A bánáti termőföldnek évtizedeken (mondhatnánk akár évszázadokon) keresztül nem volt piaca. Főleg örökléssel cserélt gazdát. A közelmúltig csak elvétve vett valaki földet, rendszerint kisebb parcellát, a szomszédtól, sokszor unszolásra. Az utóbbi két évtizedben azonban minden faluban volt már egy-két személy, aki rendelkezett némi pénzzel, és azt – jobb híján – földbe fektette.
Az emberek többségét persze az elmúlt két évtized alatt inkább a puszta lét biztosítása foglalkoztatta, mintsem az, hogy földvásárláson gondolkodjon.
Ha volt is ilyen szüksége vagy igénye valakinek, annak nagy merészség kellett ahhoz, hogy – pénz híján – banki kölcsönből merjen földet vásárolni.
Aztán az elmúlt három-négy év alatt gyökeres változás történt. A bánáti föld ára az egekbe szökött. Muzslyán is elmúlt az az idő, amikor ötszáz euróért lehetett egy hektár földet venni. Ebből a perspektívából már sokan el sem hiszik, hogy a hatvanas években a helybéliek tömegesen adták át ingyen a földjüket a szövetkezetnek, cserébe a gyári munkahelyért, gyerekpótlékért…
A bánáti földművesek most szövetkezve próbálják megőrizni a földjüket. A muzslyaiak is összefogtak, mégsem sikerült nekik júniusban megvenni a csődbe jutott szövetkezet földjét, amely a nagybecskereki Raca Kft. tulajdonába jutott. Az árverezésen kilencen vettek részt, köztük a 12 helybeli termelő által létrehozott konzorcium is. A konkurencia azonban erősebb volt. Bebizonyosodott, hogy a muzslyaiak korosztályainak a munkája nem ért annyit, mint azoké, akik képesek voltak a földért többet fizetni. Ezek után már csak a rétre vezető műút a muzslyaiaké, melyet helyi járulékból építettek.
Harc folyik az állami földek bérbeadása körül is. Nagybecskerek város közigazgatása nemrég felhívást tett 22 500 hektár állami tulajdonban levő föld bérbeadására. Az első osztályú föld évi árendája 25 ezer dinár. Az első árverés október 8-án, a második pedig 11-én lesz.
A nagybecskereki földművesek egyesülete közösen lép majd fel ezen. Bejelentésük szerint készek az árverésen való részvétért befizetni három-négy millió dinárt, de azt nem árulták el, hogy mekkora összegig mennek el a licitáláson.
– Ezt végigcsináljuk, ahogy tudjuk, mert az a célunk, hogy a földet mi műveljük, úgy mint eddig. Mi itt élünk, itt van a föld, amelyeket apáink és dédapáink is műveltek, és az lenne az igazságos, ha ez a jog megmaradna nekünk – mondja Dragomir Mijatov, a nagybecskereki földművesek egyesületének a titkára.
Ha tudjuk, hogy külföldi nálunk nem vásárolhat földet, pénz pedig nincs, akkor felvetődik a kérdés, hogy ki vásárolja a földeket. Nyilván szerbiai állampolgárok, csak az a kérdés, hogy milyen pénzből.
– A külföldiekéből, akik találnak egy „megbízható” itteni embert, adnak neki mondjuk hétezer eurót egy hektár föld megvásárlására, aztán mindenki jól jár. Helyenként ennél olcsóbban is lehet földet venni, tehát a különbségből jut a megbízottnak. A megbízást adó pedig biztos abban, hogy jó a befektetése, hiszen egyértelmű, hogy az itteni föld ára csak most kezd majd igazán emelkedni. A földet a vásárlók 90 százaléka nem azzal a szándékkal veszi meg, hogy megművelje, hanem, hogy eladja, és persze, hogy közben keressen rajta. Véleményem szerint akár öt-hat gazdát is cserélhet egy parcella, mire majd állandó gazdára talál – mondja Palatinus János, a muzslyai Fókusz M Vidékfejlesztési és tájékoztatási civil központ tanácsosa.
Közép-Bánátban hol a legdrágább a föld?
– Eleméren, Szentmihályon, Nagybecskerek környékén, Melencén, Zsigmondfalván (Lukićevo), Törökbecsén, ahol tíz-tizenötezer euró alatt nemigen lehet egy hektár földet venni. Magyarcsernyén ez hét-nyolcezer euró. Muzslyán, ahol a rét 745 hektárnyi földje, amely nem a legjobbak között van, a nyáron hektáronkénti kétezer euróért került egy tulajdonos kezébe. Ha valakinek például tíz hektár földért százezer eurót kínálnak, akkor nyilván könnyen eladja. Még akkor is, ha nincs válság, mint most.
Mi lesz ennek a vége?
– Beláthatatlan következményei lesznek annak, hogy föld nélkül maradunk. Mi is, a következő generációk is. Pedig a föld örökös érték, amely mindig többet ad, mint amennyit belefektetünk. Ha egy gyár tönkremegy, akkor építünk helyette másikat, de a termőföldet nem lehet pótolni. Sajnos nálunk a földet még nem tartják természeti kincsként számon – válaszolta Palatinus János.
