Ha létezik olyan, hogy a szerb ultranacionalizmus archetípusa, akkor az Kosta Čavoški akadémikusban öltött testet. Meg persze Dobrica Ćosićban és Matija Bećkovićban, de ez utóbbiak már valahogy nem annyira aktívak a közéletben, nem szerepelnek annyit a médiában, és nincsenek mindig jelen ott, ahol a „szerb nép ellenségeiről” a legkeményebb ítéletet mondják ki éppen. Čavoški professzornak azonban különös érzéke van ahhoz, hogy megtalálja a kemény magot, most éppen a klerofasisztaként is emlegetett Dveri Mozgalom ifjú titánjainak személyében.
Čavoški úr ’68 óta meglehetősen következetesen képviseli a nagyszerb ideológiát, így aztán nem nagyon kell csodálkozni azon sem, hogy az „oltárajtósokkal” újabban Vajdaság autonómiáját célozták meg, azaz a tartomány hatásköreinek teljes megszüntetése mellett kezdtek agitálni, hiszen szerintük ez az adminisztratív elkülönülés Szerbia többi részétől fölösleges. Miért lenne egy szerb többségű terület tartomány Szerbia keretében? – tette fel a kérdést a szerdai sajtótájékoztatón Čavoški. A válasz megadásával sem késlekedett: az ok, hogy az itteni szerbekből vajdaságiak váljanak. Így akarja az Európai Unió (a NATO, az USA, Hága, az IMF stb.) szétverni a szerbség egységét – véli az akadémikus.
Ha valami tényleg fölösleges, akkor az vitába szállni azokkal, akik imaginárius nemzetképük prizmáján keresztül szemlélik a valóságot, figyelmen kívül hagyva mindazt, ami ebbe a képbe nem illeszthető bele. Čavoški úrral sem vitatkozik már senki, aki egy kicsit is ad magára, ami nem jelenti azt, hogy a világról alkotott nézetei, kimondott szavai ne volnának veszélyesek.
Kosta Čavoški 1941-ben született a bánáti Révújfalun, bocsánat: Banatsko Novo Selón. Önfényezéstől sem mentes hivatalos önéletrajzából megtudhatjuk, hogy igen szorgalmas és ambiciózus diák volt, a Belgrádi Egyetem Jogi Karán 9,85-ös átlagosztályzattal diplomázott 1964-ben. Öt évvel később magiszteri fokozatot szerzett, ’73-ban pedig megvédte A szabadság és a demokrácia ideája című doktori disszertációját.
Még gimnazistaként betagosodott a pártba, majd a ’60-as években különböző tisztségeket látott el a Jugoszláv Kommunista Szövetségben, a Jugoszláv Egyetemista Szövetségben és a Jugoszláv Ifjúsági Szövetségben. 1967-ben lemondott politikai funkciójáról, majd a ’68-as egyetemistatüntetéseket követően „megszűnt hinni a kommunizmusban”. Hivatalosan 1972-ben dobták ki a pártból, egy évre rá pedig már öt hónapos börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve „rossz hírek terjesztése” miatt. (A konkrét ok egy megjelent cikke volt, amelyben kritizálni merte a tagköztársaságokat és a tartományokat nagyobb hatáskörökkel felruházó ’71-es alkotmányfüggelékek rendelkezéseit.) 1975-ben eltávolították a Jogi Karról is, ahol 1970-től tanársegédként dolgozott. Két évig munkanélküli volt, majd az Összehasonlító Jogtudományi Intézetben kapott munkát. (Köztudott, hogy a politikailag alkalmatlannak minősített, magasan képzett személyeket a rendszer ebben az időben ezekbe a „tudományos intézetekbe” száműzte, ahol ellenőrzött körülmények között tevékenykedhettek, vagy éppen a lábukat lógathatták – a rendszert ezek a nüánszok nem érdekelték.) Amint a nacionalizmus erőre kapott, Čavoški is visszatérhetett az alma materébe: 1991-től ismét taníthatott.
1989-ben aktívan részt vett a Demokrata Párt megalakításában, pártelnöki ambíciói is voltak, de Dragoljub Mićunovićtyal szemben 235:77 arányban alulmaradt a szavazásnál. A dolog sehogy sem volt ínyére, úgyhogy egy évvel később néhány ismertebb ellenzékivel megalakította a határozottan nacionalista elveket képviselő Szerb Liberális Pártot. Miloševićet keményen kritizálta, no nem azért, mert háborúkba, szegénységbe, szankciókba sodorta az országot, hanem azért, mert nem sikerült megvédenie a szerbséget, ráadásul békét kötött Daytonban, amit Čavoški kapitulációnak minősített. Karadžićot viszont istenítette – és isteníti a mai napig; részt vesz a Hágában háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb vezető védelmét ellátó csapat munkájában is. Többször nyíltan kiállt a szintén scheveningeni börtönben raboskodó Šešelj emberi jogainak védelmében, de Koštunica doktort is védelmébe vette, amikor nevét kapcsolatba hozták a Đinđić-gyilkossággal.
Kosta Čavoški monarchista. Kár, hogy a trónörökössel inkább csak angolul tudnak értekezni.
