Menteni a menthetőt: folyik a silózás (Fotó: Herceg Elizabetta)
A júniusi jég elverte, a júliusi napsütés pedig felégette a lábon álló kukoricát a pacséri határban. Még nincsenek hivatalos becslések arról, hogy a termés hány százaléka semmisült meg a rendkívüli szárazság és a sokáig tartó hőség miatt, de a helyzet szinte kilátástalan. A földművesek a tartalékaikat használják fel, és aggódnak a takarmány-utánpótlás miatt. Két gazdaságba látogattunk el: Takács Sándor és Csányi Tibor osztották meg velünk a tapasztalataikat.
Szinte nincs is cső a kukoricaszáron: néhol 200–300 kilogramm termés sem várható holdjáról
– 1962-be hoztuk be az első borjúkat az udvarba, azóta egy nap sem telt el úgy, hogy ne lett volna marhánk. Jelen pillanatban 160 tehén, bika, növendékmarha és borjú van a gazdaságunkban. Emellett 12 hasas disznó a következő három hétben fog lemalacozni, de mivel a takarmány méregdrága, kész ráfizetés lesz felnevelni a malacokat – vágott bele a közepébe Takács Sándor, aki fiával, Dejannal gazdálkodik.
Takács Sándor: Legfontosabb biztosítani a takarmányt
– Június 11-én este 7 órakor jött a jég, ami nagy kárt csinált ugyan, mégis az azt követő szárazság ártott a legtöbbet a vetésnek. 20 hold herénk volt, semmit sem tudtunk róla lekaszálni, annyira tönkretette az aszály. Mindig annyi búzát vetünk, hogy az árendát elrendezzük, de a jég azt is úgy elverte, hogy a 10 holdról egy pótkocsira valót nem tudtunk összeszedni, a bérleti díjat a tartalékból fizettük, de azért elszámoltunk mindenkivel. A kukoricával lesz a legnagyobb probléma. Azt mindenkinek tudnia kell, hogy csak 13 hónap múlva lesz új kukorica, és az a 13 hónap nagyon hosszú idő ahhoz, hogy a jószágot folyamatosan ellássuk élelemmel. Mi idáig 50 holdat silóztunk, hogy legalább az legyen. Nagy gödrökben van, de már a földfelszínre is került. Tavaly 20 holdról lett ennyi silónk. Vannak Pacséron olyan parcellák, amelyekről egy rendes csövet nem lehet majd betakarítani. A siló se lesz olyan minőségű, mint kellene. Nekünk egyetlenegy parcellán mutatkozik valamennyi kukorica, azzal meg az a baj, hogy a jég megütötte, a 20–25 százalékát a szél ledöntötte, és ahol a kombájn, a pótkocsi, a traktor elmegy, ott mind széttaposódnak majd a csövek.
Egy ilyen nagy gazdaságban komoly számítások vannak, csökkentették-e már a takarmány mennyiségét?
– Eddig minden állat úgy van etetve, ahogyan eddig. Nem lehet a teheneken csalni, mert rögtön kevesebb lesz a tej. 50 tehéntől naponta több mint 1000 liter tejet visz el a zombori tejgyár, de a hízóbikák súlygyarapodása miatt is jól kell tartani a jószágot. Mondhatom, fel van adva a lecke.
Mit mondanak a falubeli gazdák?
– Mindenki fél, hogy mi lesz, tizedelik a jószágot, szabadulnak tőle, de kérdés, hogy utána vissza tudnak-e állni a hizlalásra.
A szárazság hatása egyelőre felmérhetetlen, az élelmiszerek drágulása azonban valószínűleg elkerülhetetlenné válik.
– A húsnak már meg kellett volna drágulnia, ugyanúgy, ahogyan emelkedett a tömény takarmányok ára: 9000 dinárt kell adnunk 100 kiló hízótápszerért. A szója ára is elérte a 80 dinárt, noha négy hónappal ezelőtt 40–50 dinár volt.
Az elmúlt ötven évben volt-e már ekkora kár?
– 1979. július 20-án, Illés napján 14 hold bérelt földünket elverte a jég, akkor is kifizettük a bérleti díjat, de emlékszem, 2-3 évig éreztem a következményeit. A mostani természeti csapásoknak is nagyobb hatásuk lesz a következő évben, mint most. Talán még van egy kis tartalék, de jövőre már nem lesz. Befektetni pedig kell, mind a földbe, mind az állattartásba. Jelenleg nem lehet szántani, a tarlók úgy állnak, ahogyan voltak, ki sem zöldültek, mint máskor, nem permeteztünk mi sem, pedig arra nagy hangsúlyt fektettünk mindig. Majd meglátjuk, mi lesz, mi mást mondhatnék…
Csányi Tibor is azt hangsúlyozza, hogy a földműves magára van hagyva, nem tud kihez fordulni segítségért.
