2024. december 22., vasárnap

Kilencezer eurós négyzetméterek

A fővárosban a legdrágábbak az ingatlanok, utána Újvidék következik

Belgrádban csaknem 808 millió eurót fektettek ingatlanvásárlásba az első negyedévben: a fővárosi piac ezzel elérte az országos forgalom felét. Szerbiában ugyanis 1,6 milliárd euróra duzzadt az ingatlanok értékesítése az év első három hónapjában – hozta nyilvánosságra a Köztársasági Földmérő Hivatal.

A jelentésben kiemelik, hogy az ingatlanok eladásából származó forgalom 23,1 százalékkal növekedett a tavalyi, rekordszintű értékesítésekhez képest. Folyamatosan nő a megkötött adásvételi szerződések száma is: az említett időszakban 32.164-et kötöttek meg, ami 6,7 százalékkal több a tavaly ilyenkor érvényesítetteknél. A legtöbb pénzt, mintegy 890 millió eurót, lakások vásárlására költötték a lakosok: ez az össz befektetések 57 százalékát teszi ki – derül ki a hivatal adataiból.

Legnagyobb kereslet a fővárosi ingatlanok iránt volt, és ugyanitt jegyezték a legmagasabb áremelkedést is az országban: a múlt év ugyanezen időszakához képest 21,2 százalékkal drágultak az ingatlanok a szerb metropoliszban. A legdrágább lakást is itt értékesítették: a Belgrád Vízivárosban található élettér négyzetméteréért 9115 eurót fizetett az új tulajdonos. A monumentális épületben átlagosan 3357 euróba kerül a lakások négyzetmétere – számolták ki a hivatal szakemberei.

A fővárosban egyébként átlag 2165 eurót kérnek el az új építésű lakások négyzetméteréért, a régebbiekért viszont 1680 eurót kell asztalra tenni. Újvidéken 1500 euró körül mozog az ingatlanok négyzetmétere, a niši átlag viszont 1000 euró körül van. Az országos földmérő hivatal adatai szerint a két nagyvárosban nincs jelentős különbség a régi és az új építésű ingatlanok ára között, Kragujevacon azonban igen: itt a régi építésű lakások négyzetméterenként 810 euróba kerülnek, az újakért viszont több mint ezer eurót kell leszámolni.

A Belgrád Vízivárosban épült lakások négyzetmétere átlagosan 3357 euróba kerül

A Belgrád Vízivárosban épült lakások négyzetmétere átlagosan 3357 euróba kerül

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás