Ma már történelemként beszélünk róla, de nagyon sokak fülében még mindig szól a szirénák vészjósló hangja. Huszanhat évvel ezelőtt, vagyis 1999. március 24-én este indított légi támadást az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen. A bombázások 78 napig tartottak és számos áldozatot követeltek. Pontos számuk a mai napig ismeretlen. Nem hivatalos adatok szerint mintegy 2500 civil, valamint ezer katona és rendőr vesztette életét. A légicsapás ugyanakkor jelentős anyagi kárt okozott az országnak, hiszen számos úti infrastruktúra, gazdasági, egészségügyi intézmény, médiaház és katonai létesítmény is megsérült.
Az évforduló kapcsán országszerte számos megemlékezést tartottak a bombázások során elhunytak tiszteletére. Belgrádban a Tašmajdan parkban, a bombázásban elhunyt gyermekeknek állított emlékműnél Marko Đurić, az ügyvezető kormány külügyminisztere helyezte el a kormány nevében a megemlékezés virágait. Ivica Dačić belügyminiszter, a belügyi szervek áldozatainak emlékművénél, a Szerbia Palota épülete előtt emlékezett. Kiemelte, Szerbia soha nem feledkezik meg azokról a hősökről, akik az életüket adták érte. Miloš Vučević, az ügyvezető kormány kormányfője közösségi oldalán üzente: a NATO-bombázás egy olyan bűncselekmény, amely a mai napig büntetlenül maradt. Kiemelte, Szerbia őrzi mindazok emlékét, akik védték a hazájukat, Szerbiát, és az életüket adták érte. A központi megemlékezést, amelyen Aleksandar Vučić elnök is részt vett, a batajnicai Milanko Pavlović katonai repülőtéren tartották meg, valamivel 20 óra előtt.
Belgrád város nevében a Tašmajdan park emlékművénél koszorúztak (Fotó: Beta)
Egyszerű tavaszi napnak tűnt 1999. március 24-e, ám az esti órákban a közszolgálati média híradójában, valamivel 7 óra után, Slobodan Milošević, az akkori államfő bejelentkezésével és a „Hazánk háborúban áll” mondatával, 8 órakor országszerte megszólaltak a légicsapásra figyelmeztető szirénák. Az első bombákat azonban még azt megelőzően a pristinai katonai és rendőri állásokra irányították, de Koszovó területén más helyekre is estek bombák. Zomborban a katonai repülőteret érte találat, öt perccel a szirénák megszólalása előtt.
A katonai szövetség a történelem során először avatkozott be egy ország belügyeibe az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának engedélye nélkül. A kiváltó ok a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) és a katonaság, valamint a belügyi szervek közötti, több hónapig tartott összecsapás volt. Sokáig azt állították, hogy a bombatámadást a Racsak-eset váltotta ki, ugyanis 1999. január 15-én, a már említett összetűzésben a koszovói Racsak faluban rábukkantak 45 albán holttestére, akiket az EBESZ verifikációs bizottsága civil áldozatként tüntetett fel, miközben a szerb hatóságok azt állították, hogy az UCK tagjai voltak, akik szembeszálltak a hazai biztonsági erőkkel. Ma már más elméletek is vannak. Egyes szakemberek szerint a mai napig ismeretlenek a légicsapás valós politikai előzményei és okai.
A véres összetűzéseket 1999 februárjában és márciusában 17 napig tartott sikertelen tárgyalás követte a szerbiai delegáció és a koszovói albán lakosság képviselői között Rambouillet-ben és Párizsban. Mivel nem jutottak zöld ágra, Javier Solana NATO-főtitkár arra utasította a szövetséges erők akkori főparancsnokát, Wesley Clarkot, indítson légitámadást Jugoszlávia ellen.
A hetvennyolc napig tartott NATO légitámadásban, amelyet a jugoszláv kormány agressziónak titulált, összesen 1008 katona és rendőr vesztette életét. A civil áldozatok száma a mai napig ismeretlen. A szerbiai védelmi minisztérium mintegy 2500 civil áldozatról számolt be, közöttük 89 gyermek is volt, a Human Rights Watch (HRW) adatai alapján pedig a civil áldozatok száma 489 és 527 közé tehető. Ezt az adatot erősíti meg a Humanitárius Jogi Alap (Fond za humanitarno pravo) is.
Habár a NATO soha nem használta hivatalosan ezt a kifejezést, a szerbiai médiában gyakran emlegetett Irgalmas angyal akció során a katonai szövetség mintegy 2300 légitámadást hajtott végre az akkori Jugoszlávia ellen, több mint 22 ezer tonna robbanószerkezet hullott az országra, mindenekelőtt katonai célpontokra: kaszárnyákra, repülőterekre és fegyvergyárakra. Az okozott kárt 100 milliárd amerikai dollárban határozták meg. Emellett járulékos kár is keletkezett, ugyanis több esetben a bombák a civil lakosság tulajdonát érték, kórházakat találtak el, hidakat, energiatartalékokat, leadókat, emellett az RTS médiaházát is találat érte. Április 22-én éjjel a rakétatalálat 16 médiamunkás halálát okozta.
Az ország bombázása június 10-én ért véget, amikor Kumanovóban elfogadták az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozatát, amelyet a katonaság és a rendőrség kivonulása követett Koszovóból, a helyüket pedig nemzetközi békefenntartó csapatok vették át.
Az UNHCR adatai szerint a békefenntartó erők megérkezéséig a déli tartományt mintegy 230 ezer szerb és roma hagyta el, helyükbe pedig 800 ezer, korábban elmenekült albán tért vissza.
Nyitókép: Ivica Dačić a belügyi szervek áldozatainak emlékművénél, a Szerbia Palota épülete előtt emlékezett ( Fotó: Beta)
