Javában dúl a választási kampány, kilométerszámra adnak át a politikusok aszfaltutakat, parkokat, szökőkutakat, jelentik be új gyárak indulását, és ígérnek rengeteg új munkahelyet, gyorsvasutakat és egekbe szökő életszínvonalat. Miközben mindenkit az foglalkoztat, mi lesz május 6-án, ki nyer és ki veszít, és végül ki alakíthat kormányt, senki sem beszél arról, hogy május 6-a után mi lesz. A válasz viszonylag egyszerű: ígérhetnek a pártok amit akarnak, az új kormányra átkozottul kemény feladatok várnak, a lakosságra pedig újabb megszorítások.
Ivica Dačić forradalmi hangon kihirdette: nincs szükségünk a Nemzetközi Valutaalapra. Ami természetesen és sajnos, nem igaz. Hogy miért, az alább kiderül, mint ahogy az is, miért és kinek mondta ezt. Amikor az év elején váratlanul a nemzetközi pénzintézet szakemberei nem hagyták jóvá Szerbia számára az aktuális hitelmegállapodás folyó részletének átutalását, ezt azzal az indoklással tették, miszerint a szerb kormány finoman szólva „átvágta” őket. Volt ugyanis egy megállapodás, amely szerint az idei költségvetési hiány nem lehet nagyobb, mint a bruttó társadalmi termék 4,25 százaléka, ezt azonban kisebb trükközésekkel a kormány kijátszotta, és ettől nagyobb hiányt irányzott elő. A valutaalap szakemberei ekkor távoztak, azzal, hogy júniusban térnek vissza, amikor már az új kormánnyal ülnek asztalhoz. A mostani kormány pedig akkor azt ígérte, hogy addig is tartani fogja a rögzített iránycélt. Ez azt jelentette volna, hogy az év első három hónapjában a költségvetési hiány értékének legfeljebb 26 milliárd dinárnak kellett volna lennie, ehhez képest csak az első két hónap alatt sikerült 37,2 milliárd dináros hiányt produkálni, tehát jócskán túllőni a kereteket. Amennyiben ilyen ütemben halad tovább a költekezés a 4,25 helyett legalább 7,25 százalékos lesz a deficit. A Cvetković-kabinet ugyan e hó elején hozott egy takarékossági rendeletet, de a Költségvetési Tanács szerint az nem hozza meg a várt eredményt, inkább csak egyfajta pótcselekvésről van szó.
Na de térjünk vissza az IMF-hez. Miután a neves pénzügyi szakemberek visszautaztak Washingtonba, megfogalmaztak egy ajánlást, ami igazából azon követelések listája, amelyeket Szerbiának teljesítenie kell, ha szeretne pénzhez jutni. Ebben az ajánlásban többek között elvárják a jövedelem- és nyereségadó csökkentését, cserébe viszont emelni kell a forgalmi adót. Emellett le kell faragni az állami büdzséből kifizetett bérek nagyságát, és ami talán a legkomolyabb elvárás: a nyugdíjrendszer reformja.
Az áfát (vagyis a PDV-t) Szerbiában 2005-ben vezették be, ennek nagysága jelenleg 18 százalékos, ami Európában az egyik legkisebb. Boszniában és Montenegróban egy százalékkal kisebb, a skandináv országokban 25 százalékos, míg a szomszédos Magyarországon 27 százalékot tesz ki. A forgalmi adó növelésére azért lenne szükség, mert ezzel csökkenthető lenne a hiány. Szakértői becslések szerint egyszázalékos adóemelés a bruttó társadalmi termék 0,6–0,7 százalékát elérő bevételeket biztosíthat. Az árnyoldala a dolognak pedig természetesen az életszínvonal csökkenése. Ha 20 százalékosra növelnék az áfát, ez másfél százalékkal növelné az inflációt, ami pedig lényeges áremelésekhez vezetne. A nyugdíjrendszer reformja egy olyan probléma amelynek a megoldását a különböző kormányok évek óta tologatják. Ahhoz, hogy a jelenlegi rendszer, amely a nemzedékek közötti szolidaritáson alapszik, működőképes legyen, a foglalkoztatottak és a nyugdíjasok aránya legalább 3,5:1 kellene hogy legyen, ehhez képest ez az arány 1,06:1-hez, vagyis számszerűsítve 1 730 530 foglalkoztatottnak kell biztosítania 1 687 686 személy nyugdíját. A nyugdíjalapba a járulékokból befolyó pénz a kifizetendő nyugdíjak 50 százalékára elegendő, a másik felét a költségvetésből biztosítja az állam. Összességében az állami büdzsé egyharmada a nyugdíjpótlásra megy el. Ennek a helyzetnek a megoldását követeli az IMF, két javaslatuk van: a nyugdíjak csökkentése vagy pedig a nyugdíjkorhatár kitolása. És itt adunk választ arra a kérdésre, miért állítja Dačić, hogy Szerbiának nem kell a valutaalap. Mert pártja, a „Krkobabić és fia” nevű vállalkozással koalícióban jelentős részben számít az idősebbek szavazataira, nekik pedig nem mondhatja azt, hogy kisebbek lesznek a nyugdíjak, vagy pedig 3-4-5 évvel később lehet nyugdíjba menni. Éljen a jó öreg populizmus!
És ha már a populista húzásoknál tartunk, van itt egy, ami közvetlenül a pénztárcánkat veszi célba. A tavalyi év végén ugyanis a kormány rendelettel korlátozta egész sor termék haszonkulcsának nagyságát. Ez a rendelet azonban a nyár elejére megszűnik, ami azt jelenti, hogy drágulni fognak az élelmiszer-ipari cikkek, a villanyáram, a földgáz, a kommunális, közlekedési és postai szolgáltatások és a tévé-előfizetés is.
A választási mellébeszéléstől függetlenül, a fenti adatok bőségesen illusztrálják, hogy az országnak szüksége van az IMF-re. Nem is annyira a pénzre, mint a pozitív megítélésre, ugyanis amennyiben a valutaalap negatív értékelést ad az országról, az továbbra is elriasztja majd a külföldi beruházókat.
Ezek azok a dolgok, amelyekről a választási kampány hevében senki sem beszél, miközben a felhalmozódott problémák szépen duzzadnak a szőnyeg alatt.
Hogy mégis pozitívan végződjön ez a történet: állítólag még május 6-a előtt minden ingyenes részvényre jogosult szerbiai polgár megkapja a Telekomos értékpapírokat, ami azt jelenti, hogy fejenként mintegy 60 euró üti a markunkat.
