Az idősebb generációk még jól emlékeznek Szabadka egyik legrégebbi cukrászdájára, fagyizójára a Strossmayer utca végén, mely még a múlt század harmincas éveiben nyílt meg. Azokat, akik télvíz idején járnak arra, zárt ajtók fogadják, egészen nyárig, amikor is a Đerović fagylaltozó ismét kinyit és újra csalogatja a fagyizni vágyókat. Nincs ebben semmi különös, a hideg hónapokra ugyanis a Đerović-fagylalt Las Vegasba költözik, ha csak képletesen is.
Mirko Đerović, Szabadka ismert fagyalaltkészítője már tizennégy telet töltött Las Vegasban, hogy fagylaltjaival és gyümölcssalátáival megédesítse a kaszinóba betérő szerencsejátékosok estéit. Miért éppen a Nevada sivatag híres kaszinóvárosában? Mirko szerint az első alkalom a véletlen műve volt, a többit viszont a fagylaltjának köszönheti.
– Édesapám a cseheknél tanulta ki a szakmát, majd 1935-ben megnyitotta a cukrászdát. Igazi mester volt. Bár elvégeztem a megfelelő iskolát is, a legtöbbet természetesen tőle tanultam meg, és kétszer jártam Hongkongban is, ahol a fagylaltkészítést tanulmányoztam. Sokan úgy gondolják, a fagylalt Olaszországból ered, de az az igazság, hogy Marco Polo Kínából hozta el az európaiaknak, vagyis a fagylalt igazi mesterei a kínaiak. Tulajdonképpen sosem gondoltam volna, hogy egyszer főállásban fagylaltot fogok árulni, hiszen más terveim voltak. Persze a cukrászdában is dolgoztam, ahol édesapám receptjei alapján készültek a sütemények és a fagylaltok, kísérletezgettünk és új ízeket is bevezettünk, de valójában pilótának készültem, csak másként alakultak a dolgok, és emellett, mivel mindig is szerettem a sportot, évekig kosárlabdabíró is voltam. Édesapám halála után azonban én vettem át a boltot. Sosem gondoltam arra, hogy eladjam, talán valamiféle hagyományőrzésből – mondja Mirko.
Egy ideig cukrászdaként működött tovább a kis bolt, de több mint tíz éve már csak Đerovićék fagylaltja kapható, az is csak nyáron, mert manapság nem kifizetődő egész évben nyitva tartani, ezért a szabadkaiak csak a szezon idején élvezhetik a fagylaltot, majd Mirko októberben bezár egy időre, elrepül Calgaryba, ott tölt egy hónapot, onnan pedig Las Vegasba, hogy a Circus Circus Hotel kaszinóvendégeinek fagyalaltot készítsen. A kaland még a nyolcvanas évek végén kezdődött, valahol Kanadában.
– Egyik télen elutaztam Kanadába, és a barátaimmal való beszélgetés közben felmerült, hogy keresnek valakit, aki ért a fagylaltkészítéshez, néhány évvel később pedig egy ügynökségen keresztül megtudtam, hogy Vegasban is lenne egy ilyen munkalehetőség, úgyhogy Kanada után Las Vegasban is dolgozni kezdtem. Azt, hogy aztán éveken keresztül visszatérhettem oda, elsősorban a minőségnek köszönhetem, bár szerintem nem nagy ördöngösség fagyit csinálni, ha az embernek megvannak hozzá a megfelelő gépei. A jó fagylalt titka a természetes alapanyagokban rejlik. Míg az ipari jégkrémhez emulgálószereket tesznek, én tojást használok, ami valójában nem más, mint természetes emulgálószer. Szabadkán ma már alig kapható ilyen igazi fagyi és Vegasban sem panaszkodtak még rá-- mondja a világjárta mester.
Persze, a Las Vegas-i éjszakák, a fény és csillogás, a nagy tétek és a nyeremények világa csupán azoknak kellemes, akik turistaként érkeznek a kaszinók városába. Mirko éjszakánként dolgozik, nappal pihen, néha-néha beiktat egy kirándulást, hogy felfedezze Amerika vagy a Grand Canyon természeti szépségeit, de valójában kemény hónapok azok, amiket ott eltölt, távol a családjától, barátaitól, Szabadkától, s akkor is követi az interneten keresztül, mi történik itthon. Mint mondja, Las Vegas éjszaka valóban gyönyörű, fényes nappal azonban már nincs varázsa, és nem is tudna a Városháza tornya nélkül élni. Ízig-vérig szabadkai, és az is marad.
Sokan felkeresték azzal a kéréssel, hogy más vendéglátóhelyek számára is készítsen fagyit, mindeddig sikertelenül. Mint mondja, nem szeretne újabb kötelezettségeket magára vállalni, így csak saját fagyizója számára készít jégkrémet, télen pedig a kaszinóvendégeknek.
– Hosszú idő után ez volt az első tél, amikor Las Vegas és a végigdolgozott éjszakák helyett inkább itthon maradtam pihenni. Harmincnyolc évet végigdolgoztam, rengeteg helyen jártam már, láttam, mások, máshol hogyan élnek. Rendkívül gazdagnak érzem magam, mert tele vagyok csodálatos élményekkel, most viszont jól esik egy kicsit kötelezettségek nélkül jönni-menni. Persze, amint az idő engedi, a Đerović fagylaltozó újra várja majd a vendégeket, de már nem sokáig. Még van egy kis időm a nyugdíjig, aztán bezárom a boltot. Nincs, aki továbbvigye, hiszen a lányom más pályát választott magának, és éli a saját életét, aminek persze végtelenül örülök. Aztán, ha erőm és egészségem engedi, két évet még külföldön töltök majd, hogy nyugdíjas éveimre legyen egy kis tartalékom, aztán lezárom életemnek ezt a szakaszát, ami egy igazi nagy kaland volt, de nekem megérte.
(Fotó: Molnár Edvárd)
