Közeledik az új kormány fennállásának századik napja, az az időpont, amikor a mindenkori kormányok addigi munkáját mérlegre helyezik, minősítik, dicsérik vagy elmarasztalják az addig látottakat, attól függően, hogy mit hozott a politikai színtérre az elmúlt bő három hónapos időszak. Az már most teljesen biztos, hogy az elemzőknek nem lesz könnyű dolguk a jelenlegi kormány értékelése során. Igen nehéz megállapítani ugyanis, hogy történetesen a kormány milyen politikát képvisel a prioritásként meghatározott két fontos kérdés, az európai integráció és Koszovó kapcsán.
Mindenféle kijelentéseket hallani lehetett az említett témákkal kapcsolatban: haragos, veszekedésre hajlamos, bosszúálló hangvételű nyilatkozatoktól kezdve a maximális együttműködő készséget tükröző véleményekig elhangzott minden Európával és Koszovóval kapcsolatban. Hogy a kijelentések közül melyik számít hivatalosnak, s melyik személyes érzelmekkel táplált állásfoglalásnak, azt sem könnyű megmondani. Ráadásul: a századik napig még el sem jutottunk, máris a kormány bukásáról, új választások kiírásáról lehetett hallani a legnagyobb kormánypárt berkeiben, amely elégedetlen egyes koalíciós partnerek helyi önkormányzati szintű viszonyulásával, s remélve, hogy igazat mondanak a felmérések, még több szavazat megszerzésén, s így nagyobb befolyás gyakorlásának a lehetőségén kezdett töprengeni.
„Csak nem gondolják, hogy egy helyi probléma miatt megbukhat a kormány?” – tette fel a kérdést tegnapi nyilatkozatában Ivica Dačić miniszterelnök. Komolytalannak nevezte azokat a véleményeket, amelyek szerint ilyesmi megtörténhet, mégis arra szólított fel, hogy amelyik helyi önkormányzatban csak lehetőség van rá, a köztársasági többséghez kell igazítani a helyi vezetés összetételét.
Dačić szerint különbséget kell tenni a kormány működésében beálló gondok és az államérdekek között, s arról biztosította a közvéleményt, hogy Aleksandar Vučićtyal, a kormány haladó párti alelnökével állandó jellegű kommunikációt tart fenn. „Nem mentem volna Brüsszelbe Thaçival tárgyalni, ha közben a kormány megbukhat egy Smederevska Palanka-i vagy zaječari probléma miatt” – fogalmazott a kormányfő.
Mlađan Dinkić gazdasági- és pénzügyminiszter szerint sincs veszélyben a kormány egysége, s úgy fogalmazott, hogy a helyi gondokat ott kell rendezni, ahol keletkeznek – magukban a helyi önkormányzatokban.
Ljubodrag Stojadinović politikai elemzőt arról kérdeztük, hogy milyennek látja a hatalom elmúlt közel három hónapját.
Az új kormány megalakulása óta Szerbia közelebb vagy távolabb került Európához és a legsúlyosabb gondok megoldásához?
– A jelenlegi kormány, és általában véve a hatalom, az oligarchia nem beszél eléggé világosan arról, mit szándékozik tenni, melyek a meghatározott stratégiai célok megvalósításának lehetőségei. A politikai vezetők – elsősorban a miniszterelnökre és az államfőre gondolok – kijelentései ellentmondásosak, vitathatók, úgyhogy sem a hazai, sem az európai közvélemény számára nem világos, melyek a szerb politika irányai, vagy hogy egyáltalán létezik-e egy általános politikai stratégia ma, illetve csupán a saját szavazótáborhoz intézett újpopulista mondatok léteznek, melyekről azt feltételezik, hogy a politikusoknak jobb pozíciókat biztosítanak a szavazótábor körében és a hatalmi rendszerben. Azt hiszem, Szerbia sem közelebb, sem távolabb nem került Európához, ugyanolyan távolságra vagyunk, mint eddig, Szerbia egyáltalán meg sem mozdul. Ebben a kérdésben viszont tény, hogy nem Szerbiától függ minden.
A régi Nikolić és a régi Dačić köszön-e vissza azokban a nyilatkozatokban, melyek újra a Nagy-Albánia veszélyeiről, Koszovó hősies megvédéséről, az unió bírálásáról és ellenséges üzenetekről szólnak?
