Impozáns adatokkal teli, vaskos beszámolót készített az MNT az elmúlt két év munkájáról. Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mutatta be a nyilvánosságnak a dokumentumot. Kiderül belőle, hogy a testület nem vesztegette az idejét. A 22 rendes ülés, a 255 napirendi pont, a 371 elfogadott döntés, az 5 középtávú fejlesztési stratégia és az ehhez fűződő sok-sok program, a 152 állandó bizottsági és konzultatív testületi ülés – ezek olyan tények, amelyek arra engednek következtetni, hogy a tanácsban nagyon komoly munka folyt, még a Tartományi Képviselőház is megirigyelhetné a teljesítményét. Egy gyakorlott parlamenti tudósító mi mást kérdezhetne ezek láttán, mint hogy miként sikerült sokkal jobb eredményt felmutatni a vajdasági parlamenténél.
– A Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Közigazgatási Hivatal és a bizottságok diktálják a tempót. A vajdasági parlament és a városi önkormányzatok attól függően üléseznek, hogy mennyi anyagot nyújtanak be a jogosult előterjesztők, a tartomány esetében a vajdasági kormány. Mi arra törekszünk, hogy az MNT havonta ülésezzen, s a bizottságok többsége is havi szinten összeült. Ezért gyűlhetett össze elegendő anyag az ötvenoldalas jelentéshez. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, bizony sokat kellett dolgozni.
Miért most, félidőben készítettek számadást?
– Két oka van ennek: az egyik, hogy semmiféle kampányjellege, választási előkészület-íze ne legyen a dolognak. Egyetlen cél vezérelt bennünket: hogy kimerítő, alapos, teljes képet nyújtó, minden érdeklődő számára hozzáférhető, a közvélemény által átgondolható anyag kerüljön az asztalra arról, hogy mit sikerült megvalósítania az MNT-nek. A másik ok pedig: annyi idő telt el, hogy fel tudjuk mutatni, hogy az ígéretek és az előzőleg felvázolt célok tekintetében máris komoly eredményt értünk el. A 2010-es választási ígéretek szellemében jártunk el, s most az olvasó a beszámoló alapján megítélheti, hogy ahhoz képest, amit a Magyar Összefogás előirányzott, mit valósítottunk meg. Az volt a célunk, hogy mindenféle minősítés nélkül, az értékelést félretéve, az osztályozást figyelmen kívül hagyva, teljes egészében az olvasó, a közvélemény és az újságírók elé tárjuk a tetteink tárházát, s ők a tények tükrében ítéljék meg, hogy eleget tettünk-e az elvárásoknak. Fél év vagy egy év után nem volt értelme elkészíteni az összegezést, a négyéves elszámolás meg túl hosszú idő lenne, s akkor nem lehetne módosítani, változtatni a dolgon, ezért úgy gondoltuk, hogy jobb, ha menet közben napvilágra kerül minden, és idejekorán lehet bírálni, véleményt nyilvánítani, kritizálni, észrevételeket, javaslatokat tenni, és mi ennek köszönhetően rá tudunk még erősíteni a következő két évben, jobbíthatunk a dolgokon, vagy olyasmit helyezünk gyújtópontba, ami esetleg eddig elkerülte a figyelmünket.
Nemcsak a mennyiségi összehasonlítást próbáját állja ki a felmutatott teljesítmény, hanem sok egyéb tekintetben is – különösen a színvonal szempontjából – egyedinek nevezhető az öt elfogadott stratégia.
– Az elmúlt két évben valóban feltűrtük az ingujjunkat, és kivételes elánnal vágtunk bele a felgyülemlett problémák megoldásába, a dolgok átszervezésébe és a különféle projektumok sínre tételébe. A kapacitásainkat maximálisan kihasználtuk, hogy a közösen megállapított prioritásokat együttes erővel dolgozzuk ki, a közösség összes potenciálját megmozgatva. Talán ez tette lehetővé, hogy nagyon sokan a magukénak érzik az intézkedéseinket, a fejlesztési programjainkat. Széleskörű konszenzussal fogtunk bele a tervek megoldásába. Szerintem abban, hogy szakmailag ennyire megpatkolt dokumentum született, teljesen úttörők vagyunk a Kárpát-medencében. Sok helyen az államoknak sincs ilyen szintű szakmai stratégiája, a kisebbségi közösségekről és az önkormányzatokról nem is szólva. Különösen büszke vagyok arra, hogy nem egy jól felkészült szakember munkája vagy doktori disszertációja, esetleg egy mesteri munka áll emögött, hanem széles alapokra helyeztük a stratégiát, s valóban minden érdekelt fél részt vehetett a kidolgozásában. Ezért még a legrosszindulatúbb bírálók sem találnak fogást a dokumentumon.
