Áldatlan helyzetben van az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, mert nincs, aki pénzelje. Tavalyelőttig nem volt ezzel semmi gond, a várostól érkezett az intézmény működésére és fenntartására az állami pénz. Az volt a szokás, hogy 70 százalékban finanszírozták a művelődési központ működését, a fennmaradt 30 százalékot pedig megkeresték azok, akik vezették az intézményt.
Tavaly már akadozott ez a korábban megszokott és jól bevált módszer, ugyanis 25 százalékkal csökkentették a város részéről a Petőfinek járó összeget. Még ehhez is tudtak alkalmazkodni valahogy, de idénre szinte minden összeomlott. Ennek mibenlétét próbálja megvilágítani lapunknak Báthori József, a volt elnök, aki a közelmúltban lemondott tisztségéről, azért, hogy ezentúl titkárként könnyebben és jobban egyengesse a Petőfi útját és helyébe a mandátuma lejártáig, jövő februárig Bálint Márton Teodóra lépett.
– Meggyőződésem, hogy a Petőfit a jövőben már csak vállalatként lehet vezetni a piacgazdálkodás közepette, mert ezt követelik meg tőlünk a megváltozott körülmények. Amikor én három és fél évvel ezelőtt elvállaltam a ház vezetését elnökként, az első évet az adósságok törlesztésére szántam, ami meg is valósult. A következő esztendőben felújítottuk az épületet, ajtókat, ablakokat cseréltünk, a harmadik évben pedig a csoportok átszervezését vállaltam fel. Minden a terv szerint alakult. Egészen addig, amíg a város részéről be nem következett a váltás. A korábban megszokott 70 százalékos pénzelés helyett tavaly már 25 százalékkal kevesebbet kaptunk és úgy kezdtek kezelni bennünket, mint civil szervezetet. Ránk nézve ez sértő, hiszen az egykori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának 80. évét. Valamikor Újvidéken hét magyar egyesület működött, a Petőfit 1931-ben alakította meg az Olvasókör, majd 1953-ban jegyezték be művelődési egyesületként. Ezt tudván senki sem állíthatja rólunk, hogy mi civil szerveződés vagyunk. Tudjuk jól, hogy ez csak a pénzelés miatt történt így, azért, hogy pályáztassanak bennünket arra az alamizsnára, amit alig-alig akarnak kifizetni. Tavaly novemberben adtuk át a pályázatot, márciusig nem történt semmit, én akkor a tartományi ombudsmanhoz fordultam segítségért, és érdekes módon ezt követően két hét alatt megszületett a döntés, hogy a tavaly odaítélt összegnek a 60 százaléka megillet bennünket és azt át fogják utalni. Ehhez képest június elsejéig egy para sem érkezett hozzánk. Ezért kellett lemondanom és most titkárként dolgozom a művelődési központban, így jobban el tudom látni azt a feladatot, amire rákényszerítettek: hogy pénz szerezzek a háznak – adta elő a történetet kicsit megkeseredve Báthori, aki szerint a megváltozott hozzáállás miatt az amatörizmust másként kell kezelni, s úgy kell irányítani a dolgokat, mintha egy céget vezetnének.
A Magyar Nemzeti Tanács segítségét is számos alkalommal kérték. Onnan is próbáltak hatni az újvidéki városi vezetésre, és jobb belátásra bírni őket, de a dolgok ezután sem sokat változtak. A Magyarországról érkező támogatás fennakadása is súlyosbította a helyzetet. Szerencsére mára kiderült, hogy a Bethlen Gábor Alapítványtól kaphatnak majd annyi támogatást, ami elegendő lesz a működtetés 25 százalékának lefedésére. A volt elnök szerint haladni kell a korral a ház által kínált tartalom tekintetében is. Az amatörizmuson, a barátkozáson és az összetartozáson kívül próbálták a tánc, az ének és az előadások mellett kiállításokkal, fotószekcióval gazdagítani a repertoárt és igyekeznek minél több vendéget hívni a Petőfibe. Az újonnan megválasztott és kinevezett elnök asszony, Bálind Márton Teodóra friss szellemiséget hozott a művelődési központba.
Lehet februárig tervezni?
– Hogyne lehetne. Igaz, hogy most a nyári szünidő és a szabadságok ideje van, de augusztustól beindulunk és új programokat szervezünk, ami, remélem, elnyeri majd a lakosság tetszését. Igaz, hogy pénzügyi gondokkal küzd ez az intézmény, de ha sok-sok ötlet van, akkor abból valamennyit csak meg tudunk valósítani. Az a szándékom, hogy nem csak ismeretterjesztő előadások lesznek nálunk és nem csupán a gyerekekkel foglalkozunk majd, hanem a felnőttekkel is. Szeretném elérni, hogy a Petőfi az újvidékiek számára fontos intézmény legyen, s ehhez arra van szükség, hogy gazdag és színes programokkal álljunk ki az emberek elé. Tudom, hogy sok reklámra van szükség. Egy kicsit fel kell hívni a figyelmet magunkra és fel kell rázni az embereket. Mint gyakorló szülő azt kell, hogy mondjam, hogy a lakosság elfásult, hiába voltak itt eddig is nagyon vonzó műsorok, valahogy nem volt túl nagy az érdeklődés. Ezért fontosnak tartom, hogy együttműködjünk a szülőkkel, a tanárokkal, az óvónőkkel és szervezzük a közönséget. Úgy látom, hogy az iskolai és az óvodai programokból hiányzik a nevelés és az iskolán túli foglalkozás, mert ez ma már nem divat. Szakköröket csak itt-ott tudunk felfedezni, noha roppant fontosnak tartom a gyerekek szempontjából. Az a meggyőződésem, hogy ennél jobb hely nincs számukra a barátkozásra, az ismeretségi kör szélesítésére, de a gyermekek fejlődésének szempontjából is nagyon lényeges. Meg kell találni azt a tartalmat, ami az óvodástól a nyugdíjasig minden korosztályt ideköt, legyen az asztalitenisz, néptánc, népdal, film vagy akár gyöngyfűzés.
A kislányai szívesen járnak a művelődési központba?
– Igen, az 5 és fél éves Emese és a 3 és fél éves Anna mindig nagy örömmel jön ide. Szeretik a gyerekjátékokat, a néptáncot imádják. Most az a nagy bánatuk, hogy megszűnt a néptánc. Ki kell deríteni, hogy mi minden érdekli a Petőfi vonzáskörében lévőket, és ehhez kell igazítani a programjainkat. A gyerekek esetében azt tartom, hogy egy közösségen belül itt tudnak fejlődni, barátkozni, s az nagyon lényeges, hogy a családon kívül is van még hely, ahol jól érzik magukat és tudatosodik bennük, hogy odatartoznak. A saját gyerekeinkből indulok ki és azt fogom keresni, hogy milyen módon tudok minél több újvidéki magyart becsábítani a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központba.
