Tomislav Nikolić a Draexlmaierban (Fotók: Kecskés István)
Hatmillió eurós beruházással 806 új munkahelyet nyitott nagybecskereki üzemében a német Draexlmaier Automotive kompánia. Az új üzemrészlegben többek között a Fiat kragujevaci gyára (FAS) részére is gyártanak majd villamossági részeket. A csütörtöki megnyitón, a kompánia vezetősége mellett jelen volt Tomislav Nikolić államfő és a szerbiai kormány több minisztere is.
Tomislav Nikolić ez alkalommal kihangsúlyozta, hogy a beruházások azt bizonyítják, hogy az új hatalom teljesíti ígéreteit, hiszen az állam egyik kötelessége, hogy munkát biztosítson polgárai számára.
– Meg kell győznünk a külföldi beruházókat arról, hogy beruházásaink nálunk biztonságban vannak, hogy nem lesznek nehézségeik az új befektetések megvalósításakor, hogy pénzüket nem kell titkos csatornákon kimenteniük az országból és – ha törvényes keretek között dolgoznak – akkor teljes biztonságot élveznek. Azt óhajtom, hogy Szerbiában olyan légkör alakuljon ki, hogy a világ bármely tájáról érkező beruházók nyugodtan fektessenek be nálunk. Szerbiában váltakozni fognak a hatalmak, de azok a szabályok, amelyeket most elfogadunk, soha többé nem változnak meg – ígérte az államfő, aki kihangsúlyozta, hogy Szerbia megnyeri a harcot a munkanélküliséggel, a szegénységgel, a bűnözéssel és megoldja a felgyülemlett problémákat. Mint mondta, a jelenlegi hatalom sokat tett annak érdekében, hogy teljesítse az EU-tagság feltételeit és párbeszédet kezdett szinte minden állammal, amellyel nyílt kérdéseink vannak.