Most már az a legfőbb kérdés, hogyan tudják életre kelteni a stratégiákat.
– Ebben a Közigazgatási Hivatalnak van nagy szerepe, s természetesen minden intézménynek, amely az adott területen tevékenykedik. De a polgárokra is nagy feladat, odafigyelés hárul. Az oktatás-fejlesztési stratégia végrehajtása már dübörögve zajlik, azért kellett tavaly az év végén intenzíven dolgozni a stratégiák elkészítésén, hogy maradjon idő a mostani nemzeti tanácsnak a mandátuma idején a végrehajtásra. Mert bizony komolytalan lett volna, ha mondjuk 2014 márciusában fogalmaztuk volna meg a stratégiákat, és azt nyilatkozzuk, hogy azokat majd valaki más hajtja végre. Örökül hagytuk volna a következő összetételű nemzeti tanácsra. Nekünk kell ezeket véghezvinni, hiszen középtávú stratégiákról van szó, 5-6 évesek, így a legvégükig ugyan nem tudjuk őket figyelemmel kísérni, de jó ideig igen. Számomra az a fő, hogy azok a stratégiák, amelyek a közösség megmaradása és versenyképessége szempontjából a legfontosabbak, még tavaly elkészültek, s most már csak a végrehajtással küszködünk.
Mi az, amit nem sikerült sínre tenni?
– Az Európa Kollégium ügye. Épül most is, de nem olyan ütemben, amilyenben kellene. Biztos, hogy októberben sem tudja még fogadni Újvidéken az egyetemi hallgatókat. Ha felgyorsulnak a munkálatok, akkor meg lehet kockáztatni, hogy még az idén elkészül az épület. Bízom benne, hogy ebben az évben meg is nyílik. Ez a mi kiemelt projektumunk, és teljes mellszélességgel mögé álltunk, de nem csak rajtunk múlik, hogy ez az 5-6 milliós beruházás milyen gyorsan fejeződik be. Ugyanilyen keserű tapasztalatot könyveltünk el a szerb nyelv tanulásának reformja során. Sokat kilincseltünk ennek megvalósításáért, de nem haladtak úgy a dolgok, ahogyan elterveztük. A belgrádi minisztériumok útvesztőin akadt el a dolog. Sokszor nem is a miniszteren múlott, hanem a hozzáállás nehézkes. A tömbben élő magyar gyerekek olyan program alapján tanulnak szerbül, amelynek köszönhetően nem tudják elsajátítani a nyelvet, s ebből hátrányuk származik. Szervezünk mi külön nyelvi képzést, de ez nem pótolhatja azt a 12 évet, amit a rossz tantervek miatt a gyerekek elvesztegetnek. A másik megoldatlan kérdés a szabadkai Magyar Nemzeti Színház ügye.
A médiastratégia végrehajtásával elégedett-e?
