2024. december 22., vasárnap

Június 4-e mindig ugyanazt fogja jelenteni

A nemzeti összetartozás napjáról emlékeztek meg Óbecsén

A Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei helyi szervezetének szervezésében alkalmi műsort tartottak kedden délután a nemzeti összetartozás napja alkalmából a belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplom kertjében elhelyezett Trianon-emlékműnél. A párt képviselői és a helyi polgárok 2020-tól, az emlékmű felavatása óta minden évben ezen a helyen róják le tiszteletüket.

– Immáron negyedik éve jövünk itt össze ennél az emlékkőnél, amelyet ft. Fuderer László és a Nagyboldogasszony plébániatemplom befogadott. Egy méltó emlékmű méltó helyen. Hogy miért fontos itt minden évben ezen a napon összegyűlni? Azért, mert 1920. június 4-e az kicsit olyan, mint egy ember életében a halál, ugyanis akkor valóban meghalt egy ország, és haldoklott egy nemzet. Amikor elveszítjük egyik szerettünket, akkor bár fáj, de mi, hívők hiszünk és bízunk benne, hogy egy jobb helyre kerül. Így történt ez a nemzettel is, hiszen 104 évvel Trianon után elmondhatjuk azt, hogy bár túléltünk háborúkat, túléltük ezt a tragédiát, egy pozitívan gondolkodó magyar kormány ezt az ünnepet átemelte a nemzeti összetartozás napjává. Minden magyarnak, bárhol is éljen a nagyvilágban, ez a nap mindig ugyanazt fogja jelenteni – fogalmazott Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke. Hozzátette, hogy a június 9-ei európai parlamenti választásokon minden szavazat számít, és reményét fejezte ki, hogy az Óbecsén élő, magyar állampolgársággal rendelkező személyek közül minél többen leadták levélszavazatukat.

Az ünnepi megemlékezésen fellépett a Botra férfikórus, Deák Evelin és Gál Noémi szavalók, valamint Szerda Balázs. Imát mondott ft. Fuderer László.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kiss Igor tartott alkalmi beszédet (Kancsár Izabella felvétele)