Ivica Dačić belügyminiszter azt mondta, békésen telt a választás napja, ahogy azt a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának missziója is közölte, hozzátéve, hogy a rendőrség minden bejelentésre reagált a választás napján – írja az N1 hírportál.
– A rendőrség feladata az állampolgárok és a vagyon biztonságának megóvása, minden bejelentésre reagáltak – közölte Dačić a Pink televízió műsorában.
– Inkorrekt dolog olyasmire kihívni a rendőrséget, ami nem az ő hatáskörükbe tartozik – tette hozzá Dačić, kiemelve, hogy az Újvidéki Vásárról érkező hívás után a rendőrség és az ügyészség is a terepre vonult.
– Más hívások is érkeztek, hogy be akarták törni a vásár bejárati ajtaját, erre reagáltak a rendőrök az ingatlan védelme érdekében. Ennek semmi köze a politikához – állítja Dačić.
Elmondta, hogy a Szerbia holnap elnevezésű lista rendkívüli eredményeket ért el a választásokon, és egy ilyen győzelem után – mint fogalmazott – logikus lenne gratulálni és továbblépni.
Nyitókép: Beta