A Sargani nyolcas útvonala valamivel több mint 15 kilométer. A vasúti pálya 300 méteres szintkülönbséget győz le 20 alagút és rengeteg viadukt közbeiktatásával. A táj káprázatos. A gőzös vontatta fapados kisvonat lassan araszol felfelé. A 15 kilométert több mint egy óra alatt teszi meg. Időnként megáll egy-egy kilátónál, hogy a turisták gyönyörködhessenek a tájban. Itt forgatta Kusturica Az élet egy csoda című filmjét. Az érintetlen természeten kívül azonban sehol semmi. Vendéglő meg fagyiárus várja a látogatókat, sehol egy tábla, egy múzeum.
A vonatban hangosbemondós tájékoztatás folyt, amit, lévén, hogy a Balkánon vagyunk, a nagy lármától nem igazán lehetett érteni. De annyi mégis eljutott hozzánk, hogy az utazásunk egyik különlegessége, hogy a kisvonat maximális sebessége óránként 20 kilométer.
Amikor elhangzott a bűvös mondat, hatalmas nevetésben tört ki a társaság, hogy hát, bizony mi ezt a kuriózumot sajnos nem tudjuk élvezni, mert nálunk nem turisztikai attrakció, hogy a vonat ilyen sebességgel száguldozik, hanem maga a valóság. Az Ezüstnyílról kezdtünk el beszélgetni.
Tulajdonképpen, ha belegondolunk, az, hogy Szabadka meg Zenta között még ma is a Németországtól háborús kárpótlásként kapott sínbuszok közlekednek, lehetne idegenforgalmi különlegesség. Nemrégiben egy magyarországi színházi rendező érkezett hozzánk, s tőle szokatlan vehemenciával mesélte, hogy egyszer csak jött valami a síneken, de nem vonat volt. Igyekezett a zentai úton a járgány mellett hajtani és jól szemügyre venni, hogy ugyan mi lehet ez? Filmet forgatnak, vagy mi történik?
Mi tudjuk, nem film, nem turistaút. Az Ezüstnyíl volt.
Amikor a trianoni békeszerződés után az SZHSZ királyság megkapta jussát, Vajdaságban volt Európa legsűrűbb vasúti hálózta. Minden 10 000 lakosra 8,7 kilométer vasúti pálya jutott. Még most is (pedig az elmúlt csaknem 100 év alatt ez a tőke folyamatosan kopott meg fogyott) a szerbiai vasúti hálózat 45 százaléka Vajdaságban van. Ennek ellenére a beruházások szempontjából a legelhanyagoltabb terület.
Harminc év után a szerbiai vasúti társaság új vonatokat vásárolt. 12 korszerű dízel-motorvonat érkezett Oroszországból 43 millió svájci frankét, európai hitelből. Tavaly már néhányat üzembe is helyeztek. A nyáron újabb szerelvények érkeztek, de ezeket sem az Ezüstnyíl helyébe állították be, hiába kérik már évek óta a szabadkaiak, zentaiak és csókaiak közösen, hogy új vonatokra lenne szükség. Szerbia délebbi vidékeinek adták az orosz vonatokat. Szeptembertől például Kraljevo és Požega között utazhatnak az új vonattal az emberek. Ugyanekkor a kraljevói vasúti csomópont még egy új szerelvényt kapott az orosz vonatok közül, amely Lapovóra szállít utasokat. Szerdán azonban arról érkezett a hír, hogy kivonják a forgalomból a gyönyörű, piros vonatot a Kraljevo–Požega szakaszon, mert egy hónap alatt nyolcszor dobálták meg kővel a szerelvényt, és annyira megsérült, hogy legalább egy hónapba telik a megjavítása. A Lapovo irányába közlekedő szerelvényt eddig háromszor kövezték meg. Hogy miért? El sem tudom képzelni, mint ahogyan azt sem, hogy a nyilvános telefonfülkéket vagy a közlekedési táblákat miért jó összetörni, megnyomorítani.
Vajdaság is kap az új vonatokból, legalábbis ezt ígérte a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója Pásztor Istvánnak. Már azt is tudják, merre fognak közlekedni. Nos, két szerelvény Újvidék és Zombor között száguldozik majd, a harmadik a Zombor–Szabadka–Horgos útvonalon fog közlekedni, a negyedik pedig Ruma és Šabac között. Hogy mikor állítják forgalomba a 120 ülő- és 126 állóhellyel rendelkező vonatokat, nem tudni.
Vajdaságban a vonatok átlagsebessége most 45 kilométer óránként. Összehasonlításképpen: a nagy-britanniai Liverpool és Manchester közötti távon 56 kilométeres óránkénti sebesség megtételére volt képes a gőzmozdony 1829-ben.
