2024. október 3., csütörtök

Nincs szükség rendkívüli árvízvédelemre

Kedden tetőzik a Duna Bezdánnál

Az árhullám miatt Maja Gojković tartományi kormányfő ma megtekintette a bezdáni zsilipet, hogy meggyőződjön a Vajdaság Vizei Közvállalat, valamint a rendkívüli helyzetek Zombor városi törzskarának felkészültségéről. A rendkívüli helyzetek tartományi törzskarának vezetőjeként Maja Gojković hangsúlyozta annak fontosságát, hogy még az ország és különösen Bezdán felé közeledő árhullám megérkezése előtt a tartományi és a köztársasági törzskar is rendkívüli ülést tartott.

– A Vajdaság Vizei Közvállalat, a helyi önkormányzatok, a Belügyminisztérium és minden más szerv is, amely bekapcsolódott ebbe a folyamatba, időben reagált, ezért lassan fellélegezhetünk – mondta Maja Gojković.

Hozzátette, hogy Srđan Kruževićtyel, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatójával és Antonio Ratkovićtyal, Zombor polgármesterével együtt a helyszínen a helyzetet látván megbizonyosodott arról, hogy legnagyobb veszélyt már elkerültük.

– A tetőzés keddről szerdára virradóra várható. A terepen azt láttuk, hogy nem lesz szükség rendkívüli árvízvédelemre, azonban az emberekkel és a felszereléssel együtt továbbra is készenlétben állunk – magyarázta a tartományi kormányfő.

Srđan Kružević elmondta, várakozásai szerint a vízszint még 15 centiméterrel fog emelkedni, viszont ezt követően várhatóan stagnálás fog beállni.

– A Duna egyes vikendtelepeket már elöntötte, amelyek az árvízvédelmi övezeten kívül helyezkednek el. Ennek ellenére a Vajdaság Vizei Közvállalat társadalmilag felelős vállalatként kapcsolatban lesz a helyi önkormányzatokkal, hogy segíthessen ezeknek az embereknek is – jelentette ki Srđan Kružević.

Antonio Ratković hangsúlyozta, minden szolgálat bekapcsolódott a terepen uralkodó helyzet követésébe, ugyanakkor figyelemmel kisérik a Vajdaság Vizei Közvállalat illetékeseinek utasításait is. Hozzátette, hogy a helyi önkormányzat készen áll segítséget nyújtani a védelem nélkül álló területeken ingatlannal rendelkező polgároknak.

Nyitókép: Fekete J. József felvétele