A sikeres, gondot, bánatot nem ismerő emberre szoktuk mondani azt, hogy él, mint hal a vízben.
Dr. Guti Gábor halbiológus szerint viszont nem kizárt, hogy a fenti közmondást egészen más koncepcióban leszünk kénytelenek használni. A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének osztályaként működő Magyar Dunakutató Állomás vezetője részt vett a tavaly augusztusban Németországból, Regensburgból induló második Közös Hosszú Duna Vizsgálat dunai expedícióján, amelynek résztvevői összesen 2375 kilométeres utat tettek meg kontinensünk második leghosszabb folyamán.
–Az ICPDR (Internation Commission for the Protection of the Danube River) által koordinált nemzetközi expedíció egyik fontos feladata volt a Duna ökológiai állapotának felmérése, a vonatkozó EU-szabványok figyelembevételével. Halbiológiai mintavételek közel 50 helyszínen történtek Németországtól a Duna-deltáig. Az eredmények értékelése az év végére fejeződik be, általános megállapításainkat akkor hozzuk nyilvánosságra. A Dunán végighajózva természetesen jelentős különbségeket tapasztaltunk a halállomány összetételében, ami részben a biogeográfia és hidrológiai változatosságra vezethető vissza. Az emberi tevékenység hatására visszavezethető eltéréseket egy-egy szakasz egyszeri vizsgálatával nehéz kimutatni. A halállomány állapota jobban érzékelhető, ha az elmúlt évszázadok változásaira gondolunk. A középkorban például ezresével fogták a több mázsás vizákat a Duna Kárpát-medencei szakaszán, mára viszont szinte teljesen eltűntek ezek a halóriások a térségünkben, ami az életkörülményeik kedvezőtlen változását jelzi. Vannak ugyanakkor olyan halak is, amelyek kifejezetten jól érzik magukat. Ilyenek például a Fekete-tenger vidékéről származó invázív gébfajok. Ezeknek az alig arasznyira megnövő halaknak a rohamosan terjedésében a dunai hajózás is szerepet játszhatott. Ma már a Duna teljes szakaszán tömegessé váltak, amit az expedíció során is tapasztalhattunk – tudtuk meg Gutitól.
A halvilág tanulmányozása csak egy része volt az expedíció munkájának. Melyek azok a dolgok, amelyeket még kivizsgáltak, s milyen eredményekre jutottak?
–-A mérések más élőlénycsoportokra, algákra, makrofitonokra és vízi gerinctelenekre is kiterjedtek, valamint széleskörű kémiai és fizikai elemzésekkel egészültek ki. Ahhoz, hogy a Duna ökológiai állapotát helyre tudjuk állítani a jövőben, fel kell tárnunk, hogy a folyószabályozások, a hajózás, a vízszennyezések következtében milyen mértékben változott meg a folyó élővilága. A vízi élővilág vizsgálatával lényegében a Duna ökológia rendszerének működőképességét kívántuk értékelni, illetve minősíteni az EU Víz Keretirányelvében körvonalazott szempontok figyelembevételével. A felmérések eredményeinek értékelése még nem zárult le, annyit azonban meg lehet állapítani, hogy a Duna felső szakaszán inkább az élőhelyi változatosság csökkenése, az alsó szakaszon pedig a kedvezőtlen vízminőség jelenti a fő problémát.
A folyónak melyik szakasza számít legtisztábbnak, illetve a leginkább veszélyeztetettnek?
–A Duna hossz-szelvénye mentén jelentősen különbözik az élővilág összetétele, ezért nem egyszerű közvetlenül összehasonlítani az egyes szakaszok ökológiai állapotát. Az egyes szakaszokon külön célszerű értékelni a változásokat, a régi idők viszonyait tekintve referenciaként. Az ökológiai állapot szempontjából kiemelkedőek azok a szakaszok, amelyeket még kiterjedt árterek szegélyeznek, mint például Baja és Apatin térsége, vagy a Duna-delta. Nehéz meghatározni, hogy melyik folyószakasz lehet a leginkább veszélyeztetett. A középső és az alsó Duna-szakaszon, a nagyobb városok környékén a tisztítatlan kommunális szennyvizek bevezetése többnyire észlelhető volt. A Duna egyik komoly problémája a medermélyülés, ami kiterjedt folyószakaszokat érint, de ez a hatás nem volt jellemezhető egyszeri felméréssel.
A vízi közlekedésről azt tartja a fáma, hogy kevésbé környezetszennyező. Milyen veszélyekkel járhat folyóink állapota, amennyiben megnövekszik a terhelésük?
–A dunai hajózás fejlesztése nem egyszerű kérdés ökológiai szempontból. Tény, hogy a közúton történő árufuvarozás nagymértékű növekedése jelentős környezeti terheléssel jár, ezért az EU a közúti közlekedés alternatíváinak fejlesztését hangsúlyozza, a vasúti és a vízi szállítás elsőbbségének érvényesítésével. A Duna és a Rajna hajózóútjait összekötő Duna –Majna –Rajna-csatorna 1992-ben történt megnyitásával egy csaknem 3500 km hosszú belvízi hajóút jött létre az európai közösség nyugati és délkeleti régiója között. A hajózással összefüggő környezetterhelések két típusát különböztethetjük meg a halállomány, illetve a biológiai sokféleség védelme szempontjából: 1) a hajóutat javító szabályozások hatása a folyami élőhelyekre, 2) a növekvő hajóforgalom hatása a halakra és a víz élővilágára. Mint említettem, a Duna egyik legjelentősebb ökológiai problémája a medermélyülés. A hajózhatóság javítása érdekében szorgalmazott mederkotrások és terelőművek építése nem oldja meg ezt az általános problémát, hanem hasonló folyamatokat idéz elő. A hajóforgalom kedvezőtlen hatásai között meg kell említeni a nagyobb hajók által keltett jelentős vízvisszaáramlást, amelynek sebessége 4-5-ször nagyobb, mint a fiatal halivadék úszási sebessége. Az erőteljes sodródás megtizedeli a halivadék- állományt. További kedvezőtlen hatás a hajókat kísérő erőteljes hullámverés, ami a folyó legproduktívabb élőhelyét, a parti sávot és annak növényzetét károsítja, csökkentve a folyó öntisztuló képességét. A hullámverés zavarja a parti sáv sajátos élőhelyeihez kötődő halivadék fejlődését, ami a halállomány természetes utánpótlásának további csökkenését eredményezi. A Duna hajózhatóságának javítására irányuló program akkor lehet csak ökológiai értelemben sikeres, ha a vízi közlekedés fejlesztését és a folyó ökológiai rehabilitációját egyenrangú célként kezeli. Ennek hiányában a program nem felel meg a fenntartható fejlődés kritériumának sem.
