úgy tudják, hogy a szomszéd lakó elismerte, hogy ő okozta a tüzet, ugyanis a lakások felett meghúzódó alacsony padlástérbe felvezette az áramot, hogy ott szárítsa a ruhákat, és elfelejtette lekapcsolni a villanyt.
Az első sokkot legyűrve a két testvér megindult, hogy elintézzék az ügy hivatalos részét, ám bármerre indultak, zsákutcába jutottak. A biztosító nem fizet, mert Szabolcs a lakásra ugyan kötött biztosítást, kiderült, a padlástér és a plafon nem a lakás része, hanem közös helyiség, amire nem volt külön biztosítás kötve. A huszonkét lakásból csak három van biztosítva, de azok nem sérültek meg a tűzben, így pénzre onnan sem számíthatnak, viszont a tető oly mértékben károsodott, hogy nem elég csak egy kis részen helyreállítani, az egész tetőszerkezetet ki kell cserélni. Ez legalább hétezer euró. A lakók vonakodnak fizetni, hiszen az ő lakhatásuk nem függ a tető meglététől, és persze nem tudnak havonta pár ezer dinárt elkülöníteni, hogy közösen kifizessék a tetőcserét.
– A város nem adhat segélyt, az építési igazgatóság nem tud segíteni, felelős személy pedig nincs, aki megtérítené a kárt. Végül arra a megegyezésre jutottunk a lakókkal, hogy havonta ezer dinárt mindenki beadna a közösbe, de így több mint két évbe telne, amíg összejönne a pénz. Engem befogadott egy család, de tulajdonképpen nincs hol laknom, és nem szeretném a következő hónapokat ilyen körülmények között tölteni. Persze, egyelőre az időjárás sem kedvez nekünk, a lakás napról napra egyre rosszabb állapotban van az eső és hó miatt, a munkálatokat pedig ilyen időben akkor sem lehetne elkezdeni, ha meglenne rá a pénz. Az én biztosítóm a belső károkat kifizeti, de időbe telik, mire megkapom a pénzt, viszont az nem elég a tetőre, ráadásul, ha azt feláldozom erre, a belső teret már nem lesz miből rendbe hoznom, hiszen fizetem az iskolát, a hitelt, és valamiből élni is kell. Nem tudom, mit tehetnék. Annyit sikerült kiderítenem, hogy megkezdhetjük a munkálatokat úgy, hogy nincs rá építési engedély, de legkésőbb egy éven belül azt is el kell rendeznünk, ehhez pedig be kell jegyeztetni a lakóközösséget is, aminek élére engem választottak, tehát még egy feladatot el kell majd ezután látnom. Jelenleg azonban minden gondolatomat az köti le, hogy mi történt és hogyan tudnék kilábalni a bajból.
Szilárd, aki bátyjával együtt megpróbált minden követ megmozgatni, hogy ismét tető legyen Szabolcs feje fölött, úgy döntött, tesz még egy próbát, és rajtunk keresztül olvasóinktól kér segítséget. Mint mondta,
Akinek módjában áll anyagilag hozzájárulni az új tetőhöz, az Godnics Szabolcs nevére a Raiffaisen Bankban nyitott 265-0000000364288-42-es számlán keresztül tud segíteni a testvérpáron, akik dolgoztak, küzdöttek, elveszítettek, de a történtek nem tudták megtörni őket, s most is lelkesedéssel néznek az út elé, melyet egyszer már végigjártak.
(Fotó:Molnár Edvárd)