– A jég a pacséri határ nem egészen felét érte, akadt, ahol 100 százalékos volt a kár. Mivel az aszály is sújt bennünket, az összbevételt tekintve, becslésem szerint 80 százalékos kiesésünk is lehet. Az eddigi 8 tonna helyett 300–400 kiló kukoricát ígérnek a parcelláim, nagyon sok helyen cső sincs a száron.
Szerencsésebbek azok, akik biztosítást kötöttek a földjeikre?
– Éppen erről beszélünk mostanában, az államnak meg kellene alapoznia egy tisztességes biztosítás-politikát. Én olyan biztosítást akartam, amilyen Amerikában és Dániában is létezik: az eladási árhoz szerettem volna kötni az összeget, például 150 000 dinárra, de nem lehetett, csak 80 000-re. Egy termelő tisztában van vele, hogy mik a kiadásai vetőmagra, műtrágyára, munkálatokra, és annak viszonylatában számolja ki a biztosítási pénzt: ezzel a módszerrel, ezekkel a költségekkel ennyit tudok megvalósítani, ekkora a jövedelmem, és ennek egy részét befektetem. Mi is belementünk egy nagy beruházásba, a banki hitel ott van a hátunk mögött. Azt mondják, jó, hogy van biztosítás, de megeshet, hogy jobb, ha nincs, mert a megkötése egy hihetetlenül idegölő procedúra. A biztosító kénye-kedve szerint történik minden, egy idős, tájékozatlan földműves nem tudja kiharcolni az igazát. Nincs, aki kiáll érte. Be kellene vezetni a kötelező biztosítást, és ha történik valami, akkor mindenkit kártalanítani kellene.
Beszélgetés közben az állami támogatásokra és az aszálykárok következményeinek enyhítésére terelődik a szó.
– A támogatás azért kell, hogy versenyképesek lehessünk, hogy a kenyér ne 100, hanem 50, a hús ne 1000, hanem 500 dinárba kerüljön, tehát az életszínvonalat szavatolja, nem pedig a földműves gazdagodik meg belőle. Kaptunk naftát, de rossz minőségűt, füstöl tőle a kombájn, és ismerek olyan termelőt, akinek emiatt tönkrement az új traktora. A támogatás lényegében a föld után jár, ezért mindenki megkaphatná. Jelenleg azonban a kistermelők tönkretétele folyik, a monopóliumok a kedvezményezettek. Szó esett arról is, hogy az államilag támogatott hiteleket átütemezik, de szerintem nem csupán erre lenne szükség. A bankoknak tudniuk kellene, hogy melyek azok a hitelek, amelyek a mezőgazdaságban népszerűek, például ősszel kellett kölcsön a műtrágyára, nem tavasszal, amikor az állam döntött róla. Nem lenne szabad olyan támogatást adni, ami szelektív. Azt hallottam, talán eltörlik majd az állami földek bérleti díját. Miért osztjuk meg ismét az embereket?
Augusztus végén a földműves már a jövő évet tervezi.
– Megművelik a földet, de kérdés, hogy miként, a szárazság ugyanis komoly gépeket igényelne. Tudni kell azonban, hogy a kiesés nem csak a parasztot érinti majd: 4000 hektár van magánkézben a pacséri határban, a szárazság tehát visszaveti az egész falu fejlődését. Nem lesz rendes vetés, az előrejelzések szerint szeptember is száraz lesz, 17-18 napra előre még nem jeleznek számottevő csapadékot. A régi mondás azt tartja, sűrű búza, ritka kukorica, ez pedig nem szokta megcsalni az embert. No nem lesz sűrű a búza, sőt meg van előlegezve, hogy jövőre is terméskiesésünk lesz. A 2012/13-as év már elkezdődött, a repcét lehetett volna vetni, de semmi sem történik. Ami viszont biztos, hogy aranyat ér a tavalyi kukorica, s ha a góré kiürül, nemigen kerül bele idei termés. Pacsért, Bácskossuthfalvát jobban sújtotta a szárazság, mint a bajmoki vagy a topolyai határt.
Nincsenek tavaink, erdeink, a határ pedig kopár, és ez óriási gond. A Telecskai-dombok legmagasabb pontján élünk, 4–7 centiméterrel ritkábbra vetettük a kukoricát, mint ahogyan ajánlották, és mégis tönkrement a termés – panaszolta végül Csányi Tibor.
