Nem véletlenül került Prágába 1537-ben Paracelsus (teljes nevén Theophrastus Philippus Aureolus Bombastus von Hohenheim), a svájci születésű orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő, természettudós és alkimista. Sokan csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania. Egyébként a Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között próbált összefüggést találni (például a Napot a szívhez, a Holdat az agyhoz, a Merkúrt a tüdőhöz kapcsolta). Ezért tartotta fontosnak, hogy az orvos legyen jártas a csillagjóslás tudományában.
Gyógyszerei pedig elsősorban gyógynövényekből és feldolgozott fémekből készültek. Hermetikus nézetei szerint a betegség és az egészség az ember (mint a mikrokozmosz), és a természet (mint a makrokozmosz) közötti harmónia megnyilvánulásai. Vándorlásai során érkezett el a csehekhez, II. Rudolf meghívásának eleget téve, s a két év alatt – amit ott töltött – megkedveltette az arisztokráciával az alkímiát és a mágiát. Nem volt különösebben nehéz dolga, az uralkodótól minden támogatást megkapott, hiszen maga II. Rudolf is egyfajta fanatizmussal vetette bele magát a titkos tanok tanulmányozásába. Csillagászai egy hirtelen megjelenő, majd ugyanolyan gyorsasággal eltűnő üstökössel hozták párhuzamba a küldetését, a császár ezt követően minden idejét a béke helyreállítására és fenntartására fordította. Amolyan békeharcos volt tehát, mondhatnánk mai szóhasználattal, hiszen egész Európát besugározta „pozitív rezgésekkel”, közben Prágát meg a spiritualitás Mekkájává avatta. És egész laboratóriumok dolgoztak akkortájt az Életelixír előállításán. Az uralkodó hívta meg egy alkalommal Löw rabbit is, aki a laterna magica segítségével állítólag megidézte és falra vetítette az Ószövetség alakjainak szellemeit, így Ábrahámot, Izsákot és Jákobot is. Egy váratlan incidens azonban megzavarta a „szeánszot”, az árnyak eltűntek, a trónterem mennyezete pedig fülsiketítő robajjal ereszkedni kezdett, de ekkor a rabbi újabb varázsigéire visszaállt az eredeti állapot. Egy másik legenda szerint Löw rabbi alkotta meg az agyagóriást is, bár különösebb hasznát nem vette a jóindulatú, ám hatalmas erejével olykor egészen kiszámíthatatlanná, sőt egyenesen veszélyessé vált gólemnek, így aztán Löw és tanítványai a létrehozása visszájaként ismét hétszer körbejárták a fekvő monstrumot, mire az lassan-lassan megszűnt lélegezni, bőre minden lépésnél szürkébb lett, visszaváltozott agyaghalmazzá, amely végül szétrepedezett és elporladt.
Lőrinc Adrián leírásából tudjuk, hogy Prága évszázadokon át a titokzatos szabadkőművesek egyik európai fellegvára is volt. Cseh nemesként bizonyos František Antonín Špork volt a kezdeményező, aki hollandiai tartózkodása során került kapcsolatba az ezoterikus tanokkal. Még a dátum is ismert: 1726. június 24-én szentelte fel a londoni Nagypáholy nagymestere az első prágai páholyt a Két Arany Oroszlánhoz címzett épületben, az esemény jegyében pedig Špork gróf emlékérmet veretett, amelynek egyik oldalán ő maga, a másikon pedig az Újszövetségből ismert Új Jeruzsálem volt látható, tizenkét kapujával. Később a cseh arisztokrácia számos képviselője a páholy tagjává vált, hasonlóképpen neves művészek egész sora, a szabadkőművesség szimbólumai pedig fellelhetőek a város számos objektumán (a Várkert alaprajzában, az egyházi épületek homlokzatain és az egyes paloták domborműveinek geometriai elemeiben).
A köznépnek maradtak a regék. Amelyek bővelkedtek például a vízimanókról szóló történetekkel. Ezek a vízimanók pedig olykor egyszerűen odahagyták a Moldvát, kissé orrhangon beszélve, ám mindig divatosan öltözködve besétáltak a kocsmákba, s ha a kedvük úgy adta, viszályt szító port kevertek a legények kupáiba, esetleg ízetlenné változtatták a sört. Máskor meg a vízimolnárok lisztjét rontották meg. Az egyik molnárnak különösen meggyűlt a baja egy ilyen vízi lénnyel, amely a megbolygatott élettere miatti bosszúból esténként kísértetként jelent meg a malomban, erre aztán mindenki hanyatt-homlok menekült. Az ügyet egy alkalmi szállást kereső medvetáncoltató oldotta meg: a nyilvánvaló túlerőben lévő mackója simán elzavarta az amúgy satnya víziszörnyet. A molnár így ismét őrölhette a hófehér lisztet, s tovább bővíthette azt a kicsiny szigetet, amely korábban a vízimanó kedvenc szálláshelyét képezte. Cölöpöket vert, hordta a kavicsot a partra, s a kis sziget nőttön nőtt, míg (Rohansky-sziget – ez a neve ma is) valóságos sziget lett belőle. A Prágáról szóló misztikus történeteknek pedig terjedelmes irodalma.
