Nem kell sokat agyalni azon, hogy a Demokrata Pártot ki tudja megbuktatni. Egyrészt folyamatosan kontrollálnia kell a „népet”, másrészt az ellenzéki haladók egyre csak erősödnek, harmadrészt az Európai Unió nem tágít attól, hogy a megmaradt két hágai körözöttet mielőbb a rácsok mögött szeretné látni. A mandátumok felénél pedig illendő elindítani a kampánygépezetet, kiváltképp, ha az ígéretek ellenére drágul az üzemanyag, az áram, a kábeltelevízió, a telefon – most nem merek belegondolni, mi lesz a következő –, a dinár meg olyan mélyrepülésben van, hogy félő, a „munkásosztály” többet fog keresni, mint találni. Ha fog egyáltalán. Azonban legnagyobb ellenségük talán saját maguk, hiszen pengeélen táncolnak, amikor – európai demokratáknak vallva magukat – szélsőjobboldali szavazatokat is megpróbálnak begyűjteni egy olyan országban, ahol a demokrácia olyan fiatal, hogy olykor keverik a nacionalizmussal.
Ha valamit a „nép” nem szeret, hát a beígért jólét helyetti életminőség-romlást, a csökkenő fizetéseket, a csapból is folyó korrupciót – a szigor bástyáját jelképző közlekedésbiztonsági törvényt se veszik túl komolyan egyesek – és a különböző bűvészmutatványokkal palástolt drágulásokat. Mindemellett a parlamenti ellenzék lassú, megfontolt akciójában gyűjti az aláírásokat egy rendkívüli választás kiírására, valamint a közeljövőben összeülő Európai Tanácsról már a nagycsoportos ovisok is tudják, hogy úgy kötik Mladić és Hadžić letartóztatását a szerb tagjelölti státusz elnyeréséhez, mint karót a varjúhoz. Kenyeret és cirkuszt – mondták anno, de a hazai recept szerint inkább Mladićot és Hadžićot a népnek, legyen min csámcsognunk.
A Belügyminisztérium azzal henceg, hogy ott igyekezett felderíteni a hírhedt tábornokot, ahol biztosan nincsen. Ennek az élét ugyanakkor az sem csorbítja, hogy csupán bizonyítékokat kerestek, és a körözött lehetséges pénzelési útját kívánják megszakítani. Hogy mindez minél komolyabban nézzen ki, rendes tevékenység okán ki is rendelték az ügynökök, katonák, rendőrök apraját-nagyját, hátha a két évvel ezelőtti házkutatás során valami elkerülte a figyelmüket. Vagy azóta Mladić hazaugrott kávézni, nem törődve a titkosszolgálat figyelő szemével, de lehet, hogy dr. Dabićhoz hasonlóan felvett egy alteregót, és a parlamentben tulajdonképpen portás és a kémény mögött nyíló titkos alagúton keresztül közlekedik. Jó, jó, talán a volt tábornok családja annyira biztonságban érezte magát, hogy megfeledkezve az óvatosságról, kivette a párnából az eurókat és a terhelő bizonyítékokat, gondosan rendszerezve azokat. A rendőrök meg videóztak és falakat méricskéltek, de talán port is töröltek, virágokat öntöztek és meszeltek. Nincs otthon a ház ura, hát ki renoválja a házat, ha nem az állam. Házát biztosan katonafizetésből építette, és a vádak sem elegendően terhelőek a kormány számára, hogy lefoglalná a vagyonát. Miért is, hiszen ekkor nyíltan elismernék, hogy bűnöző, így is szavazatokat veszítve. De lehet, olyan ügyesen elrejtették, hogy most nem tudják megtalálni.
Talán ha majd az EU sarokba szorítja Szerbiát, akkor Tadićék előhúzzák a bűvészkalapjukból Mladićot, megmentve az ország arculatát az örökké elégedetlenkedő „munkásosztály” és az Európai Tanács előtt, és ezzel a hihetetlen választási fogással biztosítják maguknak azt, amihez egyedül értenek: a hatalom megtartását. Hiszen ők is tudják, Mladić nélkül még véletlenül sem kapjuk meg az európai uniós tagjelölti státuszt, és ezt a szégyent a kormány bukásával sem mossa le magáról. De addig is fogva tart minket egy „háborús hős” és egy munkát mímelő államvezetés.
