2024. december 22., vasárnap

Brnabić: Szerbia elkötelezte magát, nem inthet egyszerűen búcsút a Rio Tintónak

Szerbia már 18 évvel ezelőtt elkötelezte magát, amikor engedélyt adott a Rio Tinto vállalatnak az országban tervezett kutatásokra – mondta Ana Brnabić kormányfő, kiemelve, hogy ezért most, 18 év után nem inthetünk egyszerűen búcsút a befektetőnek, amely beperelhetné az államot.

A miniszterelnök elmondta, hogy számos alkalommal egyeztetett a Rio Tinto képviselőivel, de semmit sem írt alá velük, és Szerbiának nincs is kötelezettségvállalást tartalmazó szerződése a céggel.

Szavai szerint mégis kötöttek olyan megállapodásokat a befektetővel, amelyek értelmében munkája során a vállalatnak tiszteletben kell tartania a környezetvédelmi standardjainkat, és 2004 óta egy sor engedélyt is kiállítottak a Rio Tinto tevékenységének lehetővé tételéhez.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi hatalom egy engedélyt sem titkolt el azok közül, amelyeket 2012 óta a Rio Tintónak kiadott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás