Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke kijelentette, hogy a parlamenti többség stabil, így politikai válság nincs, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindannyiunknak meg kell próbálnunk valamilyen módon párbeszédet folytatni.
Brnabić a Happy TV-nek adott interjújában elmondta, hogy demokratikus lépés lenne választásokat kiírni, mivel – állítása szerint – a parlamenti ellenzék elvesztette legitimitását. Ugyanakkor hozzátette, hogy jelenleg kérdéses, hogy a választások megoldanának-e bármit is, illetve javítanának-e a társadalmi helyzeten.
Kiemelte, hogy Miloš Vučević miniszterelnök lemondása után a következő lépés az, hogy a parlament hivatalosan is megállapítsa a lemondás tényét. Ettől kezdve 30 nap áll rendelkezésre az új kormány megalakítására vagy a választások kiírására.
Brnabić idézte Milenko Jovanovot, a Szerb Haladó Párt parlamenti frakcióvezetőjét, aki szerint a blokádok és a tüntetések a hatalom elleni támadásként és a kormány megdöntésének kísérleteként indultak, de végül az ellenzék lecserélődéséhez vezettek, így a parlamenti ellenzék már senkit sem képvisel, és elvesztette legitimitását, ami – megfogalmazása szerint – komoly problémát jelent – közli a Vajdasági RTV.
Nyitókép: Beta