2024. december 5., csütörtök

Vučić: Az igazságot és a tetteket nem győzhetik le

Aleksandar Vučić államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke Merošina településen szólt az egybegyűltekhez. A politikai szervezet itt kezdte meg hivatalosan a kampányát az előttünk álló parlamenti választásokra.

Az eseményen a B92 közlése szerint mintegy 15.000 ember gyűlt össze. A pártelnök úgy fogalmazott, hogy több kilométernyi autópályát és vasutat adtak át, mint korábban bármelyik hatalom Szerbiában.

Hozzátette, hogy hét gyárat nyitott meg személyesen a térségben, de arról is beszélt, hogy a szerbiai katonaság hamarosan egy korszerű fegyvert kap, és senki sem mer majd szembeszállni az országgal, mert erős és sikeres lesz.

Arra biztatta a szavazókat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és mint fogalmazott, válasszanak a múlt és a jövő között. Úgy fogalmazott, hogy pártja győzni fog, mert az igazságot és a tetteket senki sem győzheti le.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás