Strasbourgban a Pionir ügye

Csaknem tizenhárom év telt el a szabadkai Pionir Csokoládé- és Cukorkagyár magánosítása óta. Azóta tart a kisrészvényesek harca is, és csaknem négy év telt el, hogy átadták a dokumentumokat a strasbourgi nemzetközi emberi jogi bíróságon. Másfél éve jelezték, hogy átvették az iratokat, de hogy mikor kerül sorra az eset, nem tudni.

A Pionir Kisrészvényeseinek Egyesülete ugyanis a magánosítást követően beperelte az érintetteket, alapos a gyanú ugyanis, hogy számos mulasztást követtek el a csődeljárás során és ezzel tulajdonképpen a tulajdonos kezére játszották a vállalatot. Az egyesület a szabadkai és a zombori bíróságon sem jutott annak idején semmire. Levelüket az ország minden illetékes intézményéhez eljuttatták, választ azonban sehonnan sem kaptak. Követelik, hogy vizsgálják felül a vállalat működését 1986-tól a csődeljárás megindításáig, továbbá ellenőrizzék a csődeljárási folyamatot. A magánosítás megismétlését, illetve azt kérik, hogy szervezzék meg a részvények beírását. Az egyesület véleménye szerint bűnvádi feljelentést kell tenni mindazok ellen, akik esetében felmerül a gyanú, hogy a csődeljárás során mulasztottak.

Az egyesület elnöke, Veréb László az 1998-as események kapcsán a következőket mondja:

– Minden nagyon gyorsan lezajlott, hiszen a kezükben volt a bíróság. Akkor a JEB a csúcson volt, az asszisztencia megvolt. A vállalatot úgy vitték csődbe, hogy a csődtömegbe nem számolták be az összes vagyont. A Pionir egy percre sem állt le a munkával. Úgynevezett munka alatti csőd volt, folyamatosan termeltünk. A lelki terror keményen zajlott, nem tudtuk, hogy melyik pillanatban kinek mondanak fel. Mikor mindenkit elküldtek szabadságra, akkor már kiszűrték, hogy kik lesznek azok, akiket visszahívnak. A termelésben nagyon sok embert vissza is hívtak, az akkori felsőbb vezetést azonban meghurcolták és el is bocsátották. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Pionirba egyszerűen befészkelte magát a balkáni primitivizmusnak a legaljasabb formája. Például a feleségem főiskolai végzettségű laboráns volt a vállalatban, s a zombori bíróságon lezajlott meghallgatást követően azonnali hatállyal ki akarták rúgni, de mivel nem volt meg rá az okuk, hiszen ő világéletében csak tette a dolgát, ezért betették a termelésbe, s hol padlómosórongyot kapott, hol a pókhálót szedte le. A megalázás minden formáját megélte, és nemcsak ő, hanem többen is a vállalatban. A balkáni primitivizmus tesz csak ilyet, tehetetlen dühében, hiszen tudták, hogy igazunk van – mesélt Veréb azokról az időkről.

A csődeljárást azért indították meg 1998. június elsején, mert 5 685 549 dinár hiány miatt zárolták a Pionir számláját. A Pionir alkalmazottainak és nyugdíjasainak egyesülete szerint az akkori csődgondnok, Ladislav Tucić és a csődtanács elnöke, Ilona Stajić, továbbá az Alco SMM igazgatója, Miroljub Aleksić (aki később megvásárolta a vállalatot) számos helytelen lépést követett el a csődeljárás során. Az egyesület úgy véli, hogy a csődigazgató – annak ellenére, hogy a birtokában volt a szükséges dokumentumoknak – nem a vállalat teljes és valódi értékét állapította meg a csődtömeg kiszámítása során, hanem jóval alacsonyabb összeget, ami miatt értelemszerűen a vállalat eladási ára is csökkent. Az egyesület szerint a csődigazgató a vállalat vagyonába nem számolta bele a passzív/aktív időbeli elhatárolások könyvelési tételt, ami 1998. április 5-én 2 millió 609 ezer márkát tett ki. Továbbá a Pionir Komerc vállalat megfizettetett kinnlevőségeit sem, ami 14 723 263 dinárt tett ki készpénzben a Pionir Komerc, azaz a Pionir leányvállalatának számláján. A csődeljárás megindítása tehát alaptalan volt, mert az említett 5,6 millió dináros számlazárlatot bőven fedezte a 14,7 millió dinár a Pionir Komerc számláján.

Az egyesület állítja, azzal, hogy a vásárló a vételár egy részét a csődeljárás alatt lévő Pionir részvényeivel vásárolta meg, tulajdonképpen lehetővé tette, hogy a csőd alatt lévő vállalatot magának a vállalatnak a vagyonával vásárolja meg. Ezzel azt tette lehetővé, hogy a vásárló ne fizessen ki 5 millió márkát ezen az alapon. A csődeljárás napján a szerbiai kisebbségi részvényesek egyesülete szakemberei által végzett vagyonfelmérés szerint a Pionir nettó 72 322 931 német márkát ért. A Szabadkai Gazdasági Bíróság ennek a felére taksálta, a Pionir ugyanis 38 618 574 német márkáért kelt el.

Az egyesület tagjai felteszik a kérdést, miért csak ennyiért kelt el a vállalat és a tulajdonos a mai napig miért csak az összegnek a 21 százalékát fizette ki? 1998 januárjában készült egy tanulmány, amely megállapította, van elég nyersanyag a vállalat további sikeres működéséhez, a technológia megfelelő minőségű, a munkaerő elegendő szaktudással rendelkezik, a hazai és külföldi piacon pedig van kereslet. Mindebből egyértelműen az következik, hogy alaptalanul vitték csődbe és adták el a Pionirt.

A csődeljárás során történt visszaélésekre gyanakodva és a megfelelő bizonyítékokat összegyűjtve tettek feljelentést a bíróságon, de nem volt előrelépés.

– A szabadkai bíróság kivételezését kértük, amikor láttuk, hogy semmire nem jutunk az itteniekkel. Ekkor került az ügy a zombori bíróságra – magyarázta Veréb László. – Ott is csak meghallgattak bennünket, Stajić Ilonát (aki a csődtanács elnöke volt) is, aki hallgatással védekezett, mentelmi jogára hivatkozott. Végül a zombori bíróság az elsőfokú ítéletre hivatkozva nem döntött az ügyben. A bíróságon a megboldogult Ladislav Tucić, aki a Pionir csődigazgatója volt, beismerte, hogy a vételár egy részét a kisrészvényesek részvényeivel fizette ki a tulajdonos, Miroljub Aleksić. Én laikus vagyok, de a mai napig nem értem, hogy vették meg a Pionirt a saját részvényeivel. Ez elhangzott a bíróságon és mégsem történt semmi. Láttam, hogy zsebre tették a szakszervezetet is, ezért felvettem a kapcsolatot az Önálló Szakszervezettel. Az egész cukorkaosztály belépett és később más osztályok is csatlakozni akartak. Megszerveztük, hogy bejövünk hajnali négyre, bezárjuk a vállalatot és senkit nem engedünk be, de sajnos fegyverrel vártak minket, s nem engedtek be a vállalatba. Ekkor kaptam felmondást bujtogatás miatt. Természetesen bepereltem a vállalatot, másfél év után megnyertem a pert, visszahelyeztek a vállalatba, de nem a cukorkaosztályra. Viszont akkora nyomás volt, hogy összecsaptam a főnökömmel és végül ismét felmondást kaptam, de nem tereltem jogi útra az ügyet, mert ezzel a vezérkarral képtelen voltam együtt dolgozni – magyarázta Veréb.

2007-ben fordultak a strasbourgi nemzetközi bírósághoz. Több száz oldalnyi dokumentumot adtak át.

– 1303 munkás adataival operálunk a strasbourgi bíróságon. Ante Marković idejében volt olyan lehetőség, hogy a jól működő cégeknél megemelték a bért. A munkástanács – amelynek függetlenként tagja voltam – úgy döntött, hogy a hathavi bért, amelyet ki tudtak volna fizetni a munkásoknak, befizetjük az államnak, így lett részvénytársaság a Pionirból, és a folyamat végén a vállalat 58 százaléka a munkásoké. Amikor átadtuk Strasbourgba az anyagot, 250 embernek az aláírására volt szükség. Főleg nyugdíjasoktól gyűjtöttem az aláírást, az aktív munkások, a megtorlástól tartva, csak kevesen írták alá. Sajnos mivel a strasbourgi kapacitások egyharmadát szerbiai ügyek kötik le, ezért nagyon lassan haladnak. 2007. szeptember 18-án adtuk át az esetet, 2009. november 24-én kaptunk választ, hogy eljárásba vették. Hogy mikor jutunk sorra, nem tudni.

Azonkívül, hogy igazságtételt követelnek, mit várnak még Strasbourgtól?

– A mi követelésünk az, hogy a szerb állam fizessen kártérítést nekünk bennünket. Semmit sem akarunk a vállalattól. Azt kérjük, hogy az állam kifizesse a részvényeink értékét, a kamatokat és az osztalékot. Ennyi. Nem érdekel a cég, az életem, ahogyan sokunké, másként alakult. Sok városi embert meghurcoltak, akiknek nem volt más lehetőségük a megélhetésre.

Bíznak abban, hogy lesz lehetőség a vállalat magánosításának megsemmisítésére, a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket?

– Őszintén? Engem már nem érdekel. Nekem csak annyi kell, hogy hozzanak egy döntést Strasbourgban, hogy kimondják, amit mindannyian tudunk. Nekem a pénz sem kell és az sem érdekel, hogy most a Pionirban hogyan osztoznak az igazgatói székeken. Szeretném, ha valaki elismerné, nekünk van igazunk.