Európa retteg. Nemcsak attól, hogy kitör az a háború, amelyet sokan már most a III. világháborúnak képzelnek, hanem attól is, hogy nem fog többé létezni az Ukrajnán át érkező földgáz és kőolaj, ezt ugyanis kettős veszély fenyegeti.
Az egyik, hogy az állandóan szaporodó szankciók listájára kerül a szállítások leállítása is. Mert az Egyesült Államok azt is kikényszerítheti, hisz ez nem érintené, és még jól is jönne neki, hisz az általa szállított cseppfolyós gáz vetélytársa is az orosz gáznak.
A másik veszély, hogy Putyin leállítja a szállítást. Kitalálta ugyanis, hogy mivel vághat vissza a sok szankciónak. Bejelentette, hogy az orosz gázért és kőolajért rubelben kell fizetni. Ez megfosztaná erejétől az eddig legsúlyosabb szankciót: a rubel kirekesztését a nemzetközi pénzforgalomból. Ez azonban csak egyik ok, ami miatt Nyugat ezt nem fogadhatja el. Általában a szankcióktól függetlenül, külön pedig azért, mert ez gondot okozhat neki. Emmanuel Macron francia elnök már jelezte is, szó sem lehet róla. És mi lesz, ha erre Putyin leállítja a szállítást?
A félelmek sokasága rádöbbentette Európát egy kegyetlen igazságra; nem elég, hogy politikailag és védelmileg függ az Egyesült Államoktól, hanem gazdaságilag függ Oroszországtól is.
Vučić kijelenthette, hogy Szerbiában lesz elegendő gáz, hisz nem függ az Ukrajnán húzódó vezetékektől. De Európa nemcsak félhet a szállítmányok leállításától, hanem kitörőben van a pánik. Attól tartva, hogy nem lesz benzin, már megrohanták a benzinkútakat. (Horvátországban kilométeres sorok alakultak ki a kutak előtt.)
Már azért is, mert a szakértők szerint „hiány nem lesz, csupán az árak emelkednek a csillagos égig”, a benzin és a gáz esetében egyaránt. Mert a kőolaj és a gáz zöme oroszországi forrásból ered. Így aztán nemcsak Oroszországot sújtaná a gáz és kőolaj vásárlásának leállítása. (Oroszország nemzeti jövedelmének 25 százaléka származik ebből a forrásból, és mindkét kivitelnél második a világon.)
Magyarországban a gázzal az a helyzet, hogy 10 milliárd köbméter fogyasztásnál egy–másfél milliárd köbméter ered hazai forrásból, és egymilliárd köbméter érkezik más forrásból. A hátramaradó 8-8,5 milliárd köbméter közvetlenül vagy közvetve a Gazprom forrásából származik. (Nem csoda, hogy az orosz vállalatok a Gazprom és a Lukol egyaránt a békét sürgetik).
Magyarország nem kivétel. Németországban a gáz 56, a kőszén 52 és a kőolaj 34 százaléka érkezik Oroszországból. Hollandiánál majdnem azonos a helyzet. (Náluk már 58 százalékkal emelkedett a benzin ára.) Nem csoda, hogy mindkét ország kormányfője hangsúlyozza, hogy „az Európai Unió nem nélkülözheti az Oroszországból érkező energiahordozókat”. Magyarország még azt is bejelentette, csak addig engedelmeskedik a NATO intézkedéseinek, amíg azok nem sértik nemzeti érdekeit.
(Ezzel magyarázható, hogy annyira megoszlik a közvélemény is ebben a kérdésben. Németországban a lakosság 45 százaléka ellenzi az orosz földgáz és kőolaj behozatalának tilalmát, 44 százalék támogatná, mert annyira felháborítja őket, hogy az oroszok mit csinálnak Ukrajnában, de nem gondol arra, hogy ennek milyen hatása lenne őnáluk. Ezzel magyarázható, hogy nem törődve a következményekkel Franciaországban, Olaszországban és Svédországban a lakosság többsége támogatja a szankciókat.)
Ráadásul az a helyzet, hogy az európai gazdaság nemcsak az orosz földgáztól és kőolajtól függ, hanem egész gazdasága annyira függ Oroszországtól, hogy ennek a kapcsolatnak minden zavara érzékenyen érinti őket. És akkor képzeljük el azt a helyzetet, hogy a szankciók miatt be kell szüntetnie oroszországi működését minden európai vállalatnak.
Nem elég ugyanis, hogy az Oroszországgal való kapcsolat megzavarása érzékenyen érinti a hazai kivitelt is. (Németországban például 250 ezer munkás dolgozik az Oroszországba való kivitelen), de sokan tartanak attól is, hogy az orosz behozatal elmaradása miatt nem lesz kenyér és étolaj.
A legigazibb baj azonban az, hogy az oroszországi tevékenységük leállítása miatt nehéz helyzetbe kerülnek a hazai vállalatok. Míg Németországot a behozatal és kivitel elmaradása érinti jobban, Franciaországot a hazai vállalatok oroszországi tevékenységének leállítása sújtja inkább.
A Renault autógyár például már a csőd szélén állt, mert az volt róla a vélemény, hogy „túl kicsi, túl drága és túl francia”. Az húzta ki a bajból, hogy létesített egy gyárrészleget Oroszországban. Most ezt is le kellett állítani, de annak kirendeltségeit és elárusítóhelyeit meghagyta. Vagy képzeljük el, milyen gondban van a Société Generale nálunk is működő francia bank. E banknak ugyanis 2 millió ügyfele volt Oroszországban.
És akkor még nem is szóltunk arról, milyen következményekkel jár a légijáratok leállítása. De a legnagyobb gond, hogy Európára, amely már megelégelte az eddigi migránsáradatot is, most rászabadul a menekültek újabb tömege. (Már eddig több mint 4 millió ukrán hagyta el az országot. A többségük abban a Lengyelországban kötött ki, amely legkeményebben bírálta az EU migrációs politikáját.)
Ennyit elég elmondanunk, hogy megértsük: Európa rádöbbent függőségére, és nemcsak a háború veszélye miatt figyeli aggodalommal az ukrajnai fejleményeket.
