2025. január 8., szerda

Közösségerősítő akció

Topolya fénykeresőit jutalmazták

Harmadik alkalommal hívta életre decemberben fénylő adventi ablakok akcióját a Családfa civil szervezet. A Topolya utcáiban keresgélő legkitartóbbakat és az együttműködőket a jégpálya mellett jutalmazták meg édességcsomaggal, elismerő oklevéllel, és köszönetet mondtak azoknak is, akik napról napra vállalták a 24 ablak díszítését. Benda Török Lívia, a Családfa aktív tagja elmondta, ahogyan az első kettő, úgy a harmadik fénylő adventi ablakok akció is rendkívül sikeres volt.

– Ezúttal 109 személy vett részt az ablakok keresésében, és a résztvevőknek több mint a fele szinte minden ablakot megtalált, és ezt jelezte is nekünk. A megadott időpontban naponta több mint 50-en fordultak meg a számok előtt. Igyekeztünk mindenkit megajándékozni, természetesen azokra nagyobb figyelmet fordítottunk, akik mindenhol megfordultak. A sétálókat az idén is több ablak előtt megvendégelték teával vagy más innivalóval, finomsággal. A legnagyobb értéke az akciónak, hogy sok ismerős-ismeretlen futott össze esténként, akik elbeszélgettek egymással – nyilatkozta Benda Török Lívia, akitől megtudtuk azt is, hogy magát a rendezvényt és az ajándékok beszerzését Topolya Község Önkormányzata támogatta anyagilag.

Az idén is több intézmény bekapcsolódott az ablakdíszítésbe, így a Juhász Erzsébet Könyvtár, a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom, a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény és a Petőfi Sándor Cserkészcsapat. Suturović Edita és kisfia, Roman Andrej az idén első alkalommal vettek részt az ablakkeresésben.

– Ez egy nagyon szép kezdeményezés, ami fokozta az ünnepi előkészületeink hangulatát. Mi egyébként is szoktunk sétálni minden este, az ablakkeresés pedig különlegessé tette a családi programunkat. Jártunk olyan utcákban is, amik felé ritkán vesszük az irányt, és voltak olyan utcák is, ahol még nem is jártunk korábban. Kisfiam számára is tanulási lehetőséget adott, hiszen ő most kezdett el érdeklődni a számok iránt, így az utcákat, valamint azok neveit is megismerhette ilyen módon. Közben gyakoroltuk a tervezést és a türelmet, a várakozást, tehát egy nagyon komplex és mindenképpen nagyszerű decemberi program volt – tudtuk meg az édesanyától, aki kisfiával valamennyi, 24 helyszínt bebarangolt az adventi időszakban.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Családfa civil szervezet megajándékozta a fénylő adventi akció résztvevőit (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)