Belpolitikai újságírással foglalkozva az ember azt hinné, hogy a folytonos hazugságok, elszólások, túlzások, ígéretek és üres beszédek után semmi sem tudja meglepni. A politika már csak ilyen. Mosoly helyett inkább könnyeket csal az ember arcára, remény helyett pedig közönyt. Azonban a politikai élet szereplői között egyesek igencsak meg tudják cáfolni a fenti okfejtésemet. Sőt, meg tudnak nevettetni, de végül is inkább ríkatni. Az egyik ilyen személy az ékesszólásáról „méltán” híres Vuk Jeremi ć külügyminiszter.
A szerb diplomácia vezetője a napokban a chicagói Wheaton College vendégeként fejtette ki a diákoknak, hogy Szerbia sohasem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, valamint szemléltette, hogy mit jelen a szerbiai polgárok számára Koszovó. Bár azt megszokhattuk, hogy a szerb külügyminiszter Don Quijote módjára szélmalomharcot folytat Koszovó megvédéséért és Szerbia érdekeiért, de az evangélikus egyetemen leadott ékesszólása mégis egy picit sok, a hallgatóknak pedig vélhetőleg sokk volt. Vendégszövegünkben sajnos nem tüntettük fel, de Jeremić mielőtt elkezdte előadását, elszavalt egy rövidke versikét, majd csak ezután taglalta Koszovó történelmi fontosságát, a pravoszláv vallásban elfoglaló szerepét, valamint a 2004 márciusában történt zavargásokról beszélt, amikor is az albánok mintegy 8 ezer szerbet üldöztek el Koszovóból.
Ha belegondolunk, semmi olyan furcsaságot nem mondott a diplomácia első embere, amit korábban sem firtatott volna, de valószínűleg a hittudományi egyetem miliője arra ihlette, hogy a megszokottnál több költői képet fűzzön beszédébe. A koszovói kérdést lényegileg az identitásuk megtartásért küzdött harcként lehet felfogni – mondta a külügyminiszter majd fejtegetésbe kezdett: „Koszovó nem más, mint a levegő, amit belélegzünk. Ő az ütőere kultúránknak, és bölcsője a legféltettebb szentjeinknek” – sorolta a külügyminiszterünk, és egy meglepő történelmi összehasonlításba kezdett: „Koszovó a mi Valley Forge-unk, a Yorktownunk, a mi Alamónk, a Gettysburgünk, a mi Pearl Harborunk és Iwo Jimánk – mindez egyben... Éjjel róla álmodunk és érte imádkozunk a templomban. Koszovó a szemünk fénye, a mi Jeruzsálemünk”.
Valóban, jó ötletnek tűnik az amerikai hallgatóságot a függetlenségi harccal és a második világháború csendes óceáni történéseivel megfogni, de a jeruzsálemi résznél már egy picit elbizonytalanodtam. A költői túlzás még helyénvaló lenne, gondolok itt a (rém)álomra, de a levegő? Igaz, hogy belélegezzük, de át is nézünk rajta.
A kezdeti derültségemet gyorsan borongás váltotta fel, ugyanis egy belgrádi civil szervezet becslése szerint (www.kolikokostakosovo.info) 1999-től összesen 5,88 milliárd eurót költöttünk Koszovóra. Akárhogy nézem, ez tizenkét év alatt évi csaknem félmilliárd eurót jelent, vagyis 50 milliárd dinárt, ami köszönőviszonyban sincs a Koszovó-ügyi miniszter kijelentésével, hogy Szerbia összesen évi 250 millió eurót (ebbe beleszámolták a koszovói fizetéseket, nyugdíjakat, szociális segélyeket és befektetéséket is) költ Koszovóra. Még ha hozzáadjuk a Koszovó-ügyi minisztérium éves költségvetését, amely ugyanannyi, mint tavaly, vagyis 4 milliárd dinár, akkor is hiányzik 21 milliárd dinár.
A területi egység leple alatt a jelek szerint sok minden megbújik, amit tavaly áprilisban az államfő sem kendőzött el, amikor Medveđa községbeli látogatása során kijelentette, hogy évi 300 és 500 millió eurót költenek Koszovóra, és ki fogják vizsgálni, hogy történtek-e visszaélések a költségvetési eszközök felhasználása során. Kijelentette: amennyiben igaz, hogy egyesek dupla fizetést kaptak Koszovóban, és hogy egyéb pénzügyi visszaélések is történtek, akkor az egy tragikus tény.
Igen, igaza van. Tragédia. De nem azért, mert azóta sem hallhattunk erről a vizsgálatról, hanem azért, mert minden drágul körülöttünk, botrányosan alacsonyak a fizetéseink és Vajdaságban (is) napról napra egyre szegényebbé válunk, miközben az állam másodpercenként 16 eurót költ Koszovóra.
Összegezve, arra a megállapításra juthatunk, hogy bizony drága számunkra a levegő.
