Isten, sőt Platón is tarka, különbözőséget megőrző világot hozott létre, emberek, állatok, növények, kultúra, stílus, tehetség sokaságát, az összeütközések kockázatával. Manapság azonban lépten-nyomon uniformizálással találkozhatunk, s ez mindenhol tetten érhető, olyan, mintha egy planetáris kultúra lenne kialakulóban. Planetáris – igen; kultúra – kétlem. Globalizáció, amelynek legnagyobb ellensége a nacionalizmus.
A nacionalizmus ugyanolyan folyamat, mint bármilyen közösségi érzés és megnyilvánulás. Védelmi reakció a trasznacionális biznisszel szemben (amely a munkás internacionálé helyét foglalta el), a nemzetközi irányítású szupermédiumokkal szemben, a neokolonizmussal és a centralizált (angolszász) nyelvhasználattal szemben. Védekező eszköz egy olyan világgal, világképpel szemben, amely állítólag a kommunikáció szolgálatában áll, ahol a kommunikáció kultusza tulajdonképpen a sokszínűséget hivatott eltörölni.
A nacionalizmus azonban jelenthet elszigetelődést vagy imperialista hódítást is, de mindenképpen kizárás az önmagát többre tartó közösségből. Azon a címen, hogy a kizárandó színe, vallása, nyelve, tradíciója más, nincs helye közöttük, hiszen munkalehetőséget vesz el, követel, felvonulásokat szervez. Ha türelmetlenség vezette tettlegesség is párosul mindehhez, már szélsőséges nacionalizmusról beszélhetünk.
Az Európai Unió hozzáállása a szélsőjobboldali politikai erők térnyeréséhez látványosan megváltozott az elmúlt tíz évben: míg 2000-ben az akkori tagországok teljes politikai elszigeteléssel reagáltak a néhai Jörg Haider Osztrák Szabadságpártjának (FPÖ) kormányra kerülésére, tavaly már szemrebbenés nélkül vették tudomásul, hogy Hollandiában a hasonló nevű párt külső támogatóként csatlakozott a jobboldali kisebbségi kabinethez. A cigányellenes Szlovák Nemzeti Párt 2006 és 2010 között tagja volt a szlovák kormánykoalíciónak, bevezetve a nyelvtörvényt, a Svájci Néppárt iszlámellenes propagandájának következményeként pedig népszavazás döntött az új minaretek építésének megtiltásáról. Sok szempontból tehát más a politikai helyzet ma, mint tíz évvel ezelőtt. Nem egy tagállamban megerősödtek a szélsőjobboldali pártok, több helyütt számottevő parlamenti csoportjuk is van.
A nyugati radikális jobboldali pártokban azonban feltűnt egy olyan új nemzedék, amelynek vezetői ügyelnek arra, hogy ne kapcsolhassák hozzájuk a szélsőséges jelzőt, megpróbálnak törvényi keretek között maradni. Jobboldali populistaként az úgynevezett „közvetlen demokráciát” hirdetik, az elit ellen politizálnak, amelyről azt tartják, hogy elszakadt a valóságtól, újratermeli önmagát, és a globalizáció, valamint a kozmopolitizmus által lejáratódott. Mindehhez idegenellenesség társul: elítélik a multikulturális társadalmat, főleg az iszlámot. Brüsszel a fekete bárány.
A londoni The Guardian megállapítása szerint miközben az európai társadalmakban állandósulni látszik a szélsőjobboldal jelenléte, Közép-Európa fiatal demokráciáiban más a helyzet, mint Nyugat-Európa gazdag társadalmaiban, amelyeket olyan új fóbiák kerítettek hatalmukba, mint például az iszlámellenesség. Mint megjegyzik, Közép-Európában „a régi vágású szélsőjobb” van jelen, és az „ellenség is a régi: a zsidók, a cigányok, a nemzeti kisebbségek”.
Mint láthatjuk, Európa-szerte erősödik a szélsőjobb, miközben a kontinens tele van csoportokkal, melyek autonómiát követelnek, mint például a baszkok, a bretonok, az írek, a korzikaiak, és többek között mi, magyarok. Miközben a tákolmányországok széjjelválnak nemzetiségek szerint, mások európai egyesülésen munkálkodnak. Természetes ellentétek.
Miért lenne másként Szerbiában?
Milošević bukása után az emberek azt remélték, hogy a változás jólétet is hoz. A remény viszont frusztrációvá változott, erre építenek a szélsőjobboldaliak és a jobboldali populisták. És talán soha jobbkor nem érkezhetett a gazdasági világválság, erős hátszelet adva a szélsőséges csoportoknak. A jobboldali ellenzék Nikolić pálfordulásával felbomlott, hitelét vesztette, teret adva újabb lehetőségeknek. A hatalom minden erejét bevetve igyekszik az unió felé, és ehhez nem restelltek nacionalista retorikát sem használni (a választók minél szélesebb köre megtartása érdekében), miközben a radikálisokból kivált haladók felvették a jobboldali Európa-barát arculatot, alternatívát adva a nemzeti értékekre érzékeny demokrata párti, a jelenlegi hatalomban azonban csalódott szavazók számára.
A politikai csillagjárás azonban az elmúlt napok történéseivel is kedvezni látszik a szerbiai szélsőséges csoportoknak, hiszen meginogni látszik a kormány, előrehozott választásokról beszélnek, és ebben a zűrzavarban a legkézenfekvőbb megoldás az alkotmánybírósági betiltás elől menekülő szélsőjobboldali szervezeteknek, hogy pártként jegyeztetik be magukat. Ebbe kezdett bele többek között a szélsőségesen nacionalista 1389 Mozgalom is, amely nemzeti hősként tiszteli a srebrenciai vérengzésért is felelőssé tett Ratko Mladić hágai körözöttet, az Alkotmánybíróság pedig a betiltási eljárásuk sürgetésébe fogott bele, hiszen a hatalom ezidáig nem vette komolyan őket. A Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz hasonlóan az 1389 mozgalom is legfőként fiatalokból áll, s alulról építkezik. Határozottan ellenzik az európai integrációt, helyette az Eurázsiai Unióban (Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán) látják a jövőt, az orosz és a kínai Nagy Testvér katonai védelme mellett. Sőt víziójukban a közösség negyedik fővárosaként emlegetik Belgrádot. Szerbiát a szerb területek egységeként látják, amely magába öleli Koszovót, Albánia északi részét, Macedóniát, Vajdaságot (megkérdőjelezve a statútumot), Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, amelyet nemzetközi színtéren tervezik elérni, a szeparatista törekvéseket pedig keményen szankcionálnák.
Amennyiben sikerül bejegyezgetniük magukat, és egy jövőbeni választás során az EU-szkeptikus szavazók mellett a csalódott szavazókat is megnyerik – amit őszintén kétlek, hiszen a polgárok csak 18 százaléka EU ellenes –, akkor még a medencecsontig való benyalás se mentene meg bennünket attól, hogy a kedves orosz barátaink irányíthassák országunk sorsát és elveszítsük eddig kiharcolt kisebbségi jogainkat. Kína pedig magasról tesz majd rá, mi lesz velünk, hiszen amíg vásároljuk a kínai árut, addig nincs gond. Mindez persze rémálom, de a szélsőjobb eszmélni kezdett.
