Az iskolák és a diákok egyik védőszentje Nagy Szent Gergely. A gergelyjárás a középkorból eredő szokás, amelyet Gergely napon, március 12-én tartottak, hiszen akkoriban ezen a napon kezdődött az iskola. A falusi iskolás gyerekek házról házra jártak, miközben énekeltek és drámai játékokat adtak elő azzal a céllal, hogy toborozzák az iskolába még nem járó gyerekeket és ajándékokat gyűjtsenek a tanítónak. A diákok életének szükségszerű velejárója volt, hogy kéregetéssel teremtsék meg tanulásuk anyagi alapjait. De ilyen módon bemutatták az iskola életét, számot adtak a tanult ismeretekről. A szülők tojással, szalonnával, kolbásszal, süteménnyel ajándékozták meg a gergelyezőket. A kéregetést a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak nevenapján...” kezdetű ének kísérte.
A gergelyjárás valaha egész Európában népszerű szokás volt, ma már azonban csak írásos emlékek őrzik.
Mindjárt szeptember. Ma ez az iskolába indulás ideje. Ilyenkor mindig visszatérő témánk a gyerekek túlterheltsége. A lelkileg és a fizikailag rájuk nehezedő teherre gondolok. De úgy látszik, hiába hívjuk föl a figyelmet, hiába mondogatjuk, a szakemberek hiába figyelmeztetnek, a szülők hiába csóválják a fejüket. Egyre több tankönyvet, füzetet és más tanfelszerelést kell cipelniük a diákoknak. Három matematikakönyv és két füzet, négy könyv anyanyelvből és három füzet, három tankönyv földrajzból és egy füzet... És ez még csak három tantárgy! Egy hetedik osztályos negyven-negyvenöt kilós kamasz mintegy nyolckilós táskával indul iskolába. Aki egyébként a szakemberek szerint testsúlyának tíz százalékával lenne terhelhető.
Még a kilencvenes években készült egy kutatás, amellyel arra keresték a választ, hogy az életben való érvényesülés mitől függ. Az derült ki, hogy a lexikális tudás csupán tizennyolc százalékban befolyásolja az életben való helytállást, míg a maradék nyolcvankét százalék jelentős hányada az érzelmi intelligencia függvénye (Daniel Goleman könyve). Az érzelmi intelligencia fejleszthető, különösen a művészeti tárgyak keretein belül. De a képzőművészet, s a zene csökkentett óraszámban jelenik meg az iskolai tananyagban. Kitúrták őket a lexikális tudást követelő, értelmi intelligenciát mérő tantárgyak. Pedig a lexikális tudást elfelejtjük, egy vizsgálat alapján öt éven belül a színötös tanuló is mindössze huszonöt százalékát tudja felidézni a tanultaknak.
Az említett példákkal nem arra szeretnék buzdítani, hogy térjünk vissza a palatáblához és a krétához. De amióta a gyermekeim iskolások lettek, az jár a fejemben, hogy miért jár ekkora stresszel az iskolakezdés. Ahelyett, hogy örömmel és várakozással készülődnénk erre az eseményre. Örülni kellene, vidáman dalolni és toborozni a diákokat. Mint egykor. Mert iskolába járni jó! Tanulni jó! Még akkor is, ha ma már nem a régi szokás szerint mennek a gyerekek iskolába.
Talán az iskolakezdés különös hangulatából megmaradt valami. És ha külön dramaturgiája nincs is a szeptemberi iskolába indulásnak, a várakozás izgalma és a kíváncsiság öröme ott lappang minden diákban. Még akkor is, ha erről nem igen beszélünk. Készülődnek a kicsik, készülődnek a nagyobbak. Ki úgy, hogy színes papírba csomagolja a könyveket és a füzeteket, ki meg úgy, hogy fogadalmat tesz, ebben az tanévben aztán tényleg mindig, de igazán mindig készül az órára. Hiszen ilyenkor még minden lehetséges. Ilyenkor még minden megtörténhet. Reménykedjünk hát...
Reménykedjünk például abban, hogy megáll a gyerekek létszámcsökkenése. Vagy esetleg abban, hogy nem lesz tagozat-összevonás ott, ahol egy kis jóakarattal megoldható lenne. Abban is reménykedhetünk, hogy lesznek olyan tanítók és tanárok, akik vállalják a szórványban is a tanítást. Akik olyan helyekre is elmennek, ahova a madár se jár. Mindezt persze kevés fizetségért.
Aztán abban is megpróbálhatunk hinni, hogy az illetékesek mindent megtesznek azért, hogy jó tanterveket írjanak, hogy kevesebb lesz a használhatatlan tankönyv, és olcsón megvehetjük, hogy csupa jó tanító áll a katedrára és hogy könnyebb lesz az iskolatáska. Hogy kevesebb időt kell magolással, különórákkal, otthoni házifeladat-megoldással tölteni. Hogy mosolygó, vidám, boldogan röpködő gyerekek jönnek haza az iskolából. És hogy olyan játékos vidámsággal kezdődjék el a tanév, mint ahogy az régen volt, ahogy a gergelyjárást kísérő iskolába hívogató énekből is kiderül. Meg valljuk be, egy kis adomány is elkelne!
„Tiisezenképpen
jertek el nagy szépen
iskolánkba,
hol velünk legyetek
és szép részt vegyetek
tudományban!
Nem jó tudatlanul
felnőni parasztul
e világban,
mert így emberségre
nem mehet tisztségre
ez országban.” (Régi gergelyjáró szöveg)
