Amikor halottak napján újra kimentünk a temetőbe és a nagymamám virágain kívül más virágokat is találtunk szüleinek és nagyszüleinek sírján, mindig sírva fakadt. Rajta kívül még valaki fontosnak tartotta, hogy a fejfa közelébe helyezzen egy szál virágot. Hiába kérdeztem, ki tette ide ezt a virágot, mindig csak azt suttogta, nem fontos.
A gyermekkori élményeim, a szép temető, meg a kötelesség, hogy gondoskodni kell a hozzátartozók sírjáról, egy életre belém vésődött. Tudom, hogy ezen a napon el kell mennem abba a faluba, ahonnan negyven évvel ezelőtt eljöttem, s már csak vendégként járok haza. De haza megyek, mert ott vannak az őseim és ma már nekem is vannak halottaim. Ott nyugszanak a szüleim.
Kicsi koruk óta a gyermekeinkkel együtt járjuk a temetőket. A család őseinek nagy részét ők sem ismerik, mint ahogyan sok évvel ezelőtt én sem tudtam, kinek a sírját díszítettük a nagymamámmal. De tudniuk kell, hogy valahonnan jöttek, vannak elődök, vannak ősök, akikhez tartozunk. Vannak gyökereink, van családunk, amely minden emberi kapcsolatnál előbbre való. A legszorosabb emberi kapcsolat a házastársi, ezt követi a szülő-gyermek, majd a testvérek közötti kapcsolat. Ha ezek teljesek, akkor van az embernek menedéke. Vannak körülötte olyanok, akikre mindig számíthat. A legnehezebb helyzetekben is.
Az élet tartozéka a halál is. Megbékélünk a vesztességeinkkel vagy sem, tudomásul kell venni, hogy valamennyien születésünk pillanatától a végállomás felé tartunk.
Mindenszentek napján megtelnek a temetők. Fejkendős nénikékkel és egész családokkal találkozhatunk ilyenkor a sírkertekben. Nemcsak a vallásos emberek látogatnak el ezen a napon a temetőkbe, hanem azok is, akik nem tartják magukat annak. Mindenki kezében virág. Krizantém. A temetői virág. Más virág rendeltetése talán nincs is ennyire behatárolva, mint a krizantémé. Előkelő és visszafogott virág, hangulatában teljes mértékben megfelel az évek során kialakult szerepének. Méltóságteljes. Nem harsány, nem tündököl, hanem egyszerűen szép, tiszta és ettől csodálatos. Apró mécsesek a fejfák tövében. Fény minden felé.
A temető nem csak szép, de olyan békesség uralkodik benne és a környékén ilyenkor – talán még az utcákon is –, amit csak ritkán lehet megtapasztalni. Nem sietnek az emberek. Ez az a nap, amikor mindenki lelassít, és emlékezik. Akinek fontos a mindenszentek és a halottak napja, az ilyenkor félretesz minden sürgős munkát, hogy a krizantémokat letegye oda, ahol ősei vagy hozzátartozói nyugszanak. Akik már nem lehetnek velünk, azokat lelkünkben őrizzük. A krizantémok elhelyezése, a mécsesek meggyújtása ennek a lelki köteléknek a megnyilvánulása.
