Várhatóan 2025 áprilisa és májusa között valósulhat meg a kormány rekonstrukciója – jelentette be Miloš Vučević miniszterelnök a Newsmax Balkans műsorában.
Mint mondta, az év első hónapjaiban komolyabban elemzik majd a kormány munkáját, és úgy véli, hogy kisebb számú miniszterrel vagy összevont hivatalokkal működő kormány hatékonyabb lenne. Hozzátette, minderről Aleksandar Vučić szerb elnökkel is tárgyalt.
„Mindannyian a közvélemény górcsöve alatt állunk, a miniszterelnöktől kezdve minden miniszterig. Természetes, hogy a választások óta eltelt egy év után már van egy keresztmetszetet, amelyen látszik, a csapatot fel kell frissíteni – mondta Vučević. Bejelentette, valószínűleg két tárca kap új minisztert, egyben új lendületet.”
Szerbia miniszterelnöke azt is kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párton belül is lesznek átalakítások, de ez nem a programcéloktól való eltérést jelenti, hanem párton belüli kommunikációt a legmagasabb szintektől a lokális szintekig.
Nyitókép: Miloš Vučević (Fotó: Beta)