A nagybecskereki városi képviselő-testület mandátumügyi bizottsága megfosztotta mandátumától Goran Kaurićot, a Demokrata Párt frakcióvezetőjét a helyi parlamentben és Vass Tibort, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselőjét, mert mindketten két juttatást kapnak a költségvetésből.
Vass Tibor
A bizottság határozatát a Szerb Haladó Párt tegnapi sajtótájékoztatóján azzal indokolták meg, hogy a két képviselő, a korábbi helyi hatalom tisztségviselőiként (egyik alpolgármester a másik a Városi Tanács tagja volt) júliustól számítva, hat hónapig még kap fizetést, ami formálisan azt jelenti, hogy a városi közigazgatásban vannak munkaviszonyban. A törvény viszont nem engedi meg azt, hogy valaki a helyi parlament képviselője legyen és a közigazgatásban is legyen munkaviszonya.
A fentiekre hevesen reagáltak a demokraták, szerintük a hatalmi többség törvényszegéssel akarja ellehetetleníteni a másként gondolkodókat, Goran Kaurić megmásítva a választók akaratát.