A múlt év utolsó napjaiban meghozott döntés alapján a belgrádi Felső Bíróság 14,5 év szabadságvesztésre ítélte első fokon Vladimir Kecmanovićot, annak a fiúnak az édesapját, aki 2023 májusában a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában meggyilkolta 9 iskolatársát és az iskola őrét. Az édesanyját, Miljana Kecmanović 3 év börtönre ítélték. Annak a lőtérnek az instruktora, ahol az akkor 13 éves fiú gyakorolhatott, Nemanja Marinković egy év három hónap szabadságvesztést kapott. A tömeggyilkos fiú ügyvédei bejelentették, az ítéletre panasz nyújtanak be.
A kiskorú, K. K. 2023. május 3-án reggel két fegyverrel jelent meg az iskolában. Amint belépett az ajtón, lőni kezdett és rövidesen 9 iskolatársát, továbbá az iskolaőrt gyilkolta meg, további 5 tanulót megsebesített, és meglőtte a történelem-tanárnőjét is. Ezt követően feladta magát a rendőrségnek. A hatályban levő törvények alapján a tömeggyilkos fiú ellen nem tudtak bírósági eljárást indítani, tette elkövetésekor ugyanis 13 éves volt. Ennek ellenére eljárás indult a szülők ellen, hiszen a fiú az apa fegyverével követte el a vérengzést. A vádlottak padján ült a lőtér tulajdonosa is, ahová Vladimir Kecmanović a fiát vitte gyakorolni, továbbá az az instruktor is, aki segítette a kiskorút a gyakorlásban.
A bírósági eljárás nem volt nyitott a közvélemény számára a kiskorú jogainak védelme okán, nem úgy, mint az ítélet kihirdetése. Annak felolvasása során kiderült, a bíróság Vladimir Kecmanovićot bűnösnek találta a közbiztonság súlyos veszélyeztetése bűntettében, ami esetében a maximális 12 év börtönbüntetést kapta meg. Megrótták a kiskorú elhanyagolása és bántalmazása bűntettében, ami esetében 3 év börtönt szabtak ki. Egységesített ítélet alapján végül 14,5 évet tölthet fegyházban, mert a kiskorú fiát fegyverhasználatra tanította, és nem tárolta kellőképpen a fegyvereit.
Miljana Kecmanovićot kiskorú szükségleteinek elmulasztása és bántalmazása bűntettében marasztalták el. Felmentették ugyanakkor a fegyverek és robbanóanyagok illegális előállítása, birtoklása, szállítása és kereskedelme bűntettének vádja alól, amivel azért vádolták, mert a gyilkosság helyszínén talált töltényhüvelyek egyikén megtalálták a DNS-ét.
Az ítélethirdetés után, amíg az nem lesz jogerős, vagyis amíg az elítéltek nem kezdik meg a büntetés letöltését, a bíró elrendelte Vladimir Kecmanović előzetes letartóztatásban tartását, míg Miljana Kecmanović esetében továbbra is tilos megközelítenie, találkoznia és kommunikálnia a tanúként vezetett kiskorú fiával. A fiú ellen nem indult bűnvádi eljárás, a bűncselekmény elkövetése óta azonban pszichiátriai intézetben van.
A lőtér tulajdonosát felmentették a vádak alól, az instruktor pedig hamis tanúzás miatt kapott egy év és három hónap szabadságvetést.
Az ítélet kihirdetése után keserűséggel távoztak a hozzátartozók. Ognjen Božović, a sértetteket képviselő ügyvéd a médiának elmondta, hogy jogilag elégedett az ítélettel, hiszen a Kecmanović szülőknek a legmagasabb büntetést szabta ki a bíróság, ugyanakkor semmi sem adna elégtételt a meggyilkoltak családjainak, illetve a 2023. május 3-án elkövetett gyilkosságért senkit sem vonnak felelősségre.
Ninela Radičević, a meggyilkolt Ana Božović édesanyja elégedetlenségét fejezte ki az ítélet kapcsán. Kiemelte, a bűncselekmény elkerülhető lett volna, ha a szülők jobban odafigyelnek a gyermekükre. Anđelko Aćimović, a meggyilkolt Angelina Aćimović édesapja rámutatott, őket arra ítélték, hogy életük végéig gyászoljanak.
Irina Borović, a Kecmanović család védőügyvédje azt nyilatkozta, az ítélet nem lepte meg őket, még az után sem, hogy a felhozott vádakat nem tudták bizonyítani. Nagy volt a közvélemény nyomása a bíróságra. Az ítélet nem hoz megkönnyebbülést senki számára, hiszen semmilyen ítélet nem tudja a sebeket begyógyítani – tette hozzá.
Nyitókép: FoNet (Archív)