„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János evangéliuma 1,14
Sokat hangoztatott fogalom az elvilágiasodás. Az ember, mint olyan, a modern világban is igyekszik saját magát minden fölé helyezni. Éli mindennapjait úgy, ahogyan ő szeretné, és vitát nem tűrően biztos annak helyességében. Ez egyfajta alapja a mai, modern ember élethez való hozzáállásának. De mi történik akkor, amikor ebbe a magabiztosságba megérkezik karácsony ünnepe?
Még mindig nem tudjuk megérteni – vagy talán nem is akarjuk –, hogy a karácsonyt megelőző adventi időszak a bűnbánat és felkészülés időszaka, és nem a féktelen dekorálás, vásárlás, gasztronómiai túlteljesítés időszaka, melyben a karácsonyra készülő polgár igyekszik túlszárnyalni az elmúlt karácsonyok pompáját. Félrevezető a médiák ünnep-meghatározása, amikor adventi-karácsonyi ünnepkörről tesznek bejelentést. Jó tisztázni, ilyen nem létezik. Van az advent, és van a karácsonyi-vízkereszti ünnepkör.
Ezekről fontos tudomást szerezni, mert a téves készülődés téves karácsonyt hoz, és mivel a karácsony gyakorlatilag egy „születésnap”, épp az ünnepelt nem lesz ott...
Kérdés természetesen az, hogy a ma modern embere igényli-e az ünnepelt jelenlétét? Az ünnep tartalmát. Vagy ehelyett fontosabb az énközpontú „együtt a család” és „ez a szeretet ünnepe”, és így ünnepeljünk meg valamit, amiről talán nem is tudjuk, hogy mi.
Valahol ezekben van igazság, hiszen János evangéliuma is arról tudósít, hogy „az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét...”, tehát egyfajta jelenlétről, ami ma sokakban nincs meg. Sokan egyre kevésbé érezzük, látjuk a megszületett Megváltó jelenlétét magunkban, környezetünkben, világunkban. A Megváltó születését, a karácsonyt fenyő és szeretet ünneppé téve felborítjuk azt az isteni rendet, mely abból a valóságból fakad, hogy a Teremtő elküldte Egyszülött Fiát a világba, hogy nekünk életünk legyen.
A karácsony ma nem az igazán, tartalommal megünnepelhető ünnepek egyike. Pedig az is lehetne.
Az advent féktelen vásárlási láz, dekorálás, fénypompa, ingerültség, kapkodás. A karácsony: hirtelen megnyugvás, és mindent egyszerre csak a szeretet légköre jár át. Vajon működőképes forgatókönyv ez?
A karácsony a megszületett Megváltó ünnepe. Az ezt megelőző advent pedig annak időszaka, hogy bűnbánatot tartva felkészüljünk szívvel, lélekkel a Megváltó befogadására. A karácsonyi-vízkereszti ünnepkör pedig annak bizonyossága, hogy karácsony ünnepében bennünk is, a szívünkben és a lelkünkben megszületik a Megváltó, aki nekünk is örömöt, békét és krisztusi szeretetet hoz. Ez a fajta ünneplés nem egy vagy kétnapos, hanem egy életre szól. Így, ezt az utat járva érthetjük meg a karácsony misztériumát, csodáját, így ünnepelhetünk emberi szeretet helyett isteni szeretetet, és így válhat ajándékozás helyett isteni ajándékká a saját életünk, melyet Istennek ajánlunk fel.
Ehhez pedig meg kell hoznunk azt az elhatározást, hogy a keményszívűséget félretéve megnyitjuk szívünket az érkező Krisztusnak, akiről az advent elején így hallottunk: Ő jön! És íme, meg is érkezett a karácsonyban mindazokhoz, akik tiszta szívvel várták őt, azokhoz, akik karácsonykor ajtót nyitnak neki. Így lehet teljes, örömteli és békés a karácsony, Krisztus születésének napja!
Mindenkinek, aki hittel és békével várva várta Krisztus Urunk születésének napját, áldott, békés, boldog karácsonyt – Krisztus születése napját – kívánok soha el nem múló örömben!
Erős Vár a mi Istenünk!
