Pontosan tíz év telt el a középiskolai ballagásom óta. Emlékszem, heteken át vitatkoztunk a lányokkal, milyen ruha illene hozzánk a legjobban, mert szerettünk volna mindannyian legalább egyforma színben, hasonló szabású kosztümben megjelenni. Már akkor sem tartotta ezt mindenki fontosnak, de mi úgy gondoltuk, repülőből is látszania kell annak, hogy mi egy osztályt alkotunk, összetartozunk. Így esett a választásunk a piros színre, mindenki élénkpiros kosztümben volt napközben, de a legtöbben este is bordó ruhában jelentünk meg. A két fiúnak az osztályban nem sok beleszólása volt a dologba, őket utasítottuk, piros nyakkendőt kössenek, a többi nem számít.
Arraispontosanemlékszem,hogyvoltközöttünkolyan,akisokpénztköltöttaruhára,delegtöbbenigyekeztünkalehetőlegolcsóbbmegoldástválasztani.Megvettükazanyagot,shaacsaládbannemvoltvarrónő,akkortaláltunkegyolyanszakembert,akiszinténnehézkörülményekközöttkerestemegkenyerét,ígymindenkijóljárt.Acipőt,amibenballagtampedigazótaishordom.
Az,hogysokantúlzásokbaesnekilyenkor,márakkortapasztalhatóvolt,bárabbanazidőbenmiezekreadolgokranemigazánfigyeltünk.Alegtöbbmaifiatalszámáraviszontúgytűnikfontosabb,hogyaballagásnapjánésabankettentökéletesfrizurája,műkörmeéstöbbszázeurósruhája,cipőjelegyen,mintaz,hogysikerül-eazérettségi-,felvételivizsgájavagysem.Ezazigény(telenség)azonban,atapasztalataztmutatja,átterjedtamindennapokrais,ésnemcsakaközépiskoláskorosztálytérinti,hanemazáltalánosiskolákdiákjaikörébenisjellemző.
Amaitizenévesgyerekekszámáraazafontos,hogyvan-eamásiknakérintőképernyőstelefonja,merthacsakfényképeznitud,azmárelavultnakszámít,megsemlehetvelejelenni. „Barátságok” múlnakezen.Különfigyelmetszentelnekannak,hogykimibenjelenikmeg,shaazembergyermekenemaszegediplázákbanvásárol – mertabelgrádi,újvidékibevásárlóközpontokmárnemmenők –,hanemesetlegaturkálóbantalálmagánakegyediruhát,akkorőt „büdösnek” titulálják,esélytsemadnakneki,hogyegyenrangúkéntérvényesüljönaziskolaiközegben.
Ezta „márkafüggőséget” úgygondolomatöbbséginemzettagjaitóltanultukel.Akilencvenesévekben,amikorvoltámaszülőknekminaggódniuk,agyerekeiknekazvoltafontos,hogyvan-eAdidasvagyNiketornacipőjük.Eztamainapignemvetkőztékle,mertatanárokszerintaközépiskolákbanmaislátniolyanfiatalokat,akikmegvetetikaszüleikkelatöbbtízezerdinároscipőt,szabadidőruhát,miközbenotthonnemtudnikerül-evalamiazasztalra.Aszülő,számomrafelfoghatatlanmódonelegetteszagyermekének,csakazért,hogykinenézzék,barátkozzanakveleazok,akikszámáraazértéketegytextildarabmegvásárlásajelenti.Sők,akikmegtehetik,hogybutikokbanvásárolnak,őkvannakkevesebben.
Annakidejénmiazáltalánosiskolaiésközépiskolaiosztálykirándulásokatisazországhatárainbelültöltöttük.Természetesenörülaszülő,hagyermekénekvanlehetőségevilágotlátni,akérdésviszontaz,hogymelyikcsaládtudjamegengednimagának,hogyazérettségizőgyermekemégPrágábaiseljusson.Hiszenanagykiadásokmégcsakezutánkövetkeznek:azegyetemitanulmányok,alakhatás,aköltözésolyanköltségekbeveriaszülőket,amelynekkevesentudnakmamármegfelelni.
Annyiraeltorzultvilágbanélünk,hogymaaszegényembergyermeke,hanemelégerős,kitartó,egykettőreeltiporjákatársai,akiksokkalkevesebbetérneknála.Teleleszkomplexusokkalolyandolgokmiatt,amelyekanagyvilágban,ahololyansokféleemberélegyütt,egyáltalánnemszámítanak.Hakicsitiskipillantunkazországhatárainkívülre,haottszeretnénkérvényesülni,ottmárnemazszámít,hogyapucinakmilyenkapcsolataivannak.Ottbizonyítanikell,megkellmutatnimittanultunk,mihezértünk.Azonpedignemsegítmajd az érintőképernyőstelefon.
