Azokra a hős férfiakra emlékezünk ma, magyarokra és idegen földről érkezett katonaemberekre, akik százhetvennégy évvel ezelőtt Aradon a vérükkel pecsételték meg és tették hitelessé nemzetünk önrendelkezésének, szabadságvágyának ezeréves törekvéseit.
A magyar szabadságért és önrendelkezésért éltek és haltak, bár volt köztük horvát, német, osztrák, örmény és szerb is. A császári seregből korábban kilépett vagy aktív tisztek voltak ők, akik a szabadságot választották, és emiatt szembefordultak a császárral, a birodalommal. A bukott szabadságharc után kivégezték őket, amivel a bosszúszomjas osztrákok példát akartak statuálni a rebellis nemzetnek.
Az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet azonban mégis főként az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes.
A magyar honvédség főtisztjei, valamint a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napja az 1867-es kiegyezés után a forradalom és szabadságharc leverésének országos gyásznapjává vált. Azóta ezen a napon a Kárpát-medence magyarsága fejet hajt a szabadságharc résztvevőinek és áldozatainak: hőseinek és vértanúinak emléke előtt. Ezzel együtt a nemzet szabadságának és függetlenségének eszménye előtt is tiszteleg, elismerve azt, hogy őseink hatalmas véráldozata és a szabadságharc küzdelmei nem voltak hiábavalók.
Hőseink és vértanúink heroikus kiállításának és mérhetetlen áldozatvállalásának egyben élő példaként kell szolgálnia mindannyiunknak határon innen és túl, újra meg újra emlékeztetve bennünket arra, hogy magyarságunk megőrzéséért és önrendelkezésünk kiteljesítéséért nekünk is nap mint nap áldozatokat kell hoznun
Nyitókép: Aradi vértanúk/Illusztráció
