Savelin Zoltán a fatimai Mária-szobor előtt (fotó: Miskolci Magdolna)
Délelőtt és délután hitoktatást tart az iskolában, hivatalos ügyeket intéz, mesterekkel tárgyal – napokba telt, mire sikerült időpontot találnunk a beszélgetésre ft. Savelin Zoltán martonosi plébánossal, akinek a nevét ország-világ megismerte nemrég, amikor a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.
Minden csoda három napig tart, és az már elmúlt, hárította el az újságírói érdeklődést. Azt azért elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára az elismerés, ami valószínűleg a fatimai ünnepségnek és az épülő egyházi idősek otthonának, a Battyáneumnak szól.
Szerinte a családi háttér adott sokat ehhez a munkához: az ősei verejtékes munkáját szerette volna gyümölcsözővé tenni, miután a bajmoki és topolyai kezdés után 32 évvel ezelőtt megállapodott Martonoson, ahol a mindennapi teendők nemcsak az egyházi munkára értendők, hiszen egyedül van a plébánián. A napi rendszerességű misézésen és hitoktatáson kívül mindig közbejöhet valami, például egy temetés. Sóhajtva mondta: abból pedig sokkal több van, mint keresztelőből. Az első áldozás és a bérmálkozás még ma is fontos, de utána ellaposodik a kötődés az egyházzal – mondta Savelin Zoltán, aki mégis képes hatalmas tömegeket idevonzani évről évre.
– Már 1987 óta szervezem a fatimai ünnepségeket, amióta zarándokutamról meghoztam a csodálatos fatimai szobrunkat. Kispap korom óta menegettem zarándokutakra, Szűzanya-kegyhelyekre, kezdtem vezetni a híveket, jobbára fiatalokat. Többször vezettem csoportot Fatimába, és az egyszerűségben nyitott szív annyira megfogott, hogy gyökeret vert bennem az egyszerű nép hitvallása. Amikor ’87-ben elhoztam ezt a csodálatos szobrot, előbb faluszerte próbáltam átültetni Fatimának azt a szép szokását, hogy körmenettel ünnepelünk, majd jöttek a hívek a környező falvakból, s később buszokkal is érkeztek. Amikor láttam, hogy nem csupán nekem kedves az odafigyelés Fatimára, de jött a háború, a pénztelenség, a gyülekezési tilalom. Megszakadt az ünnep. Miután stabilizálódott a helyzet, gondoltam, össze kell hívni a délvidéki magyarságot, és a visszajelzésekben szép választ kaptam. Nagyon kell a lelki megszólítás egy-egy ilyen esemény által is. És bizony meghozzák az áldozatot, még zord időben is megtartottuk a nagy körmenetet, kijöttünk az élet forgatagába, gyermekeink a hátukon hozták az égből adományozott édesanyai szeretetet, körbevitték a falun a szobrot. Mi nem a faszobrot imádjuk, hanem benne látjuk édesanyánk szeretetének a nagyságát. Mécsesek égnek minden ablakban, a gyertya fényében látszik az egység öröme, az áldást remélő megnyugvás – mesélt Savelin atya a martonosi fatimai ünnepekről.
Ugyanilyen lelkesedéssel beszélt a Battyáneum születéséről is.
– Az első hivatalos kapavágást 2006-ban tettük meg, de nem akkori keletű a terv, hiszen anyai nagyszüleim segítették az idős, rászoruló embereket. Unokatestvéremmel mindennap vittük az ebédet egy bácsihoz, olyan akrobatikus mutatványokkal, amiktől csikorgott a barátfüle a bácsi megmaradt néhány foga alatt. Teológiai iskoláztatásom alatt betegápoló voltam, a maradék ebédet kivittem a városba az öregekhez. Újvidéki örökségből vásároltuk meg a magyarkanizsai telket. Spóroltunk, gyűjtögettünk édesanyámmal, ő is dolgozott Németországban, teológus hallgótként én is egyházi otthonban ápoltam ott időseket, gyűjtögettem a tapasztalatokat, figyeltem, hogy mit vártak el tőlem, azt szeretném most én is megvalósítani.
Arra a megjegyzésre, hogy azért mégis egész más egy intézményt felépíteni és üzemeltetni, mosolyogva válaszolt.
– Azt mondtam, a Jóisten építse majd, ne én, ő lobbantotta fel bennem ennek a szikráját. Engem csak használjon fel kezének, lábának, megvalósítójának. Két nagy munka van még: a geotermikus fűtés és a berendezés. Remélhetőleg a jövő év folyamán befejeződhet. Már befejeződhetett volna, ha a Tartományi Nagyberuházási Alapba és onnan ide befutott volna a pénz. A XXI. századra terveztem az otthont, lakosztályokkal, hogy férj-feleség meg tudja őket vásárolni. Egy szoba, előszoba, teakonyha, zuhanyozó: egy kis otthon lesz a folyosón belül. A kilenc apartman mellett több közös helyiség, kápolna, étkezde, rekreációs terem várja majd a lakókat. Lesz egy hospice-terem az elfekvőknek, éjjel-nappal nővéri szolgálat, orvosi felügyelet, lesz fürdő, és most szerelik a liftet – sorolta Savelin Zoltán.
A martonosi templomban imára gyülekeztek a hívek, amikor estefelé megálltunk a Mária-szobor előtt.
– Amikor először megláttam az omladozó, nedves parókiát, a templomot, az borzasztóan lesújtott, de megpillantottam a Szűzanya képét, ittmaradtam, és megkezdtük a renoválást. Mindig azért fohászkodtam, hogy amikor önállósulok, olyan templomot kaphassak, amelyiknek a Szűzanya a védőszentje, a második az volt, hogy legyen orgonája, a harmadik, hogy aranykereszt csillogjon a templom tornyán. Mindhárom kívánságom teljesült, mint a királyfinak a mesében.
Hátra van azért még egy kívánság: hogy elkészüljön az otthon, és valóban biztonságos öregkort, áldást remélő megnyugvást nyújtson a lakóinak. Remélhetőleg ez is teljesül.