– Fél év elteltével azt kell mondanom, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett. A médiastratégia ambiciózus vállalkozásokat tartalmaz. Ezeknek az előkészítésére helyenként kimozdultunk a nullpontról, de még nem érzem azt, hogy olyan lendülettel következett volna be a változás, mint az oktatás, a nyelvhasználat és a kultúra területén, ahol hegyek mozdultak el a stratégiák mentén. Itt ez nem történt meg, de azért ez esetben sem porosodik a stratégia a fiókban. Olyan jellegű intézményes, rendszeres, együttműködés a magyar nyelvű médiaműhelyek között, mint amilyen most van, még sohasem volt, noha ez is messze van attól, amit mi a stratégiában vázoltunk. Ha viszont megfigyeljük, hogyan működik együtt az Újvidéki Rádió a Pannonnal, a Szabadkai Rádióval és részben már televízióval is, vagy a Magyar Szó a Hét Nappal, az bizony nagyon messze van attól, amit megörököltünk, és ami a stratégia elfogadása előtt volt. Szeretnénk a vezetőségek megújítását teljesen befejezni, az általunk alapított médiumban őszig ezt meg is tesszük. A vezető személyek megbízotti státusát szeretnénk megszüntetni, s egy biztonságban lévő vezetői csapatot kívánunk kialakítani, amely már teljes egészében elfogadja a stratégiába foglaltak végrehajtását. Úgy gondolom, vannak ilyen emberek, többnyire már ott vannak a szerkesztőségekben, az intézményekben, de lesznek olyan helyek, ahova új arcok kellenek majd. Személy szerint látok esélyt arra, hogy a nézettség és az olvasottság szempontjából ambicionált változások bekövetkezzenek. A stratégia legfőbb célja, hogy a magyar nyelvű média vonzóvá váljon az itteni magyar olvasóközösség számára, árban, minőségben, tematikában egyaránt, s ennek eredményeképpen bővüljön az olvasótábor. Hiszem azt, hogy ez megvalósítható, csak ki kell alakulniuk azoknak a vezetői köröknek, amelyek ezen komolyan fognak dolgozni, s végre szívügyüknek tekintik ennek a kérdésnek a kezelését. Ha ez így lesz, akkor van itt elég szakember, elszántság és érdeklődés a magyar emberek részéről, csak ezeket a dolgokat össze kell kötni.
A legsikeresebbnek egyértelműen az oktatási stratégia mondható, hiszen máris szemtanúi vagyunk többszintű gyakorlati megvalósításának.
– Azt tartom a legnagyobb sikernek, hogy visszaigazolódnak a stratégiába foglaltak, a beiratkozási adatok, a továbbképzés és a felsőoktatás terén történő változások. Nagy derűlátással nézek a mostani tanévre, hiszen a továbbtanulási szándék, a hajlandóság, hogy itthon, magyarul tanuljanak a diákjaink, folyamatosan nő. A magyar nyelvű oktatási kínálat is javul, s ennek köszönhetően 90 év óta először elindultunk azon az úton, amely a meglévő képzettségi hátrányunk leküzdésére hivatott. Újabb 500 ösztöndíjasunk van, és a szórványban is folyamatosan csökken a szerb nyelven tanuló magyar diákok száma. Feltett szándékunk, hogy minél többen tanuljanak az anyanyelvükön. Sikerült 5 százalékkal csökkenteni a nem magyarul tanuló gyerekek számát a szórványban. Szerencsére a tömbben ez nem jelent gondot.
A nyelvhasználat kimondottan a szívügye. Ezen a téren is határozott előrelépés történt.
– Nekem ez az egyik kutatási témám. Az egyetemen is tantárgyként tanítom, azért a vesszőparipám, mert nagyon fontos eleme az otthonosság érzetének a nyelvhasználat. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk a hazai piacon, jól kell tudnunk szerbül, s ha az állam nem értekezik velünk az anyanyelvünkön, akkor nem igazán érezhetjük magunkat otthon. Márpedig ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat, az kell, hogy az állami szervekben szabatosan beszéljük a magyar nyelvet, legalább ott, ahol nagyobb számban élünk, tömbben vagyunk.
A Magyar Nemzeti Tanácsban nem nézik ölbe tett kézzel a visszaéléseket, a joghézagokat, a szabálytalanságokat, s bírósági, közigazgatási és egyéb perek is akadtak szép számban.
– Jogász vagyok, a közjog a szakterületem. Már az MNT-székfoglalómban is elmondtam, hogy élni fogok az összes olyan eszközzel, amellyel a jogsértéseket kiküszöbölhetjük. Legyen az jogorvoslat, közigazgatási per, Alkotmánybíróság előtt folyó eljárás vagy akár strasbourgi ügy. Létezik egy csomó független jogvédő szerv Szerbiában, hozzájuk is rendszeresen fordultunk. A beszámolóból kiderül, hogy az MNT által indított eljárások 90 százalékban nemcsak a tanács jogi győzelmével értek véget, hanem meg is oldódtak. Gyakran felvállaltuk az ügyfél helyett az adott esetet, és 90 százalékban az ügyfél javára döntöttek, tehát a probléma elhárult.
A stratégiák kidolgozását irányítók:
