Némi feszültség támadt múlt szerdán a tartományi parlamenti ülésen, aminek hatását a hétfőn folytatódó ülésen is érzékelni lehetett. Amíg kinn, a báni palota előtt a gazdák traktorokkal úttorlaszokat állítva tüntettek, mert a jogos jussukat megvonták tőlük, addig a vajdasági honatyák benn értekeztek, de sajnos nem arról, ami a legkézenfekvőbb lett volna. Ékes bizonyíték ez arra, hogy a tartományi parlament még mindig nem nyerte vissza régi szerepkörét, hogy belgrádi jóváhagyás, beintés nélkül semmit se tehet, még egy egyszerű, ám annál aktuálisabb parlamenti vitát se folytathat le. Pedig volt rá próbálkozás, csak meghiúsult. Ennek a mibenlétét próbáltuk körbejárni Egeresi Sándor parlamenti elnökkel.
Ha Vajdaság igazán önálló lenne, saját költségvetéssel, és a vagyonát is visszakapná, akkor nem kellene szembenéznünk mindazokkal a gondokkal, amelyek manapság szorítanak bennünket?
– Csak visszafogottan vagyok optimista ebben az ügyben, úgy hiszem, ha Vajdaság hatáskörei világosabbak lennének, ha a tartomány és az önkormányzatok rendelkezhetnének az őket megillető vagyonnal, s ha a mezőgazdaság irányításába beleszólásunk lenne, akkor valóban hatékonyabban és eredményesen oldhatnánk meg a felmerülő gondokat. A költségvetésünket akkor úgy alakítanánk, hogy irányítottan fejlesztési jellegű pénzelés legyen, és sokkal jobb teljesítményre lennénk képesek. A központi kormány viszont nem teljesíti a kötelezettségeit a tartománnyal szemben. Összesen 36,9 millió eurónak kellett volna megérkeznie Belgrádból a tartományi költségvetésbe, eddig 5,1 millió euró folyt be, tehát négyszer kevesebbet utaltak át, mint ami járt volna nekünk. Ezzel egyértelműen nehéz helyzetbe hozták a tartományt. Pedig az alkotmány és a törvény előirányozza a kormány kötelezettségeit, mégsem történik semmi. Nekem az a véleményem, hogy a törvényeket tiszteletben kell tartani, s ez mindenkire érvényes, nemcsak a lakosságra, hanem az ország vezetésére is. Márpedig itt az történt, hogy nem teljesítették a kötelezettségeiket Vajdasággal szemben, s ezért mi nem tudjuk a beruházásokat, fejlesztéseket, további kötelezettségeinket teljesíteni. Mielőbb reformra lenne szükség, ez alatt azt értem, hogy nemcsak a gazdaságot és a politikai hozzáállást kellene megreformálni, hanem a gondolkodásmódon is változtatni kell. Tőlünk a tartomány lakossága azt várja el, hogy továbblépjünk, fejlődjünk és világos jövőképet tudjunk nyújtani.
Ha mindez adott lenne, akkor nem került volna sor a mezőgazdasági tiltakozásra?
– A VMSZ kérte a kérdéses parlamenti ülésen, hogy a mezőgazdasági termelők jogos követeléseit vitassuk meg és küldjünk egy világos üzenetet a központi kormányzat és a közvélemény felé. Ezt sajnos a többség nem hagyta jóvá. Ha a központból nem ígérték volna meg, hogy folyósítani fogják a támogatást a mezőgazdasági termelőknek, akkor a dolgok másként alakultak volna, de így felháborító helyzetet teremtettek, amit nem lehetett szó nélkül hagyni.
E kezdeményezés folytán támadt-e súrlódás a pártok között?
– A nézeteltérés csak annyiból állt, hogy miután mi kezdeményeztük, hogy a napirendi pontok meghallgatása előtt ezt a kérdést felvessük és próbáljuk beiktatni az ülés napirendjébe, némi elégedetlenség alakult ki. Ezért szünetet rendeltem el, behívtam a képviselőcsoportok vezetőit, hogy oldjuk meg a kérdést. Úgy tekintettem a mezőgazdasági termelők gondjára, hogy ez nem a hatalom és az ellenzék közötti viszály témája kell, hogy legyen, hanem egy Vajdaságban kialakult súlyos gondot kell megoldanunk. Annak ellenére, hogy a vajdasági parlamentnek ebben az ügyben nem volt hatásköre, úgy éreztem, nem lehet elsiklani egy ilyen fontos tény mellett. Sajnos nem jutottunk konszenzusra, a VMSZ indítványát a többség elvetette. Pedig számomra elképzelhetetlen, hogy Vajdaságnak nem adatik meg, hogy beleszólásunk legyen a mezőgazdasági termelők számára fontos ügyekbe.
