Vág-e disznót az idén?
Igen, mint minden évben 35.6%
Nem, évek óta nem jut pénz disznóvágásra 32.3%
Nem fogyasztok disznóhúst 13.5%
Megvárom, hogy olcsóbb legyen 12.8%
Egyáltalán nem eszek húst, vegetáriánus vagyok 5.7%
Sid Wideberg sorai zakatolnak a fejemben, amiben Daniel a vacsorát sóderpartinak hívja. Sódert esznek? „ Frászt – mondta Daniel –, húst eszünk, és mindenki nyomja a sódert, és senki se mondja, hogy fogd be a szád, és mindig kipanaszolhatod, ami a szívedet nyomja – mondta Daniel, és nevetett. Mégis csak lükén hangzik, hogy sóderparti! De ami a szívedet nyomja… az már igen! Nálunk csak olyan közönséges vacsora van…”
Márpedig nem jó az, ha csak közönséges az ebéd meg a vacsora. Meg az se, hogy a disznóvágás is elveszítette a varázsát manapság.
Emlékszem, gyerekkoromban a vörös- és fokhagymát már előző nap megpucolták, összevágták az asszonyok. Minden edényt, fűszert aprólékos gonddal előkészítettek. A nagy napot a dunnák alatt kezdtük öcsémmel, mert fájt hallani a disznó sivítását. De amikor valaki bekiáltott, hogy fogni kéne a koca farkát, már loholtunk is kifelé.
Amíg a böllér ügyeskedett az udvarra kihordott hatalmas asztalok meg az üst körül, sokan megfordultak nálunk. Hátramozdítók, ahogy nagyanyám mondta, ám a hangjában nem volt harag. Szurok este lett, mire minden a helyére került, de nem széledt szét a jónép, sőt megszaporodott, mire az asszonyok felhordták a frissen sült-főtt disznótorost.
Nagybátyáméknál azzal tetéztük a mulatságot, hogy legidősebb unokanővérem beöltöztetett bennünket mindenféle rongyokba, és kántáltunk, hurkát-kolbászt kérincséltünk. Kaptunk is: ángyom a söprűnyéllel hajtott ki bennünket a konyhából. Kicsi volt a legyintés, annál nagyobb a visongás. Jócskán éjszakába nyúlt az idő, amikor a bőséges vacsora után szedelőzködni kezdtünk.
Nem volt mélyhűtő, gondoltam később, hát körbeettek az emberek a disznótorokon, hol itt, hol ott. De azután felidéztem, hogyan tartósította nagyanyám a húst zsírba sütve. Mégsem ez volt hát az ok a gyülekezésekre.
Amikor saját otthonunkban az első disznóvágást szerveztük, már rég nem volt divatban a disznótor. Reggel 7-re mentem a böllérért, aki asszonyostul jött, és az úgy a keze alá adott mindent, hogy mire elkészült az ebéd, már el is rakodott a férje kést, bárdot, hurkatöltőt. Sütöttem reggelire hagymás vért és húsos-szalonnás-bőrös pecsenyét, ebédre főztem disznótoros paprikást, de miután hazavittem a bölléréket, csak ültem a hűlő húsok meg töltelékek között, és hiányzott valami.
A mai disznóvágást már nem kíséri a tornak a semmihez sem hasonlítható hangulata. Csak anyagi megfontolásból vágunk. Mint azok az olvasóink, akik körkérdésünkre azt válaszolták: minden évben vágnak disznót. De majdnem ugyanannyian mondják, hogy évek óta nem jut rá pénz. Egy olvasónk szerint elfuserált a kérdés, másik szerint pedig a válaszlehetőségek elfuseráltak. „Mert olyan nincs például, hogy: a város területén élek, és a szomszédok feljelentenének, ha az udvaromban disznót vágnék; társasházban (emeletes lakóépületben) lakom, és nem áll módomban disznót vágni; nem érdemes disznót vágni, mert a hipermarketekben (a kétes eredetű, többször fagyasztott-kiengedett brazil, argentin, koszovói stb.) disznóhús nevetségesen olcsó.”
Szeretem, amikor felbukkan egy-egy szellemes kommentár a honlapunkon. Egy olvasónk azt írta: disznót nem vág, de a malacpörsölyt földhöz vágja. Mire a másik olvasó megjegyezte: disznót-tör, olyat még nem hallott, csak olyat, hogy disznótor.
Szóval, a disznóvágást felváltja a disznótörés. A disznótor pedig már csak a falusi turizmusban van jelen. És ha anyagi megfontolásból mégis vágunk disznót manapság, abból csak olyan közönséges vacsora van.