– A kilencvenes évek ideológiai beidegződései eltávolíthatatlanok, függetlenül attól, hogy az adott politikus megváltozott-e időközben. Személy szerint én üdvözölni tudom azt az evolúciót, melyen a šešelji politika iskolájának egyik terméke, Nikolić, továbbá Milošević egykori sajtófelelőse, Dačić átesett, de ez még nem jelenti azt, hogy adott szituációkban, amikor olyasvalamit kell definiálni, amit egyébként nehéz, nem fog egy pillanatra sem visszatérni a régi látásmód. Különösen Nikolić elmúlt napokban tett kijelentései tanúskodnak ilyen állapotokról. Érthetetlenek ezek a gondolatok. Amikor például azt mondja, hogy lemond, ha Koszovó és Szerbia együtt lépnek be az EU-ba, különbözőképp értelmezhető megfogalmazást használ, mely jelentheti a Szerbián belüli és azon kívüli Koszovó csatlakozását is. Az efféle „párhuzamos nézetek” nem kizárólag a politikai stratégia hiányából fakadnak, hanem, amint már mondtam, populista viszonyulást tükröznek – az efféle kijelentéseknek ugyanis nem kell feltétlenül érthetőnek lenniük, attól még hozhatnak bizonyos hasznot az álpatrióta rétegen belül. Arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmet a valódi, sokkal fontosabb problémákról, a szociális szakadék kérdéséről, arról, hogy naponta százötvenezer gyerek étkezhet csupán egy alkalommal. Az ilyen nehezen kezelhető kérdések helyett Szerbia politikája gyakran foglalkozik attraktív napi politikai témákkal, s ilyen helyzetben nem számít ritkaságnak, ha másnap már az előző napon elmondottakkal homlokegyenest ellentétben álló nézeteket közölnek még a legmagasabb rangú politikai tisztségviselők is.
Milyen erős a kormánykoalíció? Van-e valóságalapjuk a választások kiírásáról szóló feltételezéseknek?
– Meglátásom szerint Szerbiában nincs kilátás választásokra, legalábbis a közeljövőre vonatkozólag. A koalíción belüli zsarolásoknak megint csak a szavazótáborra kell hatniuk. A Szerb Haladó Párt azt üzeni, hogy minden partnerüknek féltenie kell a pozícióját, hiszen a választások esetén fennáll annak az esélye, hogy elveszítik azt. Személy szerint nem hiszem, hogy ez megtörténhet, mert a hatalom jelenlegi képviselői azon dolgoznak, hogy újraalkossanak egy olyan pártközpontú államot, amilyet élesen bíráltak a kampány során. Mindenhova pártkáderek kerülnek, így következhetett be az, hogy például a repülésirányítással foglalkozó központot egy esztrádmenedzser vezesse a jövőben. A hatalom tehát igyekszik a legalsóbb szinteken is az ellenőrzése alá vonni az irányítást: a községekben, intézményekben, nagy médiaházakban is ez a helyzet. Az előző hatalom sem volt semmivel sem jobb, a pártállamiság modellje látszik érvényesülni minden egyes választást követően, a mostani vezetésnek azonban jók az esélyei arra, hogy még az előző felállást is túlszárnyalja e tekintetben.
A választásokról szóló híreknek lehet-e közük a Demokrata Párton belüli elnökválasztásokhoz? Ismerjük az esélyesebbnek tartott jelölt azon álláspontját, mely szerint nem az a fontos, hogy ki melyik párt tagja, hanem az, hogy ki mire képes. Nem a demokratákkal való együttműködés lehetőségére utalnak a haladók a választások emlegetésekor?
– Nem tartom esélyesnek egyelőre még az úgynevezett nagykoalíciót. A haladók célja az, hogy a választásokon nyert szavazatok számának megfelelőnél jóval nagyobb hatalmat valósítsanak meg. A két párt koalícióját, ha arra valaha is sor kerül, nem tartom valószínűnek a következő választási ciklusban sem. Mindkét párt azt szeretné, ha a hatalom, az állam, a társadalom minden szféráját a kezében tudná tartani, s ennek a célnak a megvalósítására nem alkalmas egy másik nagy párttal között szövetség. A kétpártrendszer így unióvá alakulna át, mely egy ideiglenes hatalmi fölényt hozhatna ugyan, de nem tudna sokáig fennmaradni. Hozzá kell persze tennem, hogy a politikában semmi sem lehetetlen, semmit sem szabad kizárni, de nem kell túlságosan relativizálni sem. A jelenleg hatalmon lévő pártok, s elsősorban az SZHP mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megőrizze a viszonylag könnyen megszerzett, s a megérdemeltnél jelentősebb hatalmi befolyást. Tudjuk viszont más államok tapasztalata alapján, hogy bármelyik torony könnyen ledönthető, ha elérkezik a ledöntésének az ideje.
