Kishegyes jubileuma

Kerek évfordulót ünnepel idén Kishegyes: kétszáznegyven évvel ezelőtt, a törökök visszavonulását követően telepítették újra a falut nyolcvanegy békésszentandrási családdal. Az évforduló kapcsán beszélgettünk dr. Virág Gábor helytörténésszel, nyugalmazott egyetemi tanárral a település történetével kapcsolatos kutatásairól.

Az újratelepítéssel kapcsolatban sok adat látott napvilágot, a régebbi korokról azonban igen keveset tudni, például az ókori vagy a középkori körülményekről.

– Kishegyes újabb kori történelme valóban többé-kevésbé ismert. Az újratelepítés után már az anyakönyvek is rendelkezésre állnak, de ugyanígy más adatok is. Az avarkori történelemmel is kevesen foglalkoztak, de mivel vízközeli helyről volt szó, egészen biztos, hogy nemcsak az avar korban, hanem az ókorban is lakott terület lehetett. Két avarkori lelőhelyet jegyzünk ebben a térségben. Az elsőről Greiner Endre tanító leírásából tudunk, a XX. század elején Gubicza Kálmán, a zombori múzeum munkatársa folytatott itt ásatásokat. Több mint száz avar sírt tártak fel, és a leletek Zomborba, az akkori megyeszékhelyre kerültek. Ez a lelőhely a falu keleti részén volt. A múlt század hatvanas éveiben a belgrádi múzeum munkatársai folytattak szintén ásatásokat, de ők a falu nyugati részén, a mai Avar utcában, a vasúthoz közelebb eső helyen dolgoztak. Itt is avarkori leleteket találtak, csontvázakat, ékszereket. Ezt követően igen nagy űr van a leleteket illetően egészen az Árpád-korig. Erre az időszakra lehet helyezni a nagyhegyesi lelőhelyet, ahol valójában sohasem folyt ásatás, mégis a sok cseréptöredékből nyilvánvaló, hogy az Árpád-házi királyok idejéből valók. Az első írásos emlék 1462. február 16-án kelt, Mátyás király ugyanis levelében megerősítette birtokaiban édesanyját, Szilágyi Erzsébetet. Ekkor említik a környék legtöbb települését is első ízben, például: Györgyént, Pacsért, Bajmokot. Hegyest Hegyestwrol néven említik, mégpedig pusztaként, de valamivel több mint egy évtizeddel később, 1476-ban a Maróthiak birtokösszeírásában már faluként szerepel, ugyanúgy mint a környék többi települése is, például: Szegegyház, Feketeegyház, Nagyhegyes. Az első névben a „twrol” megnevezést eddig nem sikerült megfejteni. Ilyen nevű települések főleg a Tisza mentén fordultak elő, így valószínű, hogy a vízzel vagy a halászattal kapcsolatos lehet a név. A „hegyes” elnevezés a legkorábbi időktől kezdve jelen van. Sokan úgy tartják, hogy a név a terep konfigurációjára utal, mások szerint viszont egészen másról van szó.

–Tény, hogy az itteni „hegyek” nem olyan nagyok, hogy azokat komolyan így lehetne nevezni. A honfoglaló magyarok, akik valószínűleg ezt a nevet adták a településnek, szintén tudatában voltak ennek. Sokkal valószínűbb egy másik változat, mégpedig az, hogy az „egyházáról”, vagyis a templomáról nevezték el a falut, egészen pontosan templomának a „hegyes” tornyáról. A kishegyesi nyelvjárás is ezt az emléket őrzi, hiszen a középzárt e-t használó nyelvjárásban a település neve esetében két középzárt e-t használnak , ami nem dimbes-dombos területet, hanem hegyes, szúrós valamit jelöl.

Ismeretes az újratelepítésben részt vevő családok neve. Ők mindannyian Békésszentandrásról jöttek. Történt-e időközben összehasonlítás abból a szempontból, hogy az eredeti nevek milyen mértékben maradtak fenn, és milyen mértékű volt a későbbi bevándorlás?

– Az első összeírásban szereplő családnevek: Csáki, Trombitás, Galambos, Sípos, Papp, Lengyel, Némedi, Kátai, Fabó, Sinka, Vastag, Berkecz, Frindik, Ernyes, Kanyó, Kalmár, Szabó, Süveges, Novák, Komáromi, Szűgyi, Bacsa, Koncz a mai napig ismerősen hangzanak Kishegyesen. 1850-től 1900-ig végzett kutatásaim során viszont már mintegy ezer családnevet jegyeztem fel. Azt jelenti tehát, hogy igen nagyfokú volt a betelepedés a környező településekről, de más vármegyékből is. Azért is olyan „tarka” a bácskai települések névsora, mert jött ugyan egy „mag”, mondjuk Kishegyes esetében Békésszentandrásról, de azután ugyanezek a nevek előfordulnak másutt is. Egyesek ugyanis továbbmentek, mivel az elnéptelenedett falvak újratelepítőinek kedvezmények jártak. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek.

Egyik nem régi könyvében a kishegyesi iparosok történetét dolgozza fel. Ha figyelembe vesszük a lakosság létszámát, úgy tűnik, viszonylag sokan űztek különféle iparos szakmát, ami egyúttal egyfajta polgárosodást is jelzett.

– A századfordulón valóban nagyon sok iparos volt a faluban, de sok iparost jegyzett már az 1828-as összeírás is. Tudni kell azonban, hogy ezek az emberek még a múlt század közepén is kétlakiak voltak, vagyis csak az évnek egy bizonyos szakában űzték az ipart, egyébként pedig ugyanolyan földművesek voltak, mint a többiek. Elmentek például a cséplőgépek mellé részesnek, hogy megkeressék a kenyérre valót. A polgárosodás jelei azonban valóban korán jelentkeztek, hiszen már 1869-ben volt olvasókör, 1870 táján megalakult a tűzoltóegylet. Az iparosságról mégis tudni kell, hogy az elsősorban a mezőgazdasági szükségletekhez kötődött, vagy esetleg más létszükségletekhez, mint az öltözködés vagy élelmezés. Tény viszont, hogy az észak-déli útvonal is, és a vasútvonal is itt ment keresztül, ezért nyilvánvaló, hogy sokkal hamarabb bekapcsolódtak az időszerű folyamatokba, mint mások. Az 1860-as években véghezvitt határrendezést követően megszűnt az úgynevezett „háromnyomásos” termelési mód, vagyis nem úgy termeltek, mint korábban, hogy a határ egyik harmadában volt az összes őszi vetés, a másik harmadában minden tavaszi, a harmadik harmadában pedig a legelők. Addig a termőföldek tulajdonképpen állami tulajdonban voltak, és a falu lakossága csak bérelte azokat. Csak ekkor kezdődött a földek megvásárlása, tulajdonba vétele, és a jelenleg is ismert termelési mód kezdete. Ami a polgári szerveződést illeti, valójában a kilencszázas évek kezdetétől tapasztalható igen erőteljes kibontakozás. Az első világháború kettétörte ezt a folyamatot, hogy azután a két világháború között megint megmutatkozzon. Már a múlt század tízes éveiben bevezették az áramot a faluba, volt néhány villanyégő, és a harmincas évek elején már működött a mozi is